Kormányátalakításra készül Mihai Tudose
Vissza

Kormányátalakításra készül Mihai Tudose

Kormányának legalább öt tagját lecserélné Mihai Tudose miniszterelnök, aki egy tévéinterjúban azt is meglebegtette, hogy maga mond le, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem járul hozzá a korrupciós botrányba keveredett, vagy rosszul teljesítő tárcavezetők menesztéséhez.

A kormányfő az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta: "szűk körben" azt is felvetette, hogy szükség esetén maga mond le a kormány éléről. "Ha a kormányba vetett bizalom összeomlott, akkor menjünk haza, mert azt jelenti, hogy valamit rosszul csinálunk" - mondta Tudose, arra utalva, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint egyetlen hónap alatt 40-ről 27 százalékra csökkent kormányának bizalmi indexe.A miniszterelnök szerint a kormány hitelét, valamint hazai és külföldi megítélését azok a miniszterek rontják, akik ellen bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Ezzel a megállapításával Tudose szembehelyezkedett pártja álláspontjával, hiszen a PSD két hete úgy döntött: kiáll a korrupciógyanúba keveredett Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter mellett, és felkérte őket, hogy ne mondjanak le posztjukról.Tudose rajtuk kívül a liberális ALDE által jelölt, szintén korrupcióval gyanúsított Viorel Ilie parlamenti kapcsolatokért felelős minisztert is lecserélné, valamint legalább két "rosszul teljesítő" minisztert. Utóbbiakat nem nevezte meg, de a bukaresti sajtó tudni véli, hogy Răzvan Cuc közlekedési és Liviu Pop oktatási miniszterről lehet szó.A három hónapja hivatalban lévő szociáldemokrata kormányfő első ízben beszélt nyilvánosság előtt arról is, hogy jelenleg nem felhőtlen a viszonya a nagyobbik kormánypárt vezetőjével, Liviu Dragnea PSD-elnökkel. "Nem mondanám, hogy kapcsolatunk boldog időszakát éljük" - jellemezte a pártelnökhöz fűződő viszonyát Tudose.Az ellenzéki média szerint Tudosenak ugyanaz a "túlzott önállóság" lenne a vétke, ami miatt Dragnea már az elődjét, Sorin Grindeanu volt miniszterelnököt is eltávolította júniusban a kormány éléről. A sajtó a PSD-n belüli újabb konfliktus nyilvánvaló jelének tekinti, hogy Tudose a pártelnök egyik bizalmi emberének, Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettesnek a leváltásáról beszél a nyilvánosság előtt.A PSD tavaly decemberben magabiztos győzelmet aratott a parlamenti választásokon, ám több mint 45 százalékos történelmi győzelmének kovácsa, Liviu Dragnea büntetett előélete miatt nem kérhette magának a miniszterelnöki tisztséget. A PSD elnöke ezért olyan "helyetteseket" próbált kormányfői tisztségbe juttatni, akik hűségesen követik a párt utasításait, miközben a meghozott döntésekért a kormány tagjainak kell vállalniuk a felelősséget.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Pártot alapít Dacian Cioloș
Újabb tüntetések országszerte – ...
Kolozsváron komoly irodalmi lehetőségek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