Korán kezdik el a felkészülést a „Zöld Vírusok”

Korán kezdik el a felkészülést a „Zöld Vírusok”
Nincs hosszan tartó vakációjuk a III. ligában szereplő Kolozsvári Egészség labdarúgóinak. Az elmúlt évekhez képest az idén sokkal korábban kezdik el az edzéseket a tavaszi idényre.

Amint azt lapunknak Kiss Csaba edző elmondta, már január 15-én találkoznak a sportberkekben „Zöld Vírusoknak” ismert focisták. Ők inkább a Román Kupában az elmúlt esztendőkben elért sikeres szereplés által ismertek, de a bajnokságban is mindig felhívják magukra a figyelmet. Egyelőre még szabadságon van a játékoskeret, de a vezetőség már az elkövetkező időszak tervein dolgozik. Felvettük a kapcsolatot dr. Aurelian Ghişa (ő mint játékos is szerepel!) klubelnökkel, aki ismertette velünk a téli felkészülés menetét is. A hagyományokhoz híven az együttes idén is a máramarosi Aknasugatagra utazik hegyvidéki edzőtáborba, minden év elején ott töltik fel magukat energiával. Természetesen a Máramarossziget melletti üdülőtelepen a fizikai erőnlét fejlesztésére fektetik a fő hangsúlyt, de nincs kizárva egy-két ellenőrző mérkőzés sem környékbeli csapatokkal.Az Egészség a III. liga 5. csoportjában a nyolcadik helyen végezte az őszi idényt 21 ponttal, összesen öt győzelmet, hat döntetlent és mindössze három vereséget könyveltek el a Kiss Csaba–Dan Matei edzőpáros tanítványai. A visszavágón még jobb játékot várnak tőlük a szurkolók. (erkedi)