Könnyű román tétel a nyolcadikosoknak

Könnyű román tétel a nyolcadikosoknak
Könnyen megoldható tételeket kaptak tegnap a nyolcadikosok – vélekedett Graţiela Tiutiu, a nagyenyedi Bethlen-kollégium romántanára.

Az első tétel szerint a költő-ügyvéd Magda Isanos Ploaia című versét kellett elemezni megadott szempontok szerint. Második tételként a Terra folyóiratban megjelent tudományos szöveggel kapcsolatos, világosan megfogalmazott kérdésekre kellett válaszolni. A harmadik tétel értelmében pedig 150-300 szavas fogalmazást kellett írni egy sportvetélkedőn megtörtént vagy elképzelt eseményről. A szaktanár szerint a kérdések szokványos nehézségűek voltak, és a magyar anyanyelvű tanulóknak sem okozhattak gondot. A dolgozatokat tegnap összegyűjtötték és a csendőrség kíséretében más megyébe szállították kijavításra. Szerdán a matek vizsgával folytatódik a megmérettetés, csütörtökön anyanyelvből kell vizsgázni. Az eredményeket június 26-án hirdetik ki, ugyanakkor lehet iktatni a fellebbezéseket. A végső eredményeket június 30-án teszik közzé.