Korcsolyapálya veszi majd körbe a Mátyás-szoborcsoportot

Nem egyeztettek az RMDSZ-szel az új helyszínről

Korcsolyapálya veszi majd körbe a Mátyás-szoborcsoportot
Kolozsvár RMDSZ-es tanácsosai és a város magyarságának jelentős része megdöbbenéssel vette tudomásul, amit a szerdai Szabadságban röviden már előrevetítettünk: a főtéri korcsolyapályát ezúttal a Mátyás király szoborcsoport köré építik. Erről az illetékesek nem egyeztettek a városi RMDSZ-es tanácsosokkal, ezért a magyar tanácsosok azonnali hatállyal kérik a Műemlékvédelmi Bizottság, a Romániai Építészkamara Erdélyi Fiókja és más szakmai szervezetek állásfoglalását a Mátyás-szobor köré épülő korcsolyapálya törvényességének kérdésében.  Horváth Anna a magyar érdekképviselettel és közösséggel szembeni provokatív gesztusnak tartja a városháza precedens nélküli „újítását”, Gergely Balázs városi tanácsos szerint pedig szó sem volt eddig arról, hogy a korcsolyapályát a szobor köré építik, míg Guttmann Szabolcs, az Országos Építész Kamara Erdélyi Fiókjának elnöke ellentmondásosnak tartja az új helyszínt.

Döbbenten álltak a város magyar tanácsosai azon intézkedés előtt, amely szerint a főtéri karácsonyi vásár keretében létesülő korcsolyapályát idén az A kategóriás műemléknek számító Mátyás király szoborcsoport köré építik fel. 

Felháborító a korcsolya­pálya új helyszíne 

– Teljesen meglepetésként ért a szoborcsoport köré épülő korcsolyapálya. Július 18-án a városi tanács csak a karácsonyi vásár megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó tanulmányt fogadta el. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal feladata volt, hogy kiírja az ezzel kapcsolatos versenytárgyalást. Júliusban szó sem volt arról, hogy a korcsolyapályát a szobor köré építik. Koalíciós partnerünk, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott tanácsosok nem konzultáltak velünk, pedig tudják, hogy a Főtér, a Mátyás király szoborcsoport mennyire fontos és érzékeny a város magyarsága számára. Felmerül az a kérdés is: mennyire törvényes A kategóriás műemlék köré korcsolyapályát építeni, még ha az ideiglenes is – nyilatkozta a Szabadságnak Gergely Balázs városi tanácsos.

– Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete több éve teszi szóvá azt, hogy a főtéri korcsolyapálya nem jó ötlet. Négy éve vetődött fel hangsúlyosabban, hogy a Sétatéri tó környékén jobb helye lenne a korcsolyapályának.

Meghökkentő és felháborító, hogy a korcsolyapályának a Mátyás király szoborcsoport köré való elhelyezéséről nem tájékoztattak minket, és nem egyeztettek velünk. Ezért beadványt nyújtunk be a Műemlékvédő Bizottsághoz, az Építészek Kamara Erdélyi Fiókjához és természetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba is. Tisztázni kell, hogy a szobor mennyire van veszélyben – közölte lapunkkal Horváth Anna városi tanácsos, volt alpolgármester. 
Guttmann Szabolcs építész, az Országos Építész Kamara Erdélyi Fiókjának elnöke sem tartja jó ötletnek a korcsolyapályának a szobor körüli elhelyezését, lapunknak úgy fogalmazott: ellentmondásos a helyszín. 

Mit mond az önkormányzat? 
 
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közleményéből megtudhattuk: a július 18-án elfogadott 757-es számú határozatban a tanácsosok elfogadták a „Karácsonyi vásár” elnevezésű esemény megszerzésére vonatkozó koncesszionálást megalapozó tanulmányt, majd ugyanaz nap elfogadták a 758-as számú határozatot, amely kimondottan a koncesszionálási eljárásra vonatkozott. A felhívásra csak egy – három cégből álló – társulás nyújtott be ajánlatot, ám arra nem tér ki a közlemény, hogy a felhívás közzététele, illetve a nyertes kihirdetése mikor és milyen körülmények közepette történt. 

