Köszöntő Kun Miklós 75. születésnapjára
Vissza

Köszöntő Kun Miklós 75. születésnapjára

Július 11-én ünnepelte 75. születésnapját Kun Miklós történész professzor. Ez alkalommal kollégái, barátai és tanítványai köszöntik.

75 éves Kun Miklós

CSUCSUJA ISTVÁN

Ha nagy elfoglaltsága engedte, szívesen jött el egyetemünkön előadást tartani, tudományos konferenciáinkon részt venni. Szeretett Kolozsváron, Erdélyben lenni. Sokszor el nem rejthető megindultsággal beszélt kollégiumok formálta szelleméről, polgárainak felelős és pedáns életviteléről, közhasznú dolgokra való adakozási készségéről.

Fontossággal bír mindez, mert olyan személyiség baráti viszonyulásáról, kapcsolatáról van szó, akinek tekintélye, tudós egyéniségének kiválósága nemcsak otthon, saját országában, hanem a nemzetközi tudományos életben is széles körben elismert.

Mint ő maga vallotta, impozáns teljesítményének alapját az ELTE-n kapott egyetemi képzés biztosította, amely történetírói gondolkodását kiformálta. Egyik volt tanítványunk mikrofonja előtt mondta el, hogy milyen sokat köszönhet professzorának, Perényi Józsefnek, aki a tanulmánya idején a kelet-európai történeti tanszéket vezette, s akinek szakszemináriumain a térség beható vizsgálatának módozatait sajátította el, majd a magyarországi demokratikus kibontakozást is elősegítgető Szabad György professzornak. Ők tanították meg neki nemcsak a mesterségbeli, sokszor technikai fogásokat, hanem azt is, hogyan kell helyi, lokálisnak tűnő jelenségeket egyetemes összefüggésben elemezni. Nagyon jól megértem Kun Miklós hivatkozásának súlyát, hiszen első pesti tanulmányutam során Ránki György, mint intézeti vezető, fontosnak tartotta az én figyelmembe is ajánlani Perényi József nívós előadásait.

Ha azonban Kun Miklós pályaívét a most meglévő távlatból szemléljük, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy tanárainak indíttatása valóban sokat jelenthetett számára, de azért az elért eredményeit – s ez kétségtelen – elsősorban művelődésbeli és nyelvi felkészültségének, rendszeres munkájának, rendkívül szorgos levéltári kutatásainak gyümölcseként kell értékelnünk.

Kun Miklós figyelmét kezdettől fogva szorosan az egyetemes történet, illetve az országok fejlődésének nemzetközi összefüggései kötötték le, ma pedig úgyszólván közismertek azok a könyvcímek, amelyek a munkásságát fémjelzik.

Szabadidejében verseket ír és remekül énekel

Nem lehet nem észrevenni Kun Miklós történetírásában, hogy mikor a szakma magyar közegeiben újra lendületet vett a szovjet korszak történeti téziseinek átértékelése, a kritikai módszerek kimunkálása tekintetében ő igen nagy szerepet játszott, ugyanis ő már alkalmazásuk elején gyakorlatilag a szovjet típusú történetfelfogás ellenében foglalt állást. S ehhez hozzátehetünk még egy nagyon lényegeset: Kun Miklós ritkán elsajátítható biztonsággal és eredményességgel folyamodott az „oral history” módszereihez, a dokumentum- és riportfilmek alkalmazásához, mintegy gyarapítva ezzel műveinek amúgy is messzemenő hitelességét és áttekinthetőségét.

Ismert dolog, hogy diákjainknál a munkásmozgalmi témakörök nem tartoznak a legkedveltebbek, a legnépszerűbbek közé. Szinte teljes az irántuk való érdektelenség. De egyszer mégis sikerült áttörést elérnünk. Ez akkor következett be, amikor szemináriumi vitát szerveztünk a 19. század 60-as, 70-es éveinek forradalmi és anarchista mozgalmairól, s ennek középpontjába Kun Miklós Mihail Bakunyinról írott könyvének tételeit helyeztük. A Kun Miklós által feltárt rendkívül színes életút megkerülhetetlenül élénkítően hatott, a következetes okfejtés pedig pontosan elvezetett az általunk kitűzött célhoz, a bakuninizmus helyének azonosításához az általános történet folyamataiban. Akkor mondtuk is a professzornak, hogy az általa jól megjelenített anarchizmus még olyan romantikus jegyeket is hordoz, amelyek akár vonzónak is tűnhetnek, bár ő maga, gondoljuk, az egész jelenséget távolról sem tartja annak.

