MITU MELINDA
Két évvel ezelőtt, a magyar szabadságharc és forradalom 170. évfordulója alkalmából, a Szabadság 2018. március 15-i száma már közölt egy részletes betekintést a kolozsvári Ereklye-Múzeum múltjába. A múzeum megalapítója az Országos Történelmi Ereklye-Múzeum Egyesület volt, amely 1891-ben kezdte működését, a történelmi Magyarországon elsőként tűzve ki céljául „az 1848-49[-es] magyar szabadságharcra vonatkozó ereklyék, iratok, történelmi adatok összegyűjtését, és azoknak Kolozsvárt [történő] állandó elhelyezését, nyilvánosságra való berendezését és megőrzését; továbbá a hazafias érzés ápolását és fenntartását”. (EMLÉKKÖNYV a Kolozsvári Országos Történelmi Ereklye Múzeum milleniumi ünnepi közgyűlésérõl s a vértanuk emlékének felszentelési ünnepélyérõl. Összeállította Kuszkó István. Kolozsvár, Közművelődési Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1896.)
A múzeumot Kolozsvár akkori Tornavívódája emeleti termeiben helyezték el, a Széchenyi tér 20. szám alatt, megnyitására pedig 1892. szeptember 19-én, Kossuth Lajos születésének 90. évfordulója napján került sor, ünnepélyes keretek között. Mindebből kiviláglik, hogy a kolozsvári közönség már az esemény dátumának a megválasztásával is jelezni kívánta mélységes tiszteletét Magyarország egykori kormányzója iránt. És tette mindezt azért, mert „Kossuth nevét pillanatra sem felejtette a magyarság” – írja Vekov Károly történész a Kossuth Lajos Kolozsvár díszpolgára. Egy százhúsz éves kolozsvári esemény krónikája című, a Szabadság 2009. augusztus 25-i számában közölt írásában. „Hiába próbálta a Bach-korszak terroreszközökkel elfelejtetni a forradalom és szabadságharc eseményeit, a magyar ellenállás eszméjét nem lehetett megtörni. És – egy kivétellel, amely a függetlenség volt – a Habsburgoknak el kellett fogadniuk a magyar forradalom követeléseit. Kompromisszum született, amelynek eredménye a polgári Magyarország felvirágzása volt, miközben az a Ferenc József lett Magyarország megkoronázott királya, akinek a nevéhez kapcsolódott a forradalom vérbefojtása. Ám ugyanakkor feltört az addig búvópatakként elfojtott összes, a szabadságharchoz és annak szereplőihez kapcsolódó emlék. Kiderült, hogy a forradalom egykori vezéregyéniségének képe kitörölhetlenül ott él az ország lakosai többségének szívében.” Vekov Károly rámutat arra is, hogy „Az 1867-es kiegyezés után hihetetlen arányú Kossuth-kultusz virágzott fel szerte az országban. [...] Már 1867 augusztusától Magyarország számos választási kerületében jelölik képviselőnek ..., amit azonban Kossuth minden alkalommal visszautasít”. Ugyanakkor nemcsak az ország kisebb-nagyobb településeinek véghetetlen sora, hanem „polgári szervezetek sokasága – olvasóegyletek, presbitériumok, demokrata körök, ifjúsági és más egyletek választják meg tiszteletbeli tagjukká, illetve tisztségviselőjükké." Több megye és település a szabadságharc egykori vezérének visszahonosítását szorgalmazta, „majd mozgalom indult, hogy az ország valamennyi városa válassza meg tiszteletbeli polgárává."
Kolozsvár sem zárkózott el az ilyetén tisztelgő cselekedetektől, sőt mi több - folytatja a történész - 1889. augusztus 27-én került sor arra „a törvényhatósági bizottság ülésére, amelyen a 87 tanácsos egyhangúlag megszavazta, hogy Kossuth Lajos Kolozsvár díszpolgára legyen”. A későbbiekben pedig, „1889. szeptember 19-én Albach Géza, Kolozsvár polgármestere levélben értesítette Kossuth Lajost díszpolgárrá történt megválasztásáról. Az esemény zárómomentuma a díszoklevél elkészülte volt, amelyről a lapok 1890. március 29-én értesítették olvasóikat. Külön érdekesség volt, hogy 1890. december elején a kolozsváriak meghallgathatták az agg Kossuth hangját fonográf felvételről a város egyik szállójában.”
