Közösségünkben is hídépítő lehet a Pontifex Maximus
Meghaladta a százezret a csíksomlyói mise résztvevőinek száma
Meghaladta a százezret a csíksomlyói mise résztvevőinek száma
Vissza

Közösségünkben is hídépítő lehet a Pontifex Maximus

A korai középkor óta pápai címként használt, még az ókori Rómából ismeretes kifejezés, a Pontifex Maximus szó szerinti fordításában a legnagyobb hídépítőt jelenti. A Szentatya pedig szimbolikus értelemben valóban hídépítő, aki összeköttetést teremt, „Isten és az emberek, másrészt az emberek között is” – emelte ki Pál József Csaba temesvári püspök csütörtökön, Kolozsváron.

A megyéspüspök a Ferenc pápa látogatása kapcsán szervezett sajtótájékoztatón értékelte az esemény közösségi vonatkozásait. A csíksomlyói rendezvényért felelős sajtóbizottság tagjai, Oláh Zoltán kanonok, Bodó Márta újságíró és Veres Stelian plébánoshelyettes többek az előkészületeket illető fejleményeket ismertették, s a szentmisére való regisztráció fontosságát hangsúlyozták. Mindeddig több mint százezren jelentkeztek, az előjegyzés időpontját húsvéthétfőig meghosszabbították.

Ferenc pápa „hídépítői” minőségében érkezik romániai látogatására is: „a felebaráti szeretetre, egymás tiszteletére buzdító üzenetet, az evangélium fényét hozza el a teljes közösség számára, amelynek minden felekezet, minden nemzet egyaránt örülhet” – hangsúlyozta a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem római-katolikus teológia karán tartott sajtótájékoztatón Pál József Csaba temesvári megyéspüspök. A Szentatya látogatása nemcsak a katolikusoknak, hanem minden jóakaró embernek egyformán szól – folytatta az elöljáró. Mint mondta, bízik abban, hogy a pápa látogatása valóban hidat épít majd a különböző vallásfelekezetekhez, etnikumokhoz tartozó emberek között.

„A barátok örülnek a barátaik örömének. Ha sikerült szép kapcsolatokat építenünk a más felekezetűekkel, akkor nyilván örülnek a pápalátogatásnak, ha pedig még eddig nem sikerült, akkor talán éppen ez a látogatás segíthet ebben” – vélte a püspök.

Pál József Csaba, aki egyébként Csíksomlyón nevelkedett, úgy vélte, sajátos jelleget kölcsönöz Ferenc pápa romániai útjának, hogy a csíksomlyói kegyhelyre is ellátogat. Elmondta: általában az édesanya tartja össze a családot, mint ahogyan a Szűz Máriának, és a különleges csíksomlyói Mária-kegyhelynek is kétségkívül megvan ez a közösség-összetartó ereje.

A csíksomlyói kegytemplom, a négy romániai kisbazilika egyike a közösség egyik legnagyobb kincse, és az emberek tulajdonképpen nemcsak a nagy pünkösdi búcsú alkalmával látogatják szép számban. „Van egyfajta sajátos vonzása ennek a helynek, valósággal érezhetjük ott a Szűzanya szeretetét, az arra való késztetést, hogy jobb emberré váljunk. Öröm számunkra, hogy a pápa is ellátogat erre a helyre, ahova immár évszázadok óta zarándokolnak az emberek, bánatukat, örömüket, szeretetüket hozva” – emelte ki a püspök.

Oláh Zoltán kanonok, a csíksomlyói látogatásért felelős sajtóbizottság vezetője elmondta: mindeddig több mint százezer zarándok regisztrált a pontifex.ro honlapon, s a kéréseknek eleget téve az előjegyzés lehetőségét húsvéthétfőig, azaz április 22-ig meghosszabbították. Hangsúlyozta: a regisztráció elengedhetetlen; ahhoz, hogy időben és megfelelően elő lehessen készíteni a pápa látogatását, a szervezőknek megbízható adatokkal kell rendelkezniük azt illetően, hogy hány zarándok szándékszik a csíksomlyói nyeregben tartott szentmisén részt venni. A számok birtokában ugyanis hitelesen tudják tájékoztatni a biztonságért felelős állami szerveket, ki tudják számítani, hány beléptetési kapura lesz szükség, hogy az érkezők minél hamarabb bejussanak majd a lezárt területre. Hasonlóképpen, a résztvevők számától függ az is, hogy hány mentőszolgálatra, önkéntesre, öko-wc-re és hány körzet kialakítására lesz szükség – részletezte az elöljáró.