A Buharinról szóló kötete és a Sztálinról utánozhatatlan kompetenciával megírt, sok nyelven megjelent könyvei messze kimagaslanak a sztálinizmust feszegető irodalom szürkeségéből. Buharin kapcsán bizonyára sokaknak lehetetlen Arthur Koestlerre nem gondolni vagy a Sztálin monográfiák kapcsán Isaac Deutscherre. De főleg ez utóbbitól eltérően, amikor Kun Miklós az egész szovjet tömb berendezkedésének kérdéseit vitatja, nem fűz Sztálin szerepéhez enyhítő magyarázatokat. S különben is, az értekező, tudós Kun Miklós anyagismeretével és írásainak veretes esszéisztikus jellegével messze meghaladja az elődjeit.

Kun Miklós professzor kutatásainak sok eredményét gondosan eltervezett előadásokon, tudományos konferenciákon tette ismertté nálunk is. Legutóbbi ’56-os nemzetközi konferenciánk sikerre vitelében is nagy szerepe volt, igaz, mi is benne láttuk az erre vonatkozó garanciát. Egyenesen az orosz fővárosból jött, de a hosszú út ellenére ígéretének eleget tett, és már a megnyitón is jelen volt.

Nagy hatása volt két évvel korábbi kolozsvári előadásának is, amikor szélesebb közönség elé vitte mindazt a bajt, amely Erdélyt, de főként a Székelyföldet érte 1944 őszén. Döbbenetes részletekről beszámolva, Moszkváig jelentettek ezekről szovjet parancsnokok és politikai tisztek. Közéjük tartozott az akkor szovjet egyenruhás, rossz utakat választott Vas Zoltán is, de aki emberileg több ízben sokat mutatott. Vas Zoltán jelentésében aprólékosan írt az atrocitásokról, és nem kis empátiával ezek áldozatairól, a Kun idézte passzus pedig a nyomatékot arra helyezte, hogy az igazságtevés elmaradt. Erdélyben hosszú időre állandósult a félelem. Előadása után a professzor derűsen fogadta megjegyzésünket, hogy a Vasról mondott értékelése mennyire egyezik az ’56-os Király Béláéval.

Kun Miklós professzor munkásságának eredményei a mai kommunikációs eszközök, a médián keresztül fokozatosan közkinccsé válnak. Ő szellemi bővülésünkért vállalja ezeket a nehéznek ítélt, s valóban nehéz utakat, de látjuk, talán ezek során mutatkozik meg a leghangsúlyozottabban alkotó készsége, emelkedett kifejezésmódja, ragyogó előadói tehetsége, Arany János nyelvének rendkívüli szeretete.

A tudomány és az oktatás terén elért eredményeinek, a nemzetközi tudományos kapcsolatok előmozdítása érdekében tett erőfeszítéseinek elismeréseként több kitüntetésben és díjban részesítették.

Mi itteniek, hálásak vagyunk, hogy érezhettük figyelmes jóindulatát, és részese lett gondjainknak, aspirációinknak. Gratulálunk! Isten éltesse mindnyájunknak!

