Kovács Gergely Jakubinyi György érsek utóda

Jakubinyi György és Kovács Gergely

Kovács Gergely Jakubinyi György érsek utóda
Ma, december 24-én Ferenc pápa elfogadta dr. Jakubinyi György érsek lemondását a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség éléről és kinevezte utódát mons. Kovács Gergely, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora személyében. A mai napon a szentatya elfogadta Tamás József segédpüspök kánoni korhatár miatt benyújtott lemondását is. Az érsekséget az új főpásztor felszenteléséig és beiktatásáig Ferenc pápa megbízásából Jakubinyi György ny. érsek apostoli adminisztrátorként vezeti.

Mons. Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken.

1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett.

1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán.

2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, számos, több nyelven megjelent Márton Áronról szóló kiadvány szerkesztője, posztulátori minőségében idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének hazai helyszínein, negyedik alkalommal vezetett zarándoklatot Doberdóba, a katona Márton Áron nyomdokain.

Emellett a Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2019. november 25-én kinevezést kapott a Hittani Kongregáció azon bizottságába, amely a házasságok hit javára történő felbontásának eljárásait vizsgálja ki. Tudományos cikkei külföldi és belföldi folyóiratokban jelentek meg, a Kultúra Pápai Tanácsa által kiadott Cultura e Fede folyóirat felelős igazgatója. (romkat.ro)