Korlátozásokat vezetnek be az egyre terjedő járvány megfékezésére

Korlátozásokat vezetnek be az egyre terjedő járvány megfékezésére
Újabb, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hivatott intézkedésekre vonatkozó határozatot fogadott el keddi ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), amelynek megvitatása a szerdai kormányülés napirendjén szerepelt. Az országban ugyanis bizonyos térségekben exponenciálisan növekszik a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért döntött újabb, augusztus 1-től hatályba lépő regionális korlátozások bevezetéséről a CNSU az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében. Ludovic Orban miniszterelnök szerdán azt nyilatkozta: a kormány fontolóra veszi, hogy csak bizonyos területeken, vagy az egész ország területén érvényessé tegyék-e a korlátozásokat, mindenekelőtt azt a rendelkezést, amelynek értelmében 23 és 6 óra között zárva kell tartani a nyári kerteket, teraszos vendéglátóegységeket, játéktermeket.

ÖSSZEFOGLALÓ

A CNSU kedd este elfogadott határozatát szerdán tették közzé a közegészségügyi hatóság honlapján. A megyék szintjén, illetve a fővárosban alakult járványügyi operatív törzsek regionális szinten kötelezővé tehetik – a felnőttek és öt évet betöltött gyermekek számára – a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános helyeken ahol, és azokban az időintervallumokban, amikor nagyobb tömegek gyűlhetnek össze. Ez a rendelkezés csak az öt év alatti gyermekekre, illetve azokra a felnőttekre nem lesz érvényes, akik nehéz, megerőltető fizikai munkát végeznek, magas hőmérsékletű vagy páratartalmú helyeken dolgoznak. A szabályok betartását a helyi belügyi szervek fogják felügyelni.

A CNSU határozata értelmében elrendelhetik az étel- és italértékesítés, illetve az fogyasztás szüneteltetését 23 és 6 óra között a kerthelyiségekben vagy más vendéglátóhelyeken. A vendéglátóegységek nappal sem fogadhatnak több vendéget, mint ahány ülőhellyel rendelkeznek, és biztosítaniuk kell az asztalok és a vendégek közti távolságot. A határozat pedig azt is külön leszögezi, hogy – a fizikai kontaktusok elkerülése érdekében – tilos lesz a tánc.

A strandokon, illetve a tengerparton csak a házastársak, valamint a gyermekek és az őket felügyelő szülők, nagyszülők tartózkodhatnak két méternél közelebb egymáshoz.

Romániában eddig is kötelező volt a védőmaszk viselése minden zárt nyilvános térben (tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken, üzletekben), és a strandokon is kötelező volt a kétméteres távolság betartása a nem egy háztartásban élők számára. A Fekete-tenger partját ellepő nyaralók azonban nem tartják tiszteletben ezeket az előírásokat, ugyanis nappal a strandokon, éjszaka pedig a szabadtéri szórakozóhelyeken hatalmas tömegek gyűlnek össze.

A CNSU „ajánlásokként” sorolja fel az újabb korlátozásokat, amelyek bevezetéséről – a határozat értelmében– minden megyében a helyi járványügyi operatív törzs dönt.

Kedden – Románia megyéi közül elsőként – a fertőzési góccá vált Argeş megyében az országos szabályoknál szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be a megyei operatív törzs. Kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését mindenütt, ahol kettőnél több ember tartózkodik, és immár a magánrendezvényeknek is véget kell vetni hétköznap legkésőbb 22, hétvégén pedig 23 órakor. A megyében már múlt héten betiltották a vásárokat és bezártak a strandok. Csütörtöktől kötelező lesz a maszk viselése a nyílt köztereken az Argeş-sel és a fővárossal szomszédos Dâmboviţa megyében is, a bolti és piaci eladóknak pedig kesztyűt is kell viselniük. 

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter kedden este a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, az CNSU által javasolt intézkedéseket kormányhatározatban foglalják össze. Megállapítása szerint az újabb korlátozásokat azokon a területeken fogják bevezetni, ahol fertőzési gócpontok vannak kialakulóban.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdai jelentése szerint az elmúlt 24 órában 1182 újabb koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte. Ezáltal szerdára 48 235-re nőtt a járvány kitörése óta diagnosztizált esetek száma, 26 466 pácienst nyilvánítottak mindeddig gyógyultnak. Az elmúlt 24 órában harminc ember halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt, a betegség okozta elhalálozások száma ezáltal 2269-re nőtt. Szerdán 643 ismert fertőzött tesztje bizonyult továbbra is pozitívnak.

Szerdáig 1 154 228 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 22 049-et az elmúlt napban végezték el, 13 954-et orvosi protokoll alapján, 8095-öt kérésre. Az erre a célra kijelölt kórházakban szerdán 6926 embert kezeltek, 377 páciens szorult intenzív terápiás ellátásra.

Az ország területén 2713 koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 5510 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 16 304 fertőzés-gyanús ember van otthoni elkülönítésben, 21 intézményi karanténban.

Kolozs megyében szerdán 231 ismert koronavírus-fertőzöttről tudtak, közülük 215-en megyei illetőségűek. Az elmúlt 24 órában 14 új esetet diagnosztizáltak a megyében. Intenzív osztályokon 12 beteget ápolnak, közülük tizenegyen Kolozs megyeiek.

A JÁRVÁNYHELYZET ALAKULÁSÁTÓL FÜGG AZ ISKOLAI ÉVKEZDÉS

A kormány három-négy forgatókönyvet fontolgat az iskolai év megkezdésével kapcsolatban, de minden a járványhelyzet alakulásától függ – jelentette ki szerdán Ludovic Orban kormányfő. Orban közölte: a kérdéssel foglalkozó minisztériumközi munkacsoport szerdán is tárgyalt a témáról. A miniszterelnök szerint a Szociáldemokrata Párt nyomásgyakorlásának eredménye, hogy pontos információkat várnak el a kormánytól a tanévkezdésre vonatkozóan. Mindemellett körültekintő elemzést kell végezni, és külön-külön megvizsgálni a nagyvárosi, a kisvárosi és a vidéki iskolák helyzetét, valamint a tanárok lehetőségeit – emelte ki Orban. Emlékeztetett: a kormány 250 millió lejt különített el a tartalékalapból azért, hogy táblagépeket és internethez való hozzáférést biztosítson minden iskolás gyermeknek.