Nem könnyű…

TIBORI SZABÓ ZOLTÁN

Cseppet sem könnyű 75. születésnapján olyan embert köszönteni, akinek az életútja úgy alakult, mint Kun Miklós történész professzornak. Akinek a Szovjetunióban, a Moszkvától nem túl messze fekvő Kasin városkában kellett megszületnie, mert a családja akkor éppen ott volt emigrációban. Akinek zsenge kora óta csakis a kommunista rendszer felsőbbrendűségét bizonygatták. Akinek aztán a szeretteit és az ismerőseit a kommunisták rendre elhurcolták, egyeseket börtönbe, másokat a félelmetes szibériai Gulágra, megint másokat pedig furcsa nevű, kényszerlakhelyként kijelölt helyekre. Aki idejekorán és élőben láthatta, hogy az elvtársak időnként halálra kínozták vagy egyszerűen csak főbe lőtték egymást. Akinek a nagyapját, a szilágysági Leléről indult, Zilahon és Kolozsváron tanult, és szintén a Kincses Városban újságíróvá vált Kun Bélát, a Tanácsköztársaság egyik fontos vezetőjét is így végezték ki. És aki aztán tudományos élete jelentős részében éppen a nagyszülei által is megálmodott és áhított rendszer visszásságait, illetve szörnyűségeit kutatta és tárta embertársai elé olyan nyíltsággal, amelyre Erdélyben is sokan felfigyeltek. Akinek Kolozsvár már gyermekkorában úgy vált idealizált és áhított Jeruzsálemévé, hogy ide végül csak felnőttként jutott el. Ám, akinek mégis szerencséje volt, hiszen apja, Kun Miklós sebész professzor, orosz születésű édesanyja, Olga Alekszandrovna Szerjagova orvosnő, nagyanyja, a nagyenyedi származású Gál Irén zongoratanár, továbbá az ő Hánikának szólított Johanna nevű testvére a nagyobb megpróbáltatásoktól megvédték, magyar anyanyelvű és öntudatú emberré faragták. Aki aztán végül, velük együtt, 1959-ben visszatelepedhetett. Nem Erdélybe, hanem Magyarországra, Budapestre. Ahol aztán középiskolát és egyetemet végzett, és hamarosan jó nevű történésszé vált, akinek a keze alól újabb történészgenerációk kerültek ki, s aki nagyszerű könyveket és tanulmányokat tett az asztalunkra. Szerintem, az ilyen, egyáltalán nem könnyű múltra visszatekintő embernek, akár ezen a jubileuminak tekinthető nagyszerű születésnapon is elég, ha mindössze ennyit mondunk: Legyen továbbra is szerencséje, és Isten éltesse, tanár úr!

Kun Miklós nagyanyjával, Kun Béláné Gál Irénnel (Budapest, 1963)

Kun Miklóst olvasni és hallgatni

BENKŐ LEVENTE

Gyermekkoromban az embereknek valahogy több idejük volt beszélgetni. Anyai nagyanyám az alsóberekszói negyvennégyes őszt mesélte követelőző szovjet katonákkal, iskolaigazgató-tanító nagyapámat elhurcolni akaró román csendőrökkel, és román szülőkkel, akik addig könyörögtek, hogy engedjék el a domnu’ direktort, amíg elengedték. Apai nagyanyám, bár keveset szólt, azért csak elejtett ezt-azt abból az időből, amikor a kollektivizálás során mindenüket elszedték. Péterfi Sanyi bácsi a padon üldögélő egykoriaknak, s persze a magamkorú-fajta kíváncsiskodó csemetéknek mesélte szökését a fogolytáborból, s mutatta derekán menekülés közben kapott lőtt sebének hegét. Mikor már felnőttebb lettem, magnóval kezdtem járni a falvakat, és jegyzetfüzettel a levéltárakat.

Azért írom ezeket, mert történész berkekben örökös vita tárgya, hogy melyik a hitelesebb forrás: a levéltári papír vagy a személyes emlékezés? (Szerintem szépen kiegészítik egymást.) Főleg olyan idők esetében, amikor a mára hagyott iratok tartalmát – a mai s majdani kutatók forrásait – többnyire eleve úgy írták, hogy azok ne történeti valóságot, hanem politikai/hatalmi szempontokat tükrözzenek. Lásd a diktatúrák, például a kommunizmus és a politikai perek esetét. Vagy azt, hogy a Gutenberg-galaxisban fogant források távolról sem tartalmazzák azokat az árnyaltabb adalékokat, amelyeket csak a tanúk tud(hat)nak. S azért írom mindezt, mert Kun Miklós Tanár Úr, ha megengedi nekem ezt a megfogalmazást: a lehető legjobb módszertani példája annak, hogyan kell egybegereblyélni és –boronálni a levéltári forrásokat és az élő kortanúk adalékait.

