Kották, kekszgolyók, harsona, cselló és Sting agyhullámai

Kilencedik InstruMentor zenetábor Tordatúron

Kották, kekszgolyók, harsona, cselló és Sting agyhullámai
A délelőtti csendben az utcáról meg sem ismerszik, hogy a zöld léckerítésen túli portán harminc fiatal-gyermek énekel, hegedül, gitározik, furulyál. A tordatúri katolikus egyház vendégháza tágas kertben elszórt épületekkel kínál terepet a sokféle zenész szárnypróbálgatásának, kibontakozásának. A cseresznyefán imitt-amott már az ősz sárgítja a leveleket, a tornácról körbetekintve a láthatár távolában végtelen rétek, dombok sorakoztatják fel a zöld megannyi árnyalatát a reggel óta nagyidővel fenyegető tintafelhők alatt. Bent furulyák, tetőtérben gitárosok, kőhajításnyira énekesek, kézműves kuckóban harsonás. A kolozsvári InstruMentor zeneiskola táborában jártunk.

(Borítókép: Kiss Dávid)

Fotóriportunk itt látható.

Az egyik csoport a harmadéves Móriczi Melindával és Fodor Lillával tanul éneket, egy másik társaság az ebédlőteremben Kondrát Beával furulyál, legfeljebb egy óra alatt népszerű dallammá simul össze a kezdetben botladozó tucatnyi furulyahang. A tetőtéri tágas hálószobában gitárjaikat pengetik a fiúk-lányok hol Babțan Varga Flóriánnal, hol Moldován Andrással. A tornácon Nagy Szilárd kekszgolyókat gyúr egy harmadik csapattal, kakaóporba, színes cukorkákba, kókuszreszelékbe forgatják a vajas-kekszes-cukormázas labdacsokat – ez a mai kézműveskedés.

Kekszdaráló... (FOTÓ: KEREKES EDIT)

Pusztai Enikő, az InstruMentor Egyesület elnöke tanártársaival együtt kilencedik éve szervez zenetábort gyerekeknek, az eredetileg egyetlen eseményből mára két külön tábor lett, külön a kisebbek és egy másik a nagyobbak számára. (A táborok a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósultak meg.) A nagyobbak táborában egyelőre tökéletesen megférnek az éppen csak ötödikesek az érettségizett veteránokkal, akik ugyan már évek óta „kinőttek” ebből a táborozásból, mégsem tudják elképzelni, hogy ne jöjjenek vissza minden nyáron. Most heten vannak az „öregek”, sokan az elsőtől kezdve minden egyes táborban részt vettek. Vannak, akiknek évről évre ez az egyetlen alkalom, amikor találkozhatnak egymással, és ki nem hagynák, amíg csak lehet. Olykor már félig-meddig oktatóként is egyengetik a kisebbek ujjait, ha például a furulyán nem érhetik be az egymástól távoleső lyukakat.

Legkedvesebb korai tábori emlékei közül Palkó-Kondrát Alpár a veteránok egyik kedvenc játékáról, a zászlózásról mesél, ezt már a második táborban meghonosították, a két csapat egymás zászlóit igyekszik megszerezni, minden siker egy pontot ér, a játék bármikor abbahagyható és folytatható, így gyakorlatilag a tábor első napjától az utolsóig tart. Alpár a zenekari munkát különösen szereti a táborban, mint mondja, a zenelíceumban nincs kamarazenekari képzés, ami az „előszobája” a nagyzenekari játéknak, a kamarazenekar kiváló formáció a különféle hangszerek egymáshoz idomulásának megérzésére, megtanulására.

Nem kell aggódni, nemcsak zenélnek (FOTÓ: FODOR LILLA)

Pusztai Hanga elsős korától zongorát tanult a délutáni zeneiskolában Kolozsváron (Augustin Bena Zeneiskola) 5-6 éven át, a második InstruMentor-táborban már részt vett. Időnként szakított a zongorával, majd újrakezdte, ma már a szaxofon a hangszere, de a táborban gitározni is tanult, és itt játszott először zenekarban. Kiss Boglárka Dalma elsős korától tanult zongorázni, eleinte magánúton, később nyolc évig a délutáni zeneiskolában, aztán matematika-informatika líceumi osztályt választott.

– Már elemistaként furulyát kaptam karácsonyra, a következő évben pedig eljöttem a nyári zenetáborba. Eleinte évekig borzasztóan utáltam a gitárt, nem ment az akkordváltás, hetedikben mintha már kezdett volna jobb lenni, majd lett saját gitárom és nagyon sokat gyakoroltam év közben is, így a következő táborban már sokkal jobban ment, öröm volt a zenélés – mondja Dalma.

Fúvóshangszerek Kondrát Beával FOTÓ: KEREKES EDIT

Kiss Jolán a táborvezető Pusztai Enikő lányaként gyakorlatilag már születése óta együtt él a zenével. Az idei táborban reneszánsz táncot tanít.

– A hangszeres zeneiskola eleinte normának tűnt, aztán nagy természetességgel az életem részévé vált. Nagyon szeretem a táborban, nincs nyomás, stressz, együtt zenélünk, jól érezzük magunkat – mondja Jolán, aki érettségi után klasszikus vagy barokk fuvolát tanulna tovább, de a karmesterség is szerepel a tervei között. Ahogyan a zenészek szokták, nem feltétlenül iskolát választana, hanem tanárt, számára így szóba jöhet Varsó vagy Bécs is továbbtanulási lehetőségként. – Kell legyenek perspektíváink. Csak úgy, hogy ne legyen minősége annak, amit csinálsz, nem sok értelme van – mondja, és arról is beszél, micsoda tévhitben élnek azok, akik szerint zeneiskolában, zenét tanulni értelmetlen, merthogy elvágná a szabad pályaválasztás lehetőségét. Jolán azt látja, hogy zeneiskolai érettségivel is sokan lesznek informatikusok, építészek, orvosok: – A zene nem zár ki semmit, csak egy plusz.

Mintha csak Jolán szavait akarná megerősíteni, befut egy lány a konyhára és újságolja: pazar ötlete támadt egy TUDEK-dolgozathoz, hiszen éppen arról néztek rövid dokumentumfilmet, hogyan működik Sting agya komponálás közben. Fodor Lilla az „érdekességfelelős”, a hangszálakról is hozott ismeretterjesztő filmet a táborozóknak.

Alapvetően négyféle tevékenységben váltogatják egymást a gyermekcsoportok: gitár, furulya, ének, kézműveskedés. A kicsik táborában drámajátékokkal szórakoztak, kedvenc lett a közös esti éneklés, és pizsamapartijuk is volt, a nagyok ottjártunk estéjére házibulit terveztek karaokéval. Ehhez sodorgatták a kekszgolyókat is, tucatjával. A kézműves tevékenységekhez Nagy Szilárd más kiváló ötleteket is hozott, öröknaptárt készítettek, hűtőmágnest, furulyatokot varrtak, várt még rájuk a kavicsfestés és szalvétatechnikás dekupázs fakorongra. A sütőkemencének otthont adó szín tornáckorlátján sorakoztak a spárgabevonatú virágcserepek, nehezen találtam volna ki, hogy előző életükben konzervdobozok voltak. Mialatt a kezek dolgoznak, tulajdonosaik jókat beszélgetnek, például csapatneveket keresgélnek, zenélés közben ezt nem lehet, ott a játékra kell koncentrálni.

Hangszeresek minden talpalatnyi helyen FOTÓ: KEREKES EDIT

Valami csodálatraméltó természetesség hol fakanalat, krumplihámozót, hol seprűt, mosogatószivacsot pakol a zenészek kezébe, hogy a következő pillanatban felváltsa a gitár, a zongorabillentyűk. Itt ugyanolyan megszokott prézlit vagy cukrot kérni főzés közben a túrósgombóchoz, mint lát a hangoláshoz, a hirtelen váltás csak a magamfajta laikusok számára lenyűgöző.
 

Kondrát Beával filmzenekar alakult, a veteránok trombitával, harsonával, fuvolával gazdagítják a hangzást, de hegedű és cselló is játszik. Az oroszlánkirályból és A Karib tenger kalózaiból tanulnak egy-egy dalt, a szombati táborzáráskor a szülők is meghallgathatják. A tornácon a hegedű és cselló mellé Fodor Lilla brácsával csatlakozik, kicsit gyakorolnak a nagy napra, még ha közben a kitartó dörgéshez feltámad a szél és tépegeti is a kottalapokat. Közben a leves mellé elkészül a puliszka és a pörkölt is uborkasalátával – az sem hétköznapi, hogy Palkó-Kondrát Csilla személyében egy oboatanár a séf ezen a konyhán. Ebéd után kitör a zivatar, északkeleten ködbe vész a távoli domb. Kis pihenő végeztével a zenekari darabokkal tervezik folytatni a napot.

A tábor varázsát ottlétünk gyorsan tovaszálló fél napja alatt nem sikerült megfejtenünk. Hogy mi is az a titkos vagy talán dehogy titkos összetevő, ami évről évre idehozza a kicsiket, tanárokat, még a véndiákokat is. Talán Csilla krumplilevese, András kávéja, a hároméves Jázmin gyülekezőt hirdető csengettyűje, a gitár makacskodó húrja, a dallamokká szövődő mollok és dúrok, a barátok, a tábortűz, az éjszakába nyúló „elalvások”. Vagy talán az a leküzdhetetlen késztetés, amitől vállra táncol a hegedű és húrjaira tévednek vonóstól a gyermekujjak akkor is, amikor éppen pihennek, vagy a tornácról a kerti kemencelugasba csak helyére elpakolni viszik a hangszert. Akármi legyen is kinek-kinek a „titok”, működik. Jövőre tizedszer.

Évekig utálni a gitárt, majd gyakorolni és megszeretni FOTÓ: FODOR LILLA