Kövesi kapta a legtöbb szavazatot a LIBE-bizottságban is (FRISSÍTVE Sógor Csaba nyilatkozatával)
Vissza

Kövesi kapta a legtöbb szavazatot a LIBE-bizottságban is (FRISSÍTVE Sógor Csaba nyilatkozatával)

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetője, Laura Codruţa Kövesi kapta a legtöbb szavazatot szerdán az Európai Parlament (EP) Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában az európai főügyészi tisztségre javasolt három jelölt meghallgatását követően.

Kövesire a testület 26 tagja adta voksát, a francia Jean-Francois Bohnert 22, Andres Ritter német jelölt pedig egy szavazatot kapott. 

Hasonlóan rangsorolták a jelölteket az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságában (CONT) kedd este tartott szavazáson: itt is Kövesi végzett az élen 12 szavazattal, Jean-Francois Bohnerre a testület 11 tagja, Andres Ritterre pedig egy bizottsági tag adta voksát. Minhárom jelöltet kedden hallgatták meg a két bizottság együttes ülésén. 

A két testület javaslatát továbbítják az Elnöki Konferenciának és Antonio Tajani EP-elnöknek. 

Az európai főügyészt az Európai Parlament és az Európai Tanács közös döntése alapján nevezik ki. 

Sógor Csaba lelkiismerete szerint szavazott

Titkos szavazással döntött az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) az európai főügyészi tisztségre pályázó jelöltek meghallgatását követően, Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, a bizottság tagja emiatt lapunknak sem árulta el, melyik jelöltet támogatta. Annyit mondott: lelkiismerete szerint szavazott. Az RMDSZ nem kívánt semmiféle álláspontot megfogalmazni Kövesi-ügyben.

Sógor Csaba a Szabadságnak úgy nyilatkozott: bár a francia Jean-Francois Bohnert szakmailag kétségtelenül felkészültebbnek bizonyult, Kövesi mellett több politikai érv is szólt.  A román jelöltet megelőzte híre, a nyugati országok képviselőinek imponál a DNA volt erőskezű vezetője, úgy vélik, az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények veszélye, amelyek felderítése az újonnan létrehozott európai főügyészség feladata, elsősorban a közép- és kelet-európai országok részéről fenyeget, ezért Kövesit inkább alkalmasnak tartják a posztra, magyarázta Sógor. Az EP-képviselő szerint a szociáldemokraták primitív ellenkampánya nem hogy rontotta volna, ellenkezőleg, növelte Kövesi esélyeit, aki egyfajta áldozatként tűnt fel, ez pedig sok szimpátia-szavazatot hozott.

Sógor sajnálja, hogy a vitán nem kapott szót, megkérdezte volna Kövesitől: vajon európai főügyészként is eltűr majd olyan praktikákat, mint a marosvásárhelyi római katolikus iskola esetében, amikor a DNA attól sem riadt vissza, hogy behívja a szülőket és vallásuk felől érdeklődjön, arról, hogy miért ragaszkodnak a katolikus iskolához, ha nem is katolikusok, és hogy egyáltalán hisznek-e istenben …

Az európai unió főügyészének személyét az Európai Tanács és az Európa Parlament közös megegyezése alapján jelölik ki. A LIBE-szavazás eredményét, illetve a CONT bizottság ajánlását – mindkét testület Laura Codruța Kövesi mellett foglalt állást – továbbítják az Európai Parlament elnöke és a politikai csoportok vezetőiből álló bizottsághoz, amely március 7-én dönt a további lépésekről, még mielőtt az Európai Bizottsággal való tárgyalásokra sor kerülne. (Sz.K.)
 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egy szakácskönyv, amely más, mint a ...
Díjat nyert Szabó Réka dokumentumfilmje ...
Milyen időjárás lesz a hétvégén?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Haáz Sándor: A Kolozsvári Magyar Napok ...
  • Búcsú Rónai Istvántól
  • VIDEÓ - A Szentegyházi ...
  • Felavatták Dávid Ferencnek, az ...
  • Hangulatképek a Kós Károly ...