És azért írom mindezt, mert Kun Miklós Tanár Urat egyformán jó olvasni és hallgatni. Kolozsváron, Bécsben, Budapesten, a televízió és a számítógép képernyője előtt, az olvasólámpa alatt. Bárhol, bármikor. 75. születésnapján azt kívánom neki, hogy írjon és meséljen még nekünk, mert van amit. És tartsa meg a Jóisten egészségében s jó szokásában!

Kun Miklós, a PROFESSZOR!

HORVÁTH ATTILA

A Szovjetunióban született egy olyan városban, ahol a lakosság fele száműzött volt. Magyarországra is csak akkor térhetett vissza, amikor elkezdték felülvizsgálni a sztálini törvénytelen intézkedéseket. Kun Miklós az orosz nyelvtudást és a szovjet típusú diktatúra személyes tapasztalatait hozta magával. Mindkettő meghatározó lett későbbi életútjára vonatkozóan. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának elvégzése után kezdett a 18-19. századi orosz és magyar történelemmel foglalkozni.

Gál Irén zongoratanárnő, Kolozsvár, 1913

A rendszerváltozás tette lehetővé, hogy a Szovjetunió és a volt szocialista országok történetével foglalkozhasson. Olyan korábban feltáratlan témákat kutatott, mint az ukrán holodomor, a sztálini diktatúra, Kádár János szerepe az 1968-as eseményekben, George Orwell életútja stb. Számtalan, addig fehér foltnak számító témát dolgozott fel, amelyek egyben tabutémának is számítottak. Bár személyes tapasztalatai és a feltárt források olvasása miatt nem tud a szovjet típusú diktatúra történetére Tacitus híres mondásával: sine ira et studio tekinteni, mégis kiváló forráskritikája és hatalmas lexikális tudása révén minden általa leírt tanulmány, megtartott előadás, csak bizonyított tényeken alapszik. Hatalmas mennyiségű levéltári anyagot gyűjtött össze, a szobájában szinte alig maradt hely a sok dokumentum és fényképanyag között. A legtöbb időt és fáradságot azonban az oral history módszerével összegyűjtött interjúk igényelték. Kun Miklós felkutatta Sztálin közvetlen munkatársait, a Gulág-túlélőket, és elérte, hogy a legtöbb esetben csak neki nyilatkozzanak. Kiváló felkészültsége révén, adatok ütköztetésével olyan ismeretekre tehetett szert, amit a levéltári forrásokban nem lehetett fellelni. Közismert, hogy a titkolózó birodalomban sok fontos döntést, eseményt nem dokumentáltak, személyesen vagy telefonon történtek az utasítások.

Kiváló monográfiák mellett szinte minden évben több tucat előadást tart külföldi egyetemeken, konferenciákon. Az egyetemen is az egyik legnépszerűbb előadó. Mindemellett az egyik legnehezebb feladatot is felvállalta. Ismeretterjesztő előadásokat tart a televízióban és minden lehetséges fórumokon. Kiváló érzékkel magyarázza el a laikus közönségnek is a legbonyolultabb politikai eseményeket, történéseket. Ez egy igazi misszió. Közel hozni és megszerettetni a lakosság széles rétegeivel a történelmet. Megismertetni őket a közelmúlt eseményeivel. Elérni azt, hogy valós kép alakuljon ki bennük a közelmúlt eseményeiről. Ez azért is fontos, mivel harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig számos téves információ, tévhit terjed. Sokszor előfordul, hogy a történelem iránt érdeklődők a drága és kis példányszámban megjelenő szakkönyvek helyett a használt könyvek piacain gyanútlanul megveszik a két-háromszáz forintért árult rendszerváltozás előtt kiadott propaganda kiadványokat. Előadásait egyetlen papír nélkül, kívülről mondja. Minden adat, név, évszám a fejében van. Olyan szabatosan és szép stílusban ad elő, hogy az élő beszédet akár le is lehetne írni, és úgy kiadni.

