Építőtelepi látogatáson tekinthettük meg a ferences templomot és kolostort
A helyreállítás az európai regionális fejlesztési alapból támogatott uniós projekt keretében zajlik, és az építőtelepi látogatáson a felújítás fővállalkozója, a KÉSZ Románia építőipari vállalat, a főtervező Moebius Engineering & Design, és a Szamosújvári Római Katolikus Plébánia fogadta a sajtó képviselőit és az érdeklődőket.
A „szamosújvári ferences templom és kolostor felújítása és idegenforgalmi értékesítése” projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (POR 2014–2020) nyert támogatást. Az állami költségvetésből kiegészítő finanszírozásban részesült, a regionális jelentőségű műemléképületek felújítását célzó program keretében. A felújítási projekt összértéke közel 20 millió 900 ezer lej, amelyből több mint 19 és fél millió lej vissza nem térítendő támogatás.
A szamosújvári ferences kolostor a 18. századi erdélyi barokk építészet tipikus példája, az uniós fejlesztési pályázat alapvető célja az épületegyüttes eredeti állapotának helyreállítása és a kulturális turizmus számára megfelelő terek létrehozása. A Küsmődi Attila plébános által vezetett Szamosújvári Római-Katolikus plébánia 2017 novemberében kötötte meg a finanszírozási szerződést, a kivitelezés 2018 májusában kezdődött el.
Nagyon összetett munkálat zajlik az épületegyüttesen, hiszen különböző szerkezeti megerősítéseket kell elvégezni rajta. Pinceszinteket újra kell gondolni, megsüllyedt részeket aláalapozni, a tartószerkezeti elemek mélyrepedéseit helyre kell hozni, a tornyok kupoláit szerkezeti vakolattal, üveg- és karbonszálas hálókkal megerősíteni – magyarázta lapunknak Sárosi Béla építőmérnök, a KÉSZ Románia értékesítési igazgatója. Teljesen felújítják a tetőszerkezetet, és a kolostorrész új funkciót is kap, levéltár, könyvtár és múzeum is működik majd a helyreállítás után benne. Az alagsorban a kripta mellett kiállítóteret hoznak létre, a templom új kőpadlót, teljesen új ólomüveg ablakokat kap, padlófűtést szerelnek be, és a villanyhálózatot is kicserélik, korszerűsítik.
Kérdésünkre Sárosi Béla elmondta: a szerkezeti beavatkozások között a legnagyobb kihívás a lorettói kápolna aláalapozása volt; ez a kápolna ugyanis néhány évvel később épült, mint a templom, az alapja nem volt megfelelő mélységűre ásva, elkezdett eltávolodni a templomépülettől, így a falakat vonórudakkal kellett bekötni, hogy ezt a folyamatot megállítsák. Ahol szükséges volt, kijavították, újraszőtték a boltívek repedéseit, s a boltozatot szerkezeti vakolattal erősítették meg. „Ez érdekes, szép megoldás, és nem is különlegesen nehéz” – magyarázta a szakember. A faelemeknél, és a homlokzaton több helyütt karbonszálas hálót használtak megerősítésre. „A templom az erdélyi barokk egyházi építészet szép példája, s az épület szépsége magában a szerkezetben rejlik. A tartószerkezeti megerősítéseket úgy végeztük, hogy nem okoztunk kárt, módosulást” – hangsúlyozta.
A kriptát kitakarították, közel fél méteres iszapot távolítottak el belőle, lezárták a két ideiglenes bejáratát, s megnyitották az eredeti, a templomhajóból induló lejáratát. A látogatók a kolostor belső udvarából közelíthetik majd meg azt a kiállítóteret, amelyet a kriptaszinten kialakítanak majd.
A felújítási munkálatoknak eddig körülbelül a felét végezték el, ezért a kivitelező, a tervező cég és a plébánia, a projekt kedvezményezettje építőtelepi látogatást szervezett szeptember 26-án, csütörtökön, a hívek valamint az érdeklődők számára, hogy mindenki láthassa, mi történik az állványok mögött – mondta el Sárosi Béla.
Kérdésünkre, hogy rábukkantak-e mindeddig még nem ismert részletekre a felújítás során, az építőmérnök elmondta: nemrég az oltár fölött, a vakolat alatt előkerült egy befalazott nyílás, amely talán ablak lehetett – ezt illetően most zajlanak a megbeszélések, hogy megtartják-e vagy visszafalazzák, azaz melyik periódusbeli állapotát mutatnák meg a templomnak.
A KÉSZ szakembereinek vezetésével bejárhattuk a kolostorrészt, templomhajót, kriptát, az állványzat tetejéről megtekinthettük a templomboltozatnak jórészét, láthattuk a jellegzetes, csíkozott motívumot, amely még az eredeti barokk díszítőfestés része volt, s amely akkor bukkant napvilágra, amikor a boltozatot megtisztították. Jártunk a homlokzat déli tornyában; mint megtudtuk, a nagyharangot is megtisztítják, digitális vezérlésű lesz, és összehangolják az északi tornyon elhelyezett, új toronyórával. A kriptában járva futólag is több, 18. századi, szépen faragott, több esetben címerrel is ellátott sírkő tűnt szembe, a templomot támogató családok tagjainak örök nyughelyének emlékéül. Több kriptarekesz sírkövén ugyanaz a Memento Mori szimbólum ismétlődött, valószínűleg az adott kor egyfajta divatjaként: a koponya, alatta a két keresztbetett lábszárcsonttal.