A nyertes által benyújtott pályázatból kiderül: a Főtéren 85 házikó lesz. Ezek 40%-ában nem élelmiszer jellegű termékeket (népművészeti és kézműves termékek, a téli ünnepkör hagyományos termékei) fognak árusítani, 25%-ában közétkeztetési szolgáltatásokat nyújtanak (pék- és cukrászsüteményeket, ételeket, italokat, húst és húskészítményeket árulnak), 35 százalékukban pedig „kiváló minőségű termékeket” fognak forgalmazni. Lesz Télapó-ház is, ahol a gyermekek számára szerveznek műhelytevékenységet. A Mátyás király szoborcsoport körül pedig 801 négyzetméteres korcsolyapálya épül, amelynek elhelyezkedése premierszámba megy. A vásárba három díszkapun át vezet az út, a Főtér keleti oldalán pedig színpadot  hoznak létre, ahol kolozsvári és országos hírű együttesek, előadók lépnek majd fel, úgymint a Smiley, Voltaj, Moon Light Breakfast stb. A karácsonyi  vásárt november 27-e és 2018. január 1-je között szervezik meg, azaz 39 napot tart. A polgármesteri hivatal 22 805,74 lejes bevételhez jut ily módon.  

Annak ellenére, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal napi rendszerességgel küld közleményeket kevésbé fontos eseményekről, illetve arról, hogy milyen ellenőrző akciókat szervezett, mennyi pénzbírságot rótt ki ilyen-olyan szabálytalanságokért, a karácsonyi vásár odaítéléséről nem tartotta érdemesnek értesíteni a közvéleményt, így minden bizonnyal csak a „beavatottak” tudták már október végén, hogy melyik céget bízták meg azzal, hogy az elkövetkező öt évben megszervezze a karácsonyi vásárt, illetve, hogy az milyen elgondolásokat akar megvalósítani. 

Értesülések szerint a karácsonyi vásár megszervezésével megbízott cégcsoport komoly szakemberekből áll, akik az elkövetkező öt évben „a kozmopolita család fogalma köré szervezik a vásárt”. Idén lesz az első év, azaz most „mérik fel a területet az elkövetkező évekre”. 2018-ban a család tagjai által játszható játékokkal fogunk szórakozni, 2019-ben pedig a román kézműves mesterségekkel ismerkedhetünk majd meg. 2020-ban a humor, a meglepetés és a jótékonyság áll majd a vásár középpontjában,  2021-ben pedig a szervezők arra összpontosítanak, hogy hány látogató származik a városból, és hányan vannak azok, akiknek szülei vagy nagyszülei más városokban élnek. Történetüket dokumentálják, és majd kiadják egy, a Kolozsvár különbözőségeit taglaló könyvben. 

Idén az árusok főleg azon az oldalon kapnak helyet, ahol most a teraszok találhatóak. A színpadot a Deák Ferenc/Eroilor utca felőli részen állítják fel; az Egyetemi Könyvesbolt felőli részen jobbára díszítő elemek lesznek és sok szabad tér. 

Mit mond az „utca szája”? 

Az építőtelepen dolgozó munkások egyike érdeklődésünkre elmondta: a korcsolyapályát fehér palánk fogja övezni. Az öltőző ugyanott lesz, mint tavaly, a jeget hűtő gép pedig kicsit távolabb, a katolikus plébánia felé lesz elhelyezve. Hozzátette: tudomása szerint a korcsolyapálya új helyéről már hónapokkal ezelőtt döntés született, mely értelmében 5 éven át lehet majd – telente – körbekorcsolyázni a Mátyás-szobrot.

Ezzel kapcsolatosan az „utca szája”, azaz a közvélemény igencsak megoszlik, mondhatni két táborra szakadtak a kolozsvári magyarok, amit különösen a Horváth Anna, Gergely Balázs és Soós Sándor bejegyzéseihez fűződő hozzászólások tükröznek jól.  Egyesek nagyon jó ötletnek tartják a korcsolyapálya új helyszínét, mert egyrészt „ráirányítja a figyelmet a szép szoborra”, „így válik a szobor és környéke élő örökséggé”. „Mátyás lábai előtt fognak emberek örülni, ölelkezni, egymást felsegíteni, csókolózni, szeretni, megbocsátani, meg fene tudja mi mindenre jó egy korcsolyapálya. Ha szépen, hangulatosan meg van csinálva.” „Egy tér arra van, hogy használják, nem egy múzeum”, másfelől a szobornak sem kellene, hogy baja essen ettől, mivel „korcsolyával megmászni a szobrot elég kockázatos vállalkozásnak tűnik.” 

Mások szerint „a Főtér méltóságát felszámolják a zsibvásárral. Most meg Mátyásból csinálnak karneváli díszletet.” „Miért nem mennek az Avram Jancsi térre?” „Ez már több a pofátlanságnál!“, „Ezek megvesztek? Ilyesmire találták ki a sétatéri tavat a Korcsolyapavilonnal” – így a kommentelők – „Hát már csak ez hiányzik a szobornak”. „Ez hihetetlen… de nem lehetetlen”. Nagy eséllyel megsérül a szobor a fagyasztórendszer csöveitől. Persze szakszerűen biztos meg lehetne oldani de ez nem az az ország”…