Kevesen tudják róla, hogy verseket ír, és kiváló énekhangja van. Mindezt onnan tudom, hogy egyszer megadatott az, amit még álmomban sem gondoltam volna, hogy Kun Miklós Professzor Úrral együtt az 1956-os magyar forradalom évfordulója kapcsán Moszkvában előadást tarthattunk. Már maga az utazás is fantasztikus volt. Kun Miklósnál jobb idegenvezetőt el sem lehet képzelni. Bárhová mentünk, mindenről mindent tudott. Közben meghallgathattam az időszerű politikai, társadalmi helyzet legkiválóbb elemzését is. Ha valahova betértünk, szóba elegyedett az orosz emberekkel, élvezte a beszélgetéseket, és így is gyűjtötte az információkat, tapasztalatokat. Közben eltűnt egy-két órára, s újabb szenzációs forrásanyaggal tért vissza. A konferencián pedig tárgyi tudásával lenyűgözte az orosz hallgatóságot és történészeket is. Még az sem tudta az előadását megzavarni, hogy az épület előtt a kommunisták tiltakozásul elégették a Szolzsenyicint szimbolizáló szalma bábut.

Este meghívott egy autentikus ukrán étterembe, ahol a zenekar régi ukrán dalokat játszott. Kun Miklós egyszer csak felállt, és a zenekar kísérete mellett régi ukrán népdalokat énekelt. Nemcsak engemet, hanem még az ukrán zenészeket is lenyűgözte ez a produkció.

Isten éltesse sokáig Kun Miklós Professzor Urat 75. születésnapján!

Történész a történelemben

GECSÉNYI LAJOS

A legendás budai elit negyed, a Rózsadomb alján húzódó „országút” egyik házának ablakából nézem az egykori érseki katolikus gimnázium, a mai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium épületét, ahol egy évvel a családnak az emigráció börtönként megélt világából történt hazatérése után az ifjú Kun Miklós megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Minden bizonnyal nem volt könnyű feltalálnia magát az új világban. Kun Miklós polgárként nőtt fel, és ezt az eszmeiséget őrizte meg mind a mai napig. Talán nem volt azonban véletlen, hogy őt is a történelem vonzotta, a forradalmi eszmék felfejtésének (első munkájában az anarchizmus atyjáról, Bakunyinról értekezett), majd a diktatúrák sötét labirintusainak, a világtörténelmet befolyásoló nagyhatalmi döntések megértésének szándéka. Egy bizonyos: munkásságát mindenkor a történelmi döntésekben megjelenő szubjektív emberi hozzáállás megismerése és a történeti források minél mélyebb, szélesebb körű feltárására alapozott objektív megítélése vezette. Évtizedes munkásságának ismeretében bízvást mondhatjuk, hogy a magyar történettudomány nem csekély szerencséjére. Az a tény pedig, hogy mindezt elsősorban az orosz, illetve a szovjet-orosz viszonylatokban tette és teszi, azt hiszem, magyarázatra sem szorul. És itt kell igazán értékelnünk a Professzor munkásságát. Az orosz tudományos világhoz és közélethez fűződő személyes kapcsolatain keresztül a magyar történettudomány számára elérhetetlen információkat épít be kezdettől fogva írásaiba, egyetemi előadásaiba. Mindezt azzal gazdagította, hogy elsők között kezdte meg a képi- és hanganyagok felhasználását a történeti események bemutatásában és értelmezésében, amivel megvetette az alapját az évek óta sikeres televíziós előadásainak.

Gál Irén Ágnes lányával, Kolozsvár, 1917

Tudományos munkássága és az egyetemi oktatói pályája a magyarországi rendszerváltást követően teljesedett ki, akkor, amikor a magyar történettudomány az új utakat próbálta megtalálni a magyar-szovjet kapcsolatok bemutatásában, értékelésében. A Moszkvának jelentjük. Titkos dokumentumok 1944–1948 címmel – társszerkesztővel közösen – 1994-ben publikált forrásgyűjtemény utószavában máig érvényesen vázolta fel az országnak már a világháborút követő első években kialakult Moszkva függőségét. Néhány évvel később Prágai tavasz, prágai ősz – 1968 fehér foltjai címmel magyarul és angolul tette közzé egykori szovjet vezetők visszaemlékezéseit.