A korántsem mindennapi helyszínen elhangzott egy meghökkentő történet is, Sárosi Béla előadásában. Amikor rábukkantak a téglafalra, ahol a kripta eredeti lejáratát sejtették, a vezető régésszel úgy döntöttek, hogy kibontják. Egy csütörtök délután ezt meg is tették, a kibontott fal mögött pedig földdel teljesen fel volt töltve a hajóból való lejárati nyílás. Ekkor még a plébánossal való megállapodás értelmében miséztek a templomban. „A vasárnapi misén a hívek áldozáshoz járultak, az egyik egyháztanácsos alatt pedig egyszerre eltűnt a padló – a földtöltés ugyanis két nap alatt kifolyt, s az illető alatt a templomhajó padlója szőnyegestől megsüllyedt, elindult a kriptába. Szerencsére a szőnyeg hosszú volt, s mindkét oldalán emberek álltak, s megtartotta a tanácsost, semmi baja nem történt. Ettől kezdve aztán meg is szűnt a misézés, közös megállapodás értelmében” – mesélte Sárosi Béla.
Történeti áttekintés
A sajtó képviselői számára tartott bemutatón Küsmődi Attila plébános összegezte a templom és a kolostor építésének történeti hátterét. Elmondta: Szamosújvár (Armenopolis) az örmények által, a 17. század végén létrehozott város, amely a régi római castrum és a Martinuzzi Fráter György által 1540-ben építtetett vár között terült el. A gazdag örmény településre 1738-ban a minoriták, 1741-ben a jezsuiták próbáltak letelepedni, de sikertelenül.
A várbeli katolikus hívek lelkipásztori ellátását 1731-től Désről átjövő obszerváns ferencesek látták el, akiknek 1742. szeptember 20-án telket adományozott Dániel Tódor főbíró, Márkovics András pedig egy házat adott a ferences testvérek használatára. A templom alapkövét 1748-ban, P. Ponori Anaklét első házfőnöksége idején tették le, s az istenházát 1757-ben a gazdag örmény családok támogatásának köszönhetően be is fejezték. 1758. november 5-én szentelte fel a templomot P. Botár Joachim emeritus provinciális Alkantarai Szent Péter tiszteletére – aki egyébként egy portugál származású ferences szerzetes volt.
A lorettói Mária-kápolnát 1760-ban Lászlóffy Bogdán építtette, ugyanekkor fogtak neki a kolostor keleti szárnyának is, amelyet 1766-ban fejeztek be. A residenciát 1767-ben emelték konvent rangra, ekkor készült el a sekrestye intarziás bútorzata is. A kőből levő Szent Antal-oltár 1761-ben Placsintár Dávid, a Szent Ferenc-oltár pedig Csomák Miklós költségén készült. Készítője feltehetőleg Johannes Nachtigal, aki a bonchidai kastély több kőszobrát is faragta.
A templom két harangját Kolonitz László püspök szentelte fel 1777-ben, a harmadikat Rudnay Sándor 1819-ben. 1855. szeptember 21-én a templom tűzvész áldozata lett, de rá egy évre, 1857. szeptember 20-án, már újrafödték, P. Keresztes József provinciális pedig újra felszentelte a templomot. Szűz Mária oltára és az akkori orgona 1859-ben készült el, Szent Anna oltára pedig 1867-ben. A két utóbbi oltárt 1909-ban cserélték ki a jelenlegiekre. A templom jelenlegi, kettős homlokzati tornya 1878-ban készült el. A hívek alacsony száma miatt Szepesy Ignác püspök csak 1825-ben hozta létre a latin szertartású plébániát a ferencesek vezetésével, addig a római katolikus igazgatását is az örmény plébánia végezte.
Az 1930-as években a kolostor keleti szárnyát megtoldották, a földszinten katolikus iskolát, az emeleten pedig kultúrtermet alakítottak ki, amelyet a város magyarsága előszeretettel látogatott. 1948-ban államosították az iskolát, a kolostor keleti szárnyát teljes egészében elvették és a helyi szövetkezet számára adták át, amely többek között üvegfúvó műhelynek használta az alsó részt. 1973-ra annyira tönkretették az épületrészt, hogy le kellett bontani.
1951-ben a ferencesek Désre és Máriaradnára kerültek kényszerlakhelyre, a jezsuiták nem hivatalosan Szamosújvárra. Ittlétük alatt áldásos tevékenységet folytattak, többek között P. Bátay testvér gyógyító tevékenységének országos híre volt, jöttek a gyógyulni akarók, élelemmel látták el az itt összezsúfolt jezsuitákat. A ferencesek 1957-ben vették vissza a kolostort, és a lelkipásztori szolgálatot 2001-ig látták el, abban az évben viszont átadták a gyulafehérvári főegyházmegyének.
