Kosárlabda Bajnokok Ligája: féltávnál az U-BT vezet csoportjában

Kosárlabda Bajnokok Ligája: féltávnál az U-BT vezet csoportjában
A második fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta csütörtökön a Kolozsvári U-BT a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája második csoportkörében, azaz a legjobb 16 között, s miután Csehországban fölülmúlta a K-jelű négyesben eddig szintén veretlen ukrán Prometey BC együttesét, és jó úton halad afelé, hogy bekerüljön a kiírás legjobb nyolc együttese közé: három mérkőzés után vezeti a csoportját, hátralévő három találkozójából pedig kettőt hazai közönség előtt játszhat. Mihai Silvăşan legénysége február elején potyára utazott Ukrajnába, ugyanis a Prometey játékosai közül többen megfertőződtek az új koronavírussal, így a találkozó elmaradt – az azóta kitört ukrajnai háború miatt a mérkőzést most Csehországban rendezték meg, Nymburg városában. A csoportjában két-két mérkőzés után veretlen együttesek rangadóját így zömében üres lelátók előtt, meglehetősen nyomott hangulatban rendezték…

A vendéglátóként pályára lépő ukrán gárda játékán hamar meglátszott, hogy több mint két hete nem játszott hivatalos mérkőzést, de az ukrajnai események is rányomhatták bélyegüket a teljesítményére – tény, hogy az első percekben játékosai csak szaladtak a labda után, 0:7-nél szerezték meg első pontjukat. Az U-BT, amelynek edzője ezúttal szinte kizárólag az idegenlégiósokra épített (a benevezett öt romániai játékos összesen 23 percet töltött a pályán a meccs során), egy adott pillanatban már 13 ponttal is vezetett (9:20), ám az utolsó másfél perc az ukránoké volt, így az U-BT csupán négy ponttal nyerte a játékrészt.

A folytatásban már kiegyenlítődött a küzdelem, a „vendégek” szökését (22:31) megakadályozta a Prometey, amelynek azonban nem volt ereje egyenlíteni (31:33; 37:39); a negyed végül döntetlennel végződött, így összességében szünetre maradt a négypontos kolozsvári vezetés.

Térfélcsere után ismét az U-BT dobta az első kosarat, majd a másodikat és a harmadikat is (39:48), sőt, nemsokára ismét két számjegyű különbséget mutatott az eredményjelző (42:55, majd 50:68).

Az utolsó negyednek így kényelmes előnnyel vághatott neki a román bajnok, amelynek előnye ugyan olykor vészesen apadni kezdett (60:68; 81:87), nem hagyta igazán közel kerülni riválisát, így különösebb izgalmak nélkül „rajt-cél győzelmet” aratott – a pontot az i-re Patrick Neal Richard II. utolsó másodpercben dobott triplája tette fel.

Végeredmény: • Prometey BC (ukrán)–Kolozsvári U-BT 81:92 (18:22, 21:21, 16:25, 26:24); a kolozsvári pontszerzők: Brandon Robert Brown 20 pont, Patrick Neal Richard II. 19, Sztefan Bircsevics 15, Elijah Jarrod Stewart 13, Dustin Vidal Morgan Hogue 11, Andrija Sztipanovics 8, Karel Guzman Abreu 4, Kuti Nándor Levente 2; játszott még Ştefan Grasu és Luca Andrei Colceag; a keret tagja még: Alexandru Ştefan Paşca és David Călin Lăpuşte; a házigazdáktól az amerikai Dalenta Jameral Stephens volt a legeredményesebb 19 ponttal.

A K-csoport állása három forduló után: 1. U-BT 6 PONT, 2. Prometey 5, 3. Unicaja Málaga (spanyol) 4, 4. Filou Oostende (belga) 3.

A visszavágók első – összességében a 4. – fordulójában március 8-án az U-BT 19.30 órától az Unicaját fogadja a BT Arénában.

Borítókép: Az amerikai Brandon Brown volt a legeredményesebb – FOTÓ: WWW.U-BT.RO