Mindezeket a Kossuth Lajos iránti rendkívüli hódolat megnyilvánulásait figyelembe véve, visszatérünk abbéli kijelentésünkhöz, hogy az Ereklye-Múzeum megnyitása dátumának kiválasztása (1892. szeptember 19-e, Kossuth Lajos születésének 90. évfordulója) teljes tudatossággal történt, és nem volt véletlen az sem, hogy az intézmény több Kossuth-relikviát is megőrzött.
Egy 1949-ben készült magyar nyelvű leltár szerint, Kossuth Lajos személyes használati tárgyai között szerepelt egy asztali írókészlet, egy teafőző és egy kis ceruza. A nagy magyar államférfi iránti általános tisztelet tükrözéseként pedig hivatkozhatunk a forradalom korából származó, valamint a Kossuth temetése alkalmából viselt gyászkokárdákra, gyászjelvényekre is, melyek Kossuth Lajos képét vagy nevének kezdőbetűit tartalmazzák.
A Kossuth Lajos torinói és budapesti ravatalánál tartott szertartásokon, valamint a Kerepesi temetőben való búcsúztatásán minden bizonnyal több kolozsvári lakos is részt vehetett, akár magánemberként, akár küldöttségek tagjaiként. Az említett helyeken elhelyezett koszorúk sokaságából pedig ők is emlékül vehettek és hazahozhattak egy-egy virágot, ágat, levelet.
Így kerülhetett az Ereklye Múzeum tulajdonába egy „koszorúlevél Kossuth Lajos torinói ravataláról”, de több természetes vagy mesterséges levél és virág is Kossuth sírjáról, a Kerepesi temetőből. Ilyen értékes ereklyeként tisztelt, levelekkel, virágokkal tért haza Kossuth temetéséről Szabó Sámuel is, minden bizonnyal az a Szabó Sámuel (1829-1905) református kollégiumi tanár, történész, presbiter, honvédfőhadnagy, aki a kolozsvári református egyházközség tiszteletbeli presbitere, a kolozsvári és Kolozs megyei honvédegylet tiszteletbeli elnöke és az EMKE elnöke minőségében teljes joggal képviselhette Kolozsvár városát. A levelekkel együtt megőrzött megfakult, megsárgult papírlevélkén az alábbi szövegtöredéket lehet olvasni: „Kossuth Lajos új sírhalmá[ról] …vettem. Budapesten, 1894 április 1., Szabó Sámuel mint a ‘48-as honvédek egyik küldöttje.” A papírlevél szélére két nagyon dekoratív, textíliákból készült, többszirmú virágocska van ragasztva, melyek bizonyára szintén a Kossuth sírjáról származnak. (Ugyancsak ez alkalommal, Szabó Sámuel Klapka György sírjáról is hozott egy kis repkényágat, és azt is szintén az Ereklye-Múzeumnak ajándékozta).
Az Ereklye-Múzeum rendkívül értékes darabjait képezték azok a dísztárgyak is, amelyeket különböző ünnepségekre, évfordulókra - mint amilyen az 1848-as szabadságharc félévszázados jubileuma - vagy történelmi nagyságok emlékezetére készítettek.
Ilyen tárgycsoportot alkotnak például azok a fényképes porcelánok, amelyek, mint említettük, az Ereklye-Múzeum megrendelésére, Farkasházi Fischer Vilmos kolozsvári porcelánfestő műhelyében kerültek festésre, díszítésre, és amelyeket Kossuth Lajos, Batthyányi Lajos, Petőfi Sándor, Teleki Sándor, Andrássy Gyula és az aradi vértanúk fényképei is ékesítenek. Ezen tárgyak további értéke, érdekessége, hogy a fényképeket Veress Ferenc kolozsvári fényképész rögzítette a dísztárgyakra fotókerámia technikával.
Kossuth Lajos személyéhez fűződően két ilyen fotókerámia is megőrződött. Mindkét tálon ugyanaz a torinói Giuseppe Ambrosetti fotográfus által készített időskori Kossuth-kép látható. Ebből a felvételből több mint száz is ismeretes. Készítésüket Kossuth rendelte el a ceglédi százas küldöttség minden tagjának, akik őt 1877-ben Torinóban meglátogatták. Erről az eseményről maga Kossuth az alábbiakat írta: „Hanem a minap a ceglédiek egy 100 főnyi küldöttséget küldtek hozzám, megkérni, hogy legyek képviselőjük, és menjek haza. Megható jelenet volt. Szegények persze hiába tették a nagy utat. Annyit legalább nem tagadhattam meg tőllük, hogy mindannyiaknak küldjek egy-egy arcképet. Hát par force le kellett magamat vetetnem. Máskint bizony engem sohasem látott volna egy fotográf a műhelyében. Egy feles példányom maradt, az utolsó. Ím küldöm Önnek. Vegye szívesen." (Kossuth Lajos levele Figyelmessy Fülöphez, Torino, 1877. november 29. (http://mek.oszk.hu/05000/05065/html/index.htm#d1e13323).
Az itt bemutatott tálakon lévő képeken Kossuth Lajos saját kezű írása, dedikálása látható, olvasható, ugyanazzal a szöveggel: „Czeglédi küldöttség Baracconei látogatása alkalmából Dobos János városi kapitánynak emlékül Kossuth Lajos.” Idősebb Dobos János ceglédi református lekész, városi kapitány volt a ceglédi százas küldöttség vezetője és szónoka. Egyébként Dobos portréja szerepel a háromkaréjos tál közepén is, a Kossuth fotója alatt.
A kolozsvári Ereklye-Múzeum pompás Kossuth-relikviái közé tartozik az a két társított műkincs is, amelyek esetében Kossuth Lajos személyes használati tárgyait gyönyörű korabeli ötvösmunkák hordozzák. A magyar forradalmár két ivópoharáról van szó, melyek közül az egyiket egy aranyozott ezüst kannába rögzítettek, a másikat pedig egy ugyancsak aranyozott ezüstből készült, fedeles serleg foglal magába (a serleg szétszedhető, a pohár kivehető).
Az aranyozott ezüstkanna díszítését trébelt, poncolt, vésett – stilizált – növényi és mértani motívumok képezik, fogantyúján pedig egy stilizált emberi alak és oroszlánfej látható. A kanna központi részén, egy medalionban a következő gravírozott felirat áll: „Kossuth Lajos pohara 1848. Marczius 15.” Az ellentétes oldalon, a fogantyú alatt: „1898 Marczius 15.” Természetesen mindezekből megtudhatjuk, hogy a műkincs az 1848-49-es forradalom 50. évfordulójára készült. Az egymásba illesztett edény és pohár összmagassága kb. 20 cm, a talpátmérő kb. 13 cm, a pohár szájátmérője 7 cm.
A fedeles serleg szintén egy jubileumi darab, melyet Sárga János kolozsvári ékszerész (vélhetőleg ugyanaz a „Sárga János ékszerész és ötvös császári és királyi udvari szállító”-ról van szó, aki 1911-től Budapesten nyitott üzletet a Kígyó tér 5. szám alatt) készített 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulója tiszteletére. A serleg talpának a belső részén meg is találjuk a magyarázó szöveget, a gravírozott feliratot: „KOSSUTH LAJOS iránti kegyeletből készítette és adományozta a Kossuth Lajos asztaltársaságnak SÁRGA JÁNOS ékszerész műötvös Kolozsvártt. 1902. szept. 19”A talp külső részén pedig, körkörösen bevésve, az ismert Kossuth-nóta első sora: „Kossuth Lajos azt izente …” és egy híres beszédéből való idézet: „Leborulok e nemzet nagysága előtt” látható. A serleg teste és fedele is gyönyörűen megmunkált darab, trébelt, vésett, stilizált növényi és mértani motívumokkal, egy központi gravírozott Kossuth-képpel, és két aranypénzzel (is) díszített fedéllel. A pohár szája is aranyozott ezüst díszítéssel van bevonva. Az egymásba illesztett edény és fedeles serleg összmagassága 29 cm, a talpátmérő 13 cm; a pohár magassága 9 cm, szájátmérője 7 cm, talpátmérője 6 cm.
Szeretnénk remélni, hogy írásunkkal sikerült érzékeltetni a történelmi relikviák fontosságát a nevezetes történelmi események és egyéniségek megismerésében, valamint azt a megbecsülendő tényt, hogy Kolozsvárt is létezett egy olyan intézmény, amely kimagaslóan hozzájárult a magyar szabadságharc emlékének ápolásához, az ezt tükröző tárgyak összegyűjtéséhez és megőrzéséhez. És amely ezáltal sikeresen teljesíti mindmáig legfontosabb feladatát: a magyar nemzeti érzés ápolását és fenntartását.
Borítókép és fotók: ROHONYI D. IVÁN
