Körvonalazódik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét programja

Körvonalazódik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét programja
Sajtótájékoztató keretében ismertették a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői tegnap délelőtt a fontosabb programokat. Az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által szervezett 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét helyszíne nem változik, csak a programkínálat. H. Szabó Gyula, a könyves céh elnöke elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan, a Fogoly utcában lesz az irodalmi sátor, itt tartják majd a könyvbemutatókat és az egyéb eseményeket, ám emellett lesznek rendezvények a Báthory-líceumban, a Minerva-házban és a Kolozsvár Társaság székhelyén is. Idén kiemelt szerep jut a kolozsvári iskolásoknak, számukra slambajnokságot szerveznek, és a ünnepi könyvhét történetében először, színházi előadás is helyet kapott a programkínálatban.

Csomos Éva-Zsuzsanna, a könyhét egyik főszervezője ismertette a fontosabb programpontokat. A május 11.–14. között zajló könyvvásár hivatalos megnyitója 11-én, pénteken délután négy órakor lesz, amelyen fellép a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, a magyar- és világirodalomból származó gyermekdalokból álló repertoárral, Marosán Csaba színművész és Molnár Krisztina író, költő, műfordító is, aki a felnőtteknek és gyerekeknek is készül egy-egy előadással.

A szervezők elmondták, idén első alkalommal szerepel színházi előadás is a könyvvásár programjában. A Marczibányi Téri Művelődési Központ közreműködésével létrejövő produkció Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvsorozata alapján készült. A Kosztolányi Dezső szerelmei címet viselő egyfelvonásos Réczei Tamás rendezésében látható, fellépnek: Gyabronka József (Kosztolányi Dezső szerepében) és Zsigmond Emőke (Radákovich Mária).

A könyvhéten részt vesz Térey János költő is, akivel Prieger Zsolt újságíró beszélget majd. Az érdeklődők megismerkedhetnek Gerlóczy Márton Elvonókúra című kötetével is, beszélgetőtársa Katona Zoltán. További meghívott szerzők és előadók: Horváth Benji, André Ferenc, Ugron Zsolna, Szász Hargita és Várkonyi Gábor.

Ferencz Blanka főszervező elmondta, az idei vásár egyik fő célkitűzése a kolozsvári magyar iskolák bevonása volt, így a szervezők a Nest (fiatal művészek és művészet kedvelők csoportja) közreműködésével líceumok közötti Team Slam Bajnokságot tartanak, amelyen minden kolozsvári magyar iskola képviseltetheti magát. A könyvhetet megelőző héten selejtezők lesznek, majd vasárnap a Fogoly utcai színpadon dől el, melyik iskola diákjai a legjobbak slam poetry-ben. Ferencz Blanka ugyanakkor kiemelte, emellett készülnek egy saját, Experijam nevű rendezvénnyel is.

Nagy Péter, az EXIT Kiadó ügyvezetője is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki kiemelte: különleges eseménnyel készülnek a könyvhétre. A kalózlány című könyvet mintegy három évvel ezelőtt, tizenhárom éves korában írta Lupescu Kata, ezzel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Nagy Péter hangsúlyozta, nagyon kevés tiniregény jelenik meg Erdélyben, ezért szeretnék felkarolni ezt a műfajt, hisz meggyőződése, a fiatalok nemcsak olvasnak, hanem írnak is, valószínűleg sok fiatal kézirata porosodik a fiókban.

H. Szabó Gyula a sajtótájékoztató végén elmondta, régi terve valósul meg idén, ugyanis műfordító kollokvium is helyet kap a programkínálatban, amelyen magyar és román műfordítók vesznek részt.

A szervezők hangsúlyozták, a vásár programja folyamatosan bővül, a kiadók különböző eseményekkel készülnek.

További információk a www.unnepikonyvhet.ro weboldalon.