Kormányválsághoz vezethet a menekültügyi vita Németországban

Kormányválsághoz vezethet  a menekültügyi vita Németországban
Forronganak az indulatok Németországban: amennyiben Angela Merkel kancellár nem változtat migrációs politikáján, Horst Seehofer német belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke lemond pártelnöki és tárcavezetői tisztségéből. Ezáltal kormányválság is kialakulhat, amely előrehozott választásokhoz vezethet. A két politikus ma délután a Merkel által vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) székházában, Berlinben újra tárgyalt a vita tárgyát képező menekültügyi kérdésekről. A kancellár korábban jelezte, legalább egy hónapra lenne szükség az ügyek rendbetételére, de a belügyminiszter három napot adott erre.

ÖSSZEFOGLALÓ

Horst Seehofer hétfőn hajnalban, a CSU elnökségi ülése után jelentette be, hogy felajánlotta lemondását pártelnöki és miniszteri tisztségéről, de előbb tesz egy kísérletet a nézeteltérések rendezésére. A belügyminiszter azzal indokolta döntését, hogy a kancellár ellenállása miatt nem sikerül megvalósítania tárcavezetői terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől. Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel álláspontja szerint az intézkedést nem lehet bevezetni egyoldalúan, a többi tagállam terhére, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Angela Merkel a pénteken véget ért európai uniós brüsszeli csúcstalálkozón kormányközi megállapodást készített elő Görögországgal és Spanyolországgal arról, hogy visszafogadják a menedékkérőket, akiket feltartóztatnak a német határon és kiderül róluk, regisztrálták már őket Görögországban vagy Spanyolországban.

Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU egyik vezető politikusa hétfőn délelőtt Münchenben tett nyilatkozatában kiemelte: meglepetésként érte a párt elnökségét, hogy Horst Seehofer a kancellárral folytatott vita miatt kilátásba helyezte lemondását. Söder jelezte, a CSU készen áll a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre.  Hozzátette: a párt nem kívánja felszámolni a CDU-val közös frakciót a szövetségi parlamentben (Bundestag) és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közös kormányát sem.

Megfigyelők szerint a testvérpártok közötti konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy a csak Bajorországban működő CSU választói támogatottsága gyengül, elveszítheti  abszolút többségét az októberi bajorországi törvényhozási, Landtag-választáson.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette: meglátása szerint nagyon nehéz a helyzet. A szlovén-osztrák határon ugyanis nem lesz egyszerű visszaküldeni a menekülteket, mivel az osztrák kancellár „kőkeményen nekiment Merkelnek” és a német belügyminiszter álláspontját osztja. Nehezítő tényezőnek tartotta azt is, hogy szinte lehetetlen több százezer migránst visszaküldeni Görögországba, de ha sikerül, akkor sem lehet majd mit tenni velük, hiszen a törökök nem fogadják vissza őket. Nógrádi felhívta a figyelmet arra is, hogy a marokkói miniszterelnök és az egyiptomi államfő egyaránt leszögezték: egyik országban sem vállalják úgynevezett hotspotok, fogadóállomások létrehozását.