Közös célkitűzés „emberközelibbé” tenni a folyópartot

Kolozsvári fórum a Szamos-part felújításáról

Közös célkitűzés „emberközelibbé” tenni a folyópartot
A Kis-Szamos partjainak rendezési tervét ismerték és vitatták meg a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Lakossági Innovációs- és Ötletközpontja illetékeseinek, valamint a városháza fejlesztési igazgatóságának vezetője, Ovidiu Cîmpean irányításával, a Romániai Építészkamara társszervezésében, kedden délután a Kaszinóban szervezett újabb fórumon, amelyen szakemberek és a lakosság is hozzászólhatott a témához. A Szamos-part felújítását célzó, tavaly ősszel kiírt nemzetközi ötletpályázat, a Rethinking Someş nyertese, a spanyolországi Práctica vállalat nevében José Mayoral Moratella építész ismertette tervüket, amelyet elbírálásra és megvalósításra ajánlanak, de amelyet hasznos szakemberi és civil kiegészítésekkel teljesebbé lehet tenni. Az elhúzódó találkozón részt vett Emil Boc polgármester is, akinek a kialakult párbeszéd során a szakma és a lakosság részéről egyaránt elhangzó kritikus meglátásokkal is szembesülnie kellett.

Ovidiu Cîmpeanu városházi fejlesztési igazgató közölte, hogy készülőben Kolozsvár általános rendezési terve, és ebben fontos szerepet játszik a Kis-Szamos partjainak kialakítása, amelyhez a lakossági igényeket is figyelembe vennék. Emil Boc bejelentette, hogy jelenleg két pályázat megvalósításán dolgoznak: a Szamos-partén és a Tűzoltótoronyén. A cél ezeket ismét az emberek életének részévé tenni, és ígérte, hogy minden ötletet megvitatnak, kielemeznek. Olyan döntéseket kell meghozni, amelyek nyomán több száz éves megoldások születnek, és ehhez állandó közvéleményvizsgálat, igazítás, ugyanakkor egyetértés és türelem kell – mondta az elöljáró. Şerban Ţigănaş, a Romániai Építészkamara elnöke az ötlepályázat nyertes projektjét rendkívülinek nevezte, amelynek alapgondolata, hogy mi emberek, hogyan viszonyuljunk a várost átszelő folyóhoz.

José Mayoral Moratella építész szerint Madrid, Lyon és Ljubljana példáját követve, arra kell törekedni, hogy a folyó ne elválassza, hanem összekapcsolja az embereket, és ennek érdekében „meg kell szelídíteni” a vizet, hogy partjain – könnyebb megközelíthetőséggel – rendezvényeket tudjanak szervezni. A terv nyolc partszakaszt alakítana át. A Rózsák parkját az oda vezető sétányba illesztenék be, és gyalogoshíddal kötné össze a folyó túloldalán fekvő stranddal. Utóbbit szélesítenék, a szintjét megemelnék, és még több ember számára tennék elérhetővé. A legnagyobb kihívást a Sportcsarnok előtti tér jelenti, amit most parkoló buszok és személygépkocsik foglalnak el. Ide több növényt telepítenének, korcsolyapálya és karácsonyi vásár helyszíne lenne. A Fatönkök/La butuci parkot természetes réthez hasonlóvá tennék. A Turlul/Muzicescu utcát kerékpársávval sétálóutcává változtatnák, a keskeny Jászai/Mamaia utcában pedig megszüntetnék a parkolósávot, amit biciklis- és gyalogosövezetté alakítanának. Az Astoria környéki parkoló helyére szintén gyalogos övezetet terveznek. 

Lépcsőzetes kialakítást terveznek az Armătura parkban a Nádas-patak torkolata közelében, ahova gyalogosok és kerékpárosok számára híd is készülne. Még két másik ilyen átkelőhelyet is építenének a Kolozsvár Aréna közelében és a hajdani Németek pallója helyén. 

A fórumnak sok hozzászólója volt. Egy kerekesszékes résztvevő a fogyatékosok és babakocsis szülők nevében kérte számon a folyópart megközelíthetőségének biztosítását. Saját grafikai terveit átadta a rendezvény szervezőinek, akik ígérték, hogy külön megbeszélésen fogják ezt tisztázni. Az egyik résztvevő azt kifogásolta, hogy a terv nem biztosít folytonosságot a part menti kerékpározás számára, pedig ez megoldható lenne például a híd alatti átjárókkal. A legnagyobb vitát a Sportcsarnok előtti tér jövője váltotta ki, ahol rengeteg autó parkol. A csarnokbeli, az uszodai és a sportparkbeli események gyakran torlódnak, úgy tűnik, egyelőre nincs látszata annak a törekvésnek, hogy a stadion és az új sportcsarnok rendezvényeit egymástól eltérő időpontra időzítsék. A környék fulladozik a sok parkoló gépjárműtől. Erre válaszolva Emil Boc felvetette egy föld alatti parkolóház megépítésének lehetőségét. Eközben pedig hétköznapokon a Kolozsvár Aréna és az új sportcsarnok föld alatti parkolója kihasználatlanul áll. Egy amatőr vízi sportolókat tömörítő egyesület képviselője hiányolta a tervből a sportolási lehetőségek biztosítását. Felvetődött még egy, a kommunizmusban megálmodott közlekedési lehetőség, a folyó fölött vezetett függővasút ötlete, de ezt a szakemberek hamar elvetették.  

A fórummal a vita nem zárult le, a haladás csak cseppekben mérhető. Alighanem még sok víznek kell lefolynia a Kis-Szamoson, míg végre sikerül kompromisszumra jutni az urbanizációs szakértők, a közigazgatást végzők és a legérintettebb fél, a lakosság között.  

Arra törekednének, hogy a folyó ne elválassza, hanem összekapcsolja az embereket