Időközben, három évtized után, egyetemi pályája is elmozdult, amikor új kihívással szembesülve elhagyta az Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatta munkáját, ahol felkérték egy önálló intézet létrehozására. A Magyarországon egyedül álló Kremlinológiai Intézet vezetőjeként új történeti tudományágat teremtett a hazai történetírásban. Miközben a világ számos egyetemén tartotta rendre-sorra előadásait Az ismeretlen Sztálin, az Oroszország válaszúton és Sztálin alkonya címmel a szovjet birodalom nemzetközi elismertségű alapmunkái készültek el.

Fáradhatatlan kutatói és oktatói munkássága, amit a legrangosabb tudományos díjjal, a Széchenyi Díjjal ismertek el, már egy évtizede a televízióban tartott tudományos ismeretterjesztő előadásokkal, illetve legutóbb a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott sikeres előadássorozattal bővült. Amikor 75. születésnapján köszöntjük őt, abban bízunk, hogy mindaz az ismeret, amit az évek során felhalmozott, még újabb munkákban lát napvilágot.

Kun Miklós „75”

JUDIT HAMMERSTEIN

Nagyon régóta ismerjük egymást, ma már barátomnak mondhatom őt. Még fiatal hallgatóként ismertem meg a pécsi egyetemen, ahová Kun tanár úr is lejárt, hogy kurzusokat tartson az orosz történelemről. Meglepő módon nem a Szovjetunióról, hanem russzistaként a Kijevi Ruszról tartott amolyan művelődéstörténeti előadást. Az Igor-ének kapcsán bizonyos gesztusaira, mondataira még mindig élesen emlékszem. Színes, karakteres  előadó volt.

Ennek most már több mint harminc éve. Némi franciaországi és németországi kitérőt követően a ’90-es évek végétől közéleti pályára kerültem, itt-ott, közéleti, szakmai fórumokon, egy-egy szakmai ügy kapcsán azonban gyakran összetalálkoztunk. Talán egyedül nem is láttam, mindig felesége, Ágnes társaságában futottunk össze. Nem egyszer váltottunk szót a közállapotokról, a politikai eseményekről, a választási kilátásokról és persze az oroszokról.

Gál Johanna (Hánika), Nagyenyed, 1911

Bár a történészkedéstől, a kutatásoktól akkoriban távolabb kerültem, azért nyomon követtem Miklós kutatásait, ahogy a történelemnépszerűsítő tevékenységét is érdeklődéssel figyeltem, figyelem ma is. Akkor is, most is felteszem magamnak a kérdést, vajon mitől olyan népszerűek a televíziós műsorai, vagy a videón terjesztett közszolgálati egyetemi előadásai. Erre kevésnek tűnik a magyarázat, hogy a körbejárt kérdések önmagukban is roppant izgalmasak. Igaz persze, hogy az oroszok általában, a Szovjetunió története, a bolsevizmus, a sztálinizmus, a hírszerzés a két világháború között, a politikai perek, a Rákosi-korszak, a posztszovjet térség sorsa stb., mind-mind olyan téma, ami jó eséllyel tesz kíváncsivá szinte mindenkit. Ehhez jön ráadásként azonban Kun Miklós rendkívüli tájékozottsága, lényeglátása. Kevesen tudnak olyan sokat például a baloldali mozgalmak belső logikájáról, a sztálini diktatúra működési mechanizmusairól. A rengeteg apró, az eleven életben gyökerező részlet ismerete és szeretete, ami mindig jó értelemben vett bennfentességet, intimitást kölcsönöz annak a viszonynak, ami az előadót az adott történelmi korszakkal, a szereplőkkel összeköti. Mintha Kun Miklós mindenkit személyesen ismert volna, maga is ott ült volna a sorsdöntő tárgyalásokon, a négyszemközti megbeszéléseken. Ez az egyebekben visszafogott előadói attitűd, és persze a látványos vizuális körítés (fotók, bejátszások, jól kiválasztott hanganyagok) teszi lehetővé, hogy az előadások közönsége, fiatalok és idősebbek egyaránt, megtapasztalhassák ezt a sajátos „történelemközeliséget”.

