Közel 200 halott az új koronavírus miatt Romániában. Megugrott a súlyos esetek száma
Vissza

Közel 200 halott az új koronavírus miatt Romániában. Megugrott a súlyos esetek száma

Újabb hat koronavírussal fertőzött személy halt meg Romániában, ezzel 182-re nőtt a COVID-19 halálos áldozatainak száma – tájékoztatta a sajtót a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ismertették: meghalt egy 67 éves, Mehedinţi megyei nő, egy 60 éves, Ialomiţa megyei férfi, egy 66 éves, Fehér megyei férfi, egy 94 éves, Arad megyei férfi, egy 65 éves, Szilágy megyei férfi, és egy 70 éves bukaresti nő.

Valamennyien több más betegségben is szenvedtek.

A hivatalos adatok szerint az országban 4417 koronavírus-fertőzést regisztráltak. Az elmúlt 24 órában a fertőzöttek száma 360-nal, a haláleseteké 25-tel emelkedett. Mindkét szám azt jelzi, hogy a vasárnap és hétfőn közzétett adatok a kór terjedésének csak a pillanatnyi megtorpanását jelezték. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter egy kedd délelőtti nyilatkozatában maga is úgy vélte, hogy az elmúlt két nap jobb adatai azzal függhetnek össze, hogy a hét végén kevesebb tesztet készítettek.

A kijelentést némiképp árnyalja, hogy a hétfőhöz viszonyítva csaknem megduplázódott új esetszámot csak tíz százalékkal több elvégzett teszt adta.

A hatóságok által naponta közölt adatok sorában a legjelentősebb változás a súlyos esetek adatsorában látszik. Míg egy héttel ezelőtt 62 koronavírusos beteget kezeltek a kórházak intenzív osztályain, az elmúlt három napban számuk 22-vel, 38-cal, illetve 95-tel nőtt, és összesen 274-re ugrott.

Ez a szám lényegesen meghaladja a járványkórházakban rendelkezésre álló intenzív terápiás ágyak számát.

A súlyos esetek egy részét immár a koronavírus-fertőzöttek kezelésére kijelölt - eredetileg más betegségekre szakosodott - kórházakban látják el.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hatszor többen hívták a ...
Több erdélyi településen járt a medve
„Nem hagyhatjuk, hogy a trianoni trauma ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