Történelmi esemény„Történelmi eseményre készülünk, amelyen több előírásnak kell megfelelni, mint egy rendes pünkösdi búcsú alkalmával, de ezek korántsem akadályok, és egyáltalán nem teljesíthetetlen követelmények” – emelte ki Oláh Zoltán. A regisztráció során az utazás módjára, az érkezés irányára is rákérdeznek egyébként a honlapon, pontosan azért, hogy a hatóságok megfelelően felkészülhessenek az emberek fogadására. Elmondta: az eddig bejelentkezett zarándokok 90 százalékban Romániából, azon belül a négy erdélyi, római-katolikus egyházmegyéből érkeznek majd Csíksomlyóra. Vonattal hozzávetőleg 25 ezer ember utazna, s körülbelül ugyanennyien autóbusszal. Közel 33 ezer ember zarándokol majd el gyalogszerrel, főként a környező településekről, az alcsíki, felcsíki részekről, és Csíkszeredából, további közel másfél száz ember biciklivel, s közel félezer motorkerékpárral utazna – ismertette Oláh Zoltán. Elmondta azt is, hogy hozzávetőleg 350 pap jelentkezett koncelebrálni, áldoztatni a pápai misére, és több mint 200 önkéntes jelentkezését jegyezték eddig a honlapon.  Megjegyezte: továbbra sem bátorítják arra a zarándokokat, hogy személygépkocsival keljenek útra, mert nem biztos, hogy sikerül parkolóhelyet találniuk Csíkszeredában. A zarándokcsoportok vezetőinek elektronikus postacímeire a regisztrációs időszak lezárulása után, május elsejétől kezdik kiküldeni a vonalkódos belépőket, amelyeket ki kell majd nyomtatni, és minden résztvevőnek magával kell vinnie.

A szervezők azt szeretnék, ha minden ötvenfős csoporthoz legalább három önkéntes is tartozna, aki segít a felmerülő gondok, igények megoldásában.

A sajtótájékoztatón Bodó Márta újságíró, a sajtóbizottság tagja, és Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára is arra buzdított, hogy aki 16 évnél idősebb, és egészséges, jelentkezzen önkéntesnek a pontifex.ro honlapon. Mint elmondták, aki önkéntesként vesz részt, nem mindennapi, sajátos élményben részesülhet, egyfajta házigazdájává válhat a rendezvénynek. 

Az önkéntesek munkájára több területen is szükség lesz, legyen szó a szentmise körzeteinek előkészítéséről, az orvosi, betegápolási szolgálatban való részvételről, vagy akár a nemzetközi sajtó képviselőinek útbaigazításáról – magyarázta Bodó Márta. Kiemelte: a csoportok vezetői a többi önkénteshez hasonlóan részt vehetnek majd a felkészítőkön, amelyeket az önkénteseket koordináló bizottság tervez. Ennek a csapatnak a tagjai kiszállnak majd a különböző főesperesi kerületekbe, hogy az előkészítőket megtartsák – tette hozzá. „ Felhívásunknak része az is, hogy kicsit legyünk mindannyian önkéntesek: ha valaki elesik, emeljük fel, ha valaki elfárad, segítsünk neki, ha valaki nem találja kijelölt körzetét, igazítsuk el” – buzdított Bodó Márta.

Tischler Ferenc elmondta: a pápa csíksomlyói látogatása a nemzetközi gyereknapra esik, és a Romániai Máltai Szeretetszolgálat arra törekszik majd, hogy mozgássérülteket, de hátrányos anyagi helyzetű családokból származó gyerekeket is elkísérhessenek önkénteseik a csíksomlyói szentmisére, hogy ők is együtt imádkozhassanak a Szentatyával. „Arra buzdítunk mindenkit, aki szeretne, és teheti, jelentkezzen önkéntesnek, mert ezt a fajta lelki élményt csak ily módon kaphatja meg” – mondta a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.
Oláh Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: a szentszéki szervezőbizottság jóváhagyta a csíksomlyói nyeregben levő Hármasoltár átépítésének tervét: az oltár jellegzetes formája természetesen megmarad, tulajdonképpen az oltár elé épül egyfajta nagyobb pódium.

Bodó Márta említést tett arról is, hogy sajnos vannak olyan emberek, akik a pápalátogatás tényét etikátlan módon, politikai tőke kovácsolására, adott esetben uszító szándékú üzenetek megfogalmazására használják. „Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások ellentétesek mindazzal, amit ez a zarándoklat, és a keresztény szellemiség jelent. Ferenc pápa a béke s az egység hírnökeként érkezik ide, s ne hagyjuk, hogy az ilyen emberek befolyásolják a zarándoklat megélését számunkra” – hangsúlyozta az újságíró.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Cosmin Contra idegenlégiósai
Holtan találták meg a Dâmboviţa megyei ...
Továbbra is Csomortányi István az EMNP ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