De ilyen Kun Miklós a való életben is: rendkívül művelt és okos, még abból a régi fajtából. Ráadásul kis túlzással szinte mindenkit ismer a múltból és a jelenből egyaránt, nagy és fesztelen csevegő. Aki közben verseket ír. Remélem, mihamarabb kiadja majd őket.

Nagyvonalú és segítőkész, mindig nyitott egy jó beszélgetésre. Halás vagyok, hogy most az egyik, izgalmas kutatási projektben együtt dolgozhatunk.

Emlékképek egy történészi pályáról

BOTOS JÁNOS

A történelem, a múlt iránti érdeklődésem az általános iskolás években egyre inkább jellemezte az olvasmányaimat. Ezt az érdeklődést karolta fel az általános iskolai történelem tanárom – Ullmann György –, az osztályfőnököm és férje – M. Jászai Ilona és Márkus István, a neves szociológus –, akik a gimnáziumi évek alatt segítették a felkészülést a történészi kutatómunkára. Részt vettem, és díjazott lettem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) találkoztam azokkal a professzorokkal – Sz. Domonkos Anna, Kirschner Béla, Korom Mihály –, akik felkészítettek a tudományos kutatásra, elősegítették, hogy negyed- és ötödéves hallgatóként történelmi kutatóintézetben segédmunkatársi feladatokat lássak el. 1971-től dolgozhattam kutatóként, és még ebben az évben lehetőségem nyílt a levéltári kutatásba is bekapcsolódni. Az egyetemi évek alatt tanultam meg írógépen dolgozni, és 1968-tól már saját táskaírógéppel rendelkeztem – ami akkoriban még egyáltalán nem volt általános –, és kézzel már nem írtam semmit.

Az ELTE történelem szakán ismertük meg egymást Miklóssal. Számomra évtizedek óta fontos, hogy megtisztelt és megtisztel a barátságával, és hogy ez a barátság immár fél évszázada tart, s a közelmúltban munkakapcsolattá is vált. Ez idő alatt érdeklődéssel és elismeréssel figyeltem sokirányú kutatómunkáját, amely egy nehéz „terep”, a Szovjetunió, a kommunizmus, majd Oroszország, és a szovjet-magyar kapcsolatok részletes, elemző történeti feltárására irányult. Különösen fontosnak tartom a Buharinról és a Sztálinról írott monográfiáit, valamint az 1968-as prágai tavasz korábban nem ismert eseményeinek a feltárását. Ez irányú eredményes, publikációk sorában is megjelenő kutatómunkája alapján joggal mondhatjuk a magyar történész társadalom legismertebb, és nemzetközi szinten is ismert és elismert kremlinológusának. Nagyon fontosnak tartom a Magyar Televízióban évtizedes múlttal rendelkező előadássorozatát, amely a 20. század korábban fel nem tárt összefüggéseinek, történéseinek, „rejtélyeinek” bemutatására irányul az általa napvilágra hozott dokumentumok, fényképek közreadásával. Számomra megtiszteltetést jelentett, hogy a Gulág Emlékév keretében tudományos konferenciákon, publikációkban együtt szerepelhettünk. Örömmel értesültem, hogy sokirányú tudományos és oktatói munkáját 2011-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

A rendszerváltoztatást megelőző években azok közé a szerencsések közé tartoztam, akik levéltári kutatásokra is lehetőséget kaptak, még ha esetenként nem teljes anyagcsoportokat – levéltári csomókat, dobozokat, őrzési egységeket – tettek le az asztalomra. Történeti kutatásaimat az egyetemi mentoraim mellett több tapasztaltabb kolléga segítette – Vértes Róbert, Sipos Péter, Szenes Iván –, valamint az, hogy olyan feladatok megoldásában is részt vehettem, amelyek pontosságra, a tények tiszteletére, a tömör megfogalmazásra ösztönöztek. Ezek közé tartozott a lexikonok megírásában, szerkesztésében és kronológiák elkészítésében való részvétel.

