Külön buszok szállítanák iskolába a kolozsvári nebulókat
A szülőkkel találkozik a közszállítási vállalat vezetősége
A szülőkkel találkozik a közszállítási vállalat vezetősége
Vissza

Külön buszok szállítanák iskolába a kolozsvári nebulókat

A lakhelyükhöz legközelebb eső buszmegállókba gyűjtené össze a környéken lakó elemistákat a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC), s az oktatási intézmény bejáratáig szállítaná őket azon elképzelésnek megfelelően, amelyet a tavalyi részvételi költségvetés öltetbörzéje során nagyon sokan támogattak. A kicsikért a kora délutáni órákban az iskolához menne a kisbusz, nagyobb jármű ugyanis nem biztos, hogy elfér egyes lakónegyedek szűk utcáin, főleg mert azok mindkét felén parkoló személygépkocsik adott esetben az útfelület nagy részét elfoglalják. Egyelőre két kolozsvári iskolát vonnának be a zártkörű közszállítási rendszerbe, az igények függvényében pedig bővítenék a hálózatot. A jelenlegi iskolabusz-rendszer nem működőképes, ugyanis a reggeli és délutáni hagyományos közszállítási járművekre a felnőttek is „feltornásszák” magukat, s sok esetben a buszmegálló távol esik a diákok lakhelyétől.


A különböző közlekedési tanulmányokat és elemzéséket készítő szakemberek minden alkalommal kiemelték: a reggeli és kora délutáni órákban a gyermekeiket a külvárosokból a városközpontba szállító, valamint az iskolák környékén járművükben várakozó szülők jelentősen akadályozzák, vagy néhány percre teljesen megbénítják a közúti forgalmat, a sétálóutcákban pedig veszélyeztetik a gyalogosok testi épségét. A szaktanulmá­nyok bemutatásakor a Kolozsvári Műegyetem munkatársai több ízben is értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a városháza ragaszkodik a jelenlegi rendszerhez, holott az már évek óta eredménytelennek bizonyul.
Mint ismeretes, a mostani nebulószállítási megoldást évekkel ezelőtt vezették be. A hagyományos útvonalakon közlekedő egyes buszokra és trolikra kiírják ugyan, hogy diákokat szállít, de sok esetben ezek megállója messze esik a gyermekek lakóhelyétől vagy iskolájától, sok esetben pedig felnőttek is igénybe veszik a járművet.
A szakemberek azt javasolták: a helyi közszállítási vállalat üzemeltessen zártkörű hálózatban külön kisbuszokat, amelyek az iskolások lakhelyéhez eső legközelebbi megállóból szállítsák őket az oktatási intézményig, s délután ugyanoda vissza.

 

{Tovább olvasható még 1072 szó.}
Lakhelyközeli vagy hagyományos megálló? Liviu Neag, a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) vezérigazgatója lehetségesnek látja azt a megoldást is, amely nem feltétlenül valamely buszmegállót, hanem a lakhelyükhöz közel eső helyszínt jelöli meg gyűjtőpontnak. Elmondta: egyelőre két iskola diákjainak bevonásával próbálnák ki a rendszer életképess
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Szűz Máriát dicsőítő táncdallamok ...
Prima díjas lehet a válaszúti Kallós ...
Nyárias időjárás szeptemberben

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Az indulás fontosságáról
  • Csak az a mosoly…
  • A NEMZETI OPERETT GÁLA KOLOZSVÁRRA ...
  • Székelykocsárd: beindult a délutáni ...
  • Mi van a mosolyon túl?