A levéltári és könyvtári kutatás a nyolcvanas évtized második felétől a kilencvenes évtized derekáig egyre szabadabbá, kötöttségektől mentesebbé vált. Már nem fordult elő, hogy a levéltári csomókat, dobozokat, őrzési egységeket nem a teljes terjedelmükben bocsátották a kutatók rendelkezésére, vagy, hogy külföldi vagy 1945 előtti folyóiratokhoz, könyvekhez nem lehetett engedély nélkül hozzájutni, mert zárt anyagnak minősültek. Emellett 1992-ben nagy váltást hajtottam végre a munkámban, áttértem a számítástechnika alkalmazására. Ez azért történhetett meg, mert 1990-től, a Magyar Auschwitz Alapítvány megalakításától – a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány elődje – részt vettem annak munkájában. Ez az alapítvány 1992-ben a Soros Alapítványtól számítógépeket, nyomtatókat, fénymásolót kapott. A technikát beüzemelő rendszergazda felajánlotta, hogy megismertet a számítástechnikával, amelyet örömmel elfogadtam. Még ebben az évben hozzájutottam asztali számítógéphez, mátrix, majd lézer nyomtatóhoz és laptophoz. Ettől kezdve sutba dobtam a korábban használt táskaírógépet, villanyírógépet. Amikor ebben az évben első alkalommal megjelentem az Új Magyar Központi Levéltár és az Országos Levéltár kutatótermében a laptopommal, úgy néztek rám, mintha a Holdról érkeztem volna. Némi magyarázkodás után azonban engedélyezték, hogy használhassam a laptopot, és ne papírra, hanem közvetlenül a gépre jegyzetelhessek. Ugyanakkor például a Belügyminisztérium Irattárában senki számára nem okozott meglepetést, hogy laptoppal dolgoztam. Az eltelt három évtized visszaigazolta, hogy jól döntöttem, amikor áttértem a számítástechnika felhasználására, hiszen jelentősen könnyebb lett az adatok rögzítése, tárolása, rendszerezése, az internet használat révén a forrásokhoz – köztük a levéltári forrásokhoz – való hozzáférés, a publikációk elkészítése.

A Ferencz József utcai ház, Kolozsvár, 1913

A kilencvenes évtized közepétől a levéltári kutatás feltételei újra szigorodtak. A kutatáshoz szakmai hozzájárulást, támogatást írtak elő, amelynek megszerzése hamarosan elég formálissá vált. Annál nagyobb gondot okozott az adatvédelmi biztos kilencvenes évek vége felé történő beavatkozása a levéltári kutatásba, mert különböző hozzájárulások, engedélyek megszerzését próbálta előírni a személyes adatok vonatkozásában, illetve, ami engem különösen hátrányosan érintett, kijelentette, hogy a banktitok határidő nélküli, azaz akár az 1840-es évekből származó banki iratok sem kutathatók. Szerencsére az adatvédelmi biztossal történő levelezésemet követően a levéltári vezetők, a referensek átlátták az adatvédelmi biztos igényeinek az „életszerűtlenségét”, és rendelkezésemre bocsátották a kért iratokat. Hasonlóképpen a kutatás korlátozásaként éltem meg, hogy az ezredforduló időszakában a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt iratainak a kutatását csak azt követően kezdhettem meg, hogy ehhez egy háromtagú kuratórium megadta az engedélyt. Szerencsés voltam, mert ezt az engedélyt akkor megkaptam, napjainkra pedig már a történelmi múlt része lett a kuratórium tevékenysége.

Isten éltessen, Miklós, erőben, egészségben!

Isten éltesse sokáig egészségben, tanár úr! Kassay Ildikó (összeállítás), Papp Annamária (szerkesztés) Borítókép: Rohonyi D. Iván/archív

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Két hét múlva kezdődik a 21. ...
TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás