Kommunizmusellenes tanúk – égő fáklyaként világítja tudatunkat
In memoriam Moyses Márton (1941–1970)
In memoriam Moyses Márton (1941–1970)
Vissza

Kommunizmusellenes tanúk – égő fáklyaként világítja tudatunkat

1970. február 13-án Brassóban a Román Kommunista Párt székháza előtt egy nagyajtai magyar fiatalember benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát, így tiltakozva a kommunista diktatúra ellen. A román politikai rendőrség, vagyis a Securitate megfigyelése alatt álló fiatalember három hónapi szenvedés után, május 15-én belehalt sebeibe. A fiatalember az az egykori kolozsvári egyetemi hallgató, Moyses Márton volt, aki a lengyel Ryszard Siwiecet , a cseh Jan Palachot és a budapesti, szintén magyar Bauer Sándort követte, a román Liviu Babeşt pedig megelőzte az önkéntes tűzhalálban. Moyses Márton tette annak idején sokkolta a vidéket, de Siwieccel, Palachhal, Bauerrel, illetve Babeşsel ellentétben halálhíre nem járta be a nagyvilágot. Moyses Márton tragédiájának gyökerei a szovjet csapatoknak a magyar forradalom vérbefojtására 1956. november 4-én hajnalban indított támadásában keresendők.

BENKŐ LEVENTE, LÖNHÁRT TAMÁS

Moyses Márton tragédiája majdnem azonos, és szorosan összefügg a lengyel Ryszard Siwiecével, a cseh Jan Palachéval és a budapesti Bauer Sándoréval. Siwiec, a lengyel könyvelő volt az, aki 1968. szeptember 8-án a szovjet megszállás alatti keleti kommunista blokk országaiban elsőként gyújtotta fel önmagát a szovjet (kommunista) önkény elleni tiltakozásul. Palach, a prágai Károly Egyetem hallgatója, 1969. január 16-án, a Vencel téren Siwiechez hasonlóan buddhista szerzetes módjára benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát, ekképpen tiltakozva az ellen, hogy 1968 augusztusában a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi államának katonai csapatai megszállták hazáját, és vérbe fojtották a reformtörekvéseket.

Mindössze néhány nap múlva Budapesten Bauer Sándor követte Palachot. A krónika szerint a fiút nem vették fel az egyik budapesti jó nevű szakiskolába, mert az ő helye a párttitkár fiának kellett. A tizenhét éves Bauer kamaszfejjel képtelen volt feldolgozni, hogy a hivatalosan hirdetett egyenlőség és esélyegyenlőség a valóságban mégsem létezik, s noha a világ szabadságról beszél, ő csak szolgai alázattal érvényesülhet, már amennyire teheti. Következésképpen Bauer Sándor 1969. január 20-án bevillamosozott a Kálvin térre, és miután benzinnel lelocsolta magát, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fellobbantotta tiltakozásának eleven fáklyáját. Egy év múlva, mert nem bírta tovább a rákényszerített elszigetelődést és esélytelenséget, Moyses Márton tett hasonlót Brassóban. 1989-ben a brassói Liviu Cornel Babeş követte őket Brassó-Pojánán a Ceauşescu-diktatúra ellen tiltakozva.

Az 1956. november 4-i, második szovjet katonai beavatkozás hírének hallatán november 8-án négy baróti[1] középiskolás diák: Bíró Benjámin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton nekivágott a román–magyar határnak, hogy azon átkelve a szabadságharcosokhoz csatlakozzanak. Tervük ugyan nem sikerült, de 1960. november 22-én a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán akkor elsőéves Moysest a Securitate elhurcolta, és egyebek mellett a magyar forradalommal való, szóban és tettben is megfogalmazott együttérzése és a kommunista diktatúrát bíráló magatartása miatt a kolozsvári katonai törvényszék első fokon hét, majd a fellebbezést követően jogerősen két év börtönre ítélte.

De nézzük át az előzményeket. Moyses Márton apai ágon a brassói evangélikus szász Moyses, anyai ágon pedig a nagyajtai unitárius székely-magyar Péterffy (Péterfi) családból származott; Moyses Frigyes és Péterffy Piroska négy gyermeke közül harmadikként 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön[2], majd a család az édesanya szülőfalujába, Nagyajtára[3] költözött haza. Az édesapa 1945-ben, az édesanya 1955-ben meghalt, a gyermekek árván maradtak. Az akkor tizennégy éves Márton és a tizenegy éves Éva gondozása 23 éves nővérükre, Piroskára hárult. Ehhez az időszakhoz köthető Moyses Mártonnak az első „ellenzéki” fellépése, hiszen midőn húga, Éva el-elkésett az iskolából, Gazdag Miklós tanító kiadta, hogy százszor írja le: „Iskolába reggel 8 órára kell menni”. Moyses Márton azonban ezt másképp látta, és a húga füzetébe beleírta: „A család anyagi nehézség miatt nem tud rendes időben megjelenni. M. M.”[4] Máskor pedig – egykori játszótársai szerint – „röpcédulákat” gyártottak és szórtak el, amelyeken az állt, hogy: „Legyen vége a szovjeturalomnak!”, „Miért nem jó a gép, ha nem orosz?”, „Le a kommunizmussal!”, s hogy „A kosztromai tehén adhat sok tejet, de nálunk megdöglik”.[5] Igazi gyermekek voltak, s talán kuncogtak, hogy kifigurázzák mindazt, amit azokban az időkben Európának ezen a szegletén a nép fejébe sulykoltak… Pedig – a gyermekkori egyik legjobb pajtás, Fekete Sándor emlékei szerint – Moyses Márton nem ellenezte magát az eszmét, és többször is mondogatta: „Te Sanyi, nem ezek a kommunisták! Én vagyok kommunista, mert én a népért akarok tenni!”. Egykori iskolatársai szerint Moyses Márton imádta az irodalmat, rengeteget olvasott, verseket írt, de ezekkel nem dicsekedett, nem hivalkodott, nem szeretett verseivel fellépni sem iskolai eseményeken, sem máshol, nyilvánosan sem adta elő költeményeit, ilyen szempontból zárkózott típus volt.

Aztán elérkezett az 1956. esztendő. A Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. február végi, XX. kongresszusa nyomán Romániában is mintha elindult volna valami enyhe, bátortalan, de mégiscsak változásféleség. A szavak szintjén legalábbis. Lehetetlen volt észre nem venni, hogy 1956 tavaszától, de inkább nyárelejétől kezdődően a romániai magyar kommunista lapok – Előre, Vörös Zászló – a kötelező pártos anyagok mellett olyasmikről is kezdtek írni, mint például az élet- és munkakörülmények, amelyek miatt éppen a népi demokrácia legfőbb értékének kikiáltott ember szenved. S hogy a gyűlések fanyelvűek, érthetetlenek, az úgynevezett jólétet biztosító rendszer súlyos ellátási gondokkal küszködik, egyes néptanácselnökök pedig valóságos kiskirályok. Lehetetlen volt észre nem venni a magyar kultúra egyes újdonságait bemutató, magyarországi élményeket taglaló, egyszóval az addig hermetikusan elzárt anyaországot ismét képbe hozó írásokat; vagy például a választékos magyar nyelvhasználatot szorgalmazó, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Arany János (1817–1822) nagyszalontai múzeuma rendbetételét szorgalmazó, vagy a legnagyobb székelyként számon tartott kiváló író és néprajzi gyűjtő Orbán Balázs (1829–1890) gyom által felvetett, elhanyagolt sírjának rendbetételéről hírt adó cikkeket. Akkoriban valósággal szenzációszámba mentek azok a cikkek is, amelyek a kolozsvári agrártudományi főiskola magyar tagozatának újraindításáról, az oktatási minisztériumban pedig kisebbségi vezérigazgatóság létrehozásáról szóltak. Egészen bizonyos, hogy mindezek a hírek közszájon forogtak, hiszen mindehhez maga a párt sajtója biztosította a széleskörű nyilvánosságot.

Ebbe a folyamatba illeszkedett bele az az 1956. szeptember 29–30-i, Kolozsváron tartott gyűlés is, amelyen kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók, költők, irodalmárok népes csoportja vett részt. A kétnapos gyűlésen a Kolozs tartományi kommunista pártvezetők mellett jelen volt a Román Munkáspárt Központi vezetésének tagja, Miron Constantinescu is, akinek a magyar irodalmárok egyebek mellett felrótták a romániai magyarságnak a kommunista hatalomátvétel óta eltelt évtizedben felhalmozódott sérelmeit és elvárásait.[6]

A magyarországi írott sajtó ugyan nem juthatott el a határon túlra, legfőképpen az emberek elsöprően nagyobbik részéhez nem, de a rádióadók adásai már igen. Erdélyben – és értelemszerűen a Kárpát-medence magyarlakta vidékein – a magyar nyelvű rádióadók közül a Szabad Európa, részben az újvidéki rádió magyar adásai, és kétségkívül a Kossuth Rádió volt az első számú forrás. Ebben az időszakban a rádión csüngött az egész nemzet; magyar nyelvterületen ezt megelőzően csak az 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban lejátszott Anglia– Magyarország futballmeccs, illetve ahogyan a sport történetébe bevonult: az évszázad 6:3-as magyar győzelemmel befejeződött mérkőzése, valamint 1954-ben a Svájcban lezajlott labdarúgó világbajnokság alkalmával hallgattak ennyien rádiót.

A forradalom 1956. október 23-i kitörése másnapján a baróti iskolában gyűlésre hívták a nagyobb diákokat, és feldolgozták számukra a magyarországi eseményeket, miszerint Magyarországon ellenforradalom dúl, huligánok randalíroznak. Többen hozzászóltak, de Moyses szavaira mindenki felkapta a fejét. Ő ugyanis azt kérdezte: „Miért nem mondják az igazat?”[7]

Moyses Márton volt iskolatársa, Józsa Árpád Csaba szerint 1956. október 23-án kapták az első híreket arról, hogy mi történik Budapesten, de még nem tudták pontosan, hogy miről van szó. 23-án este a nevelőjük, Dienes Csaba azt mondta nekik: „Várjatok meg, gyerekek, akármilyen későn jövök, ne feküdjetek le, mert beszélni akarok veletek! Nagyon későre jött, de elmondta, hogy Budapesten kitört a forradalom, és összefoglalta azokat az eseményeket, amelyekről egyrészt a magyar rádióból, másrészt a Szabad Európa rádióból értesült… Hát ezek a hírek mindannyiunkat megráztak, de ugyanakkor lelkesítettek is.”[8] Ilyen körülmények között, mint már szó volt róla, a baróti gimnázium négy, 15–17 éves diákja, Bíró Benjamin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton megbeszélték, hogy nekivágnak a román-magyar határnak, hogy azon átszökve a magyar forradalmárokhoz csatlakozzanak. A felkészülés két-három napig tartott, megbeszélték a részleteket, tanulmányozták a térképet, meleg ruhát, pénzt, élelmet, édességet csomagoltak, és november 11-én vonattal Nagyváradra[9], onnan a román-magyar országhatár mellett elhelyezkedő Érkörtvélyesre[10] utaztak. Két csoportra oszoltak, hogy ha valamelyiküket a román határőrök letartóztatják, a másik csoport elmenekülhessen. November 12-ről 13-ra virradó éjszaka Bíró és Józsa átszöktek a határon, Kovács és Moyses viszont eltévedt, és a vállalkozást feladva hazautaztak Barótra.

Józsa és Bíró Nyíregyházáig[11] gyalogolt, ahol egy családnál megszálltak, végül Debrecenben[12] kötöttek ki. 1956. december közepén Józsa és Bíró álnéven megkapták az egyéves tartózkodási engedélyt, de a Kádár-féle új titkosrendőrség, valamint a román Securitate azonosította őket, és 1957. március 14-én letartóztatták, s másnap lekísérték a magyar– román határállomásra, ahol átadták őket a román hatóságoknak. 1957. május 17-én, Nagyváradon Józsa Árpád Csabát három, Bíró Benjamint három és fél év szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépés miatt.

Moyses Márton és Kovács János esetében a határátlépési kísérlet nem tudódott ki, de a hiányzás miatt mindkettőjüket elutasították a baróti iskolából. Moyses Márton 1956 novemberében Barótról a marosvásárhelyi[13] a Bolyai Farkas Gimnáziumba ment át, ahol 1959-ben érettségizett. Egy évet gyári munkásként dolgozott a sepsiszentgyörgyi textilgyárban, majd 1960-ban bejutott a kolozsvári[14] Babeș-Bolyai Tudományegyetem filológia szakára. 1960. október 1-jén kezdte meg tanulmányait, de bő másfél hónap múlva, november 22-én a Securitate letartóztatta.

Mi történt? 1959. november 16-án a Securitate úgynevezett ellenőrzési iratcsomót nyitott az akkor a sepsiszentgyörgyi Dózsa György Szövőgyárban munkásként dolgozó Moyses Mártonnak, mivel értesüléseik szerint a fiatalember „magyar nacionalista jellegű tevékenységet folytat.”[15] Ezzel indult el az úgynevezett ellenőrzési, megfigyelési folyamat, amelynek során az esetleges terhelő információkat igyekeztek megszerezni Moysesről, ehhez pedig egy „Babits Mihály” fedőnevű ügynököt állítottak rá. „Babits Mihály” folyamatosan figyelte és jelentette a Securitaténak Moyses majdnem minden lépését. December 21-én például azt jelentette, hogy Moyses verseket ír, de Moyses szerint a versei jelenleg nem, esetleg csak 20–30 év múlva adhatók ki, s ha azokat elküldené valamelyik szerkesztőségbe, börtönbe kerülhetne, mivel az ő felfogása nem egyezik teljesen a marxizmus-leninizmuséval.[16] December 30-i besúgói jelentésében „Babits Mihály” arról számolt be a Securitaténak, hogy egyik versében Moyses arról írt: a kommunista mai rendszer jobb, mint a kapitalista rendszer, de Moysesnek ez sem tetszik, mivel mifelénk az a divat, hogy „egyet lépünk előre és kettőt hátra”[17], s hogy „a mai vezetők nem akarják igaziból a békét.”[18] 1960. január 22-én „Babits Mihály” azt jelentette, hogy Moyses olyan társadalmi rendért akar harcolni, amelyben a dolgozók valóban hallathatják a hangjukat, mert „ma nincs haladás, csak egy helyben topogás tapasztalható”, a javulást pedig „csakis kényszerítő körülmények, forradalom révén lehet elérni”. „Babits Mihály” szerint Moyses azt mondta: fel akarja rázni a tömegeket, meg akarja tenni az első lépést, és „talán 10–20 év múlva, amikor a munkásosztály öntudata valamennyi szocialista országban ugyanazon a szinten lesz, egyszerre minden szocialista országban vagy talán az egész világon bekövetkezik ez a változás.”[19] Ugyanazon a napon egy másik besúgói jelentésében „Babits Mihály” arról tájékoztatta a Securitátét, hogy Moyses azt mondta neki: „Ma az írók egyetlen szót sem írhatnak le a valóságról”.[20] 1960. február 6-án „Babits Mihály” azt jelentette a tartótisztnek, Harmati Adalbert hadnagynak, hogy Moyses azt mondta neki: „arra gyanakszik, hogy a Securitate figyeli őt”, s hogy „megállapítása szerint az elmúlt években legalább négyen próbáltak kiszedni belőle ezt-azt”.[21]

A megszerzett információk birtokában a Securitate összefoglalta: Moyses 1956-ban a forradalmat dicsőítő verseket írt, megpróbált átszökni a román–magyar határon, hogy társaival „az ellenforradalomhoz” csatlakozzanak, közel 50 verse révén is folytatta ellenforradalmi és antimarxista tevékenységét, azzal a céllal, hogy „egy újabb forradalom kirobbantására lázítsa a tömegeket”; ugyanakkor ellenséges magatartást tanúsít a párt és a kormány politikája, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, az oktatási rendszer ellen.[22] Következésképpen a Securitate javasolta, hogy Moysest sorolják be a „magyar nacionalista” nyilvántartásba, és nyissanak számára egyéni megfigyelési dossziét.[23] Az újabb információk birtokában 1960. november 22-én Kolozsváron a Securitate letartóztatta.

A kihallgatások nyomán, 1960. december 7-én Feigl Vladimir százados, a Securitate tisztje elrendelte Moyses Márton vád alá helyezését a Btk. 209. szakasza 2. pontjának a betűje alapján a társadalmi rend ellen elkövetett izgatásos cselszövés vétsége miatt.[24]

A kolozsvári katonai törvényszék 1961. július 14-én, Marosvásárhelyen alapfokon hét év szabadságvesztésre, öt év jogfosztásra és személyi vagyonának teljes elkobzására ítélte Moyses Mártont a társadalmi rend elleni cselszövés vétségéért.[25] Ügyvédje révén Moyses Márton 1961. július 15-én fellebbezett. A kolozsvári körzeti katonai törvényszék 1961. augusztus 15-én elfogadta Moyses Márton fellebbezését, semmítette az alapfokú ítéletet, a vád újbóli kijelentésével elrendelte az ügy újratárgyalását.[26] 1962. június 28-án Kolozsváron a körzeti katonai törvényszék újratárgyalta Moyses Márton ügyét, és elítélte Moyses Mártont két év szabadságvesztésre és három év jogfosztásra a társadalmi rend elleni cselszövés vétségéért, az 1960. november 22-től számított előzetes letartóztatást beleszámítva az ítéletbe.[27]

Moyses Márton nagyon nehezen viselte a börtönt. Nem sokkal szabadulása előtt, 1962. szeptember 28-án végső elkeseredésében öncsonkítást hajtott végre. A börtönorvosi lapján álló bejegyzések szerint Moysest mindenekelőtt savtúltengés és „a helyzet okozta idegesség” gyötörte. A kolozsvári börtönorvos 1962. szeptember 28-án feljegyezte: „M[oyses]M[árton] 21 éves beteg 3 napos beutalására van szükség, mert fulladásos jelenségek léphetnek fel, amelyek a fentnevezett halálához vezethetnek.”[28] Az öncsonkítással kapcsolatosan a kolozsvári börtön 10-es számú cellájának foglyai, Jakab Pál, Todoran Gheorghe és Popa Ioan elítéltektől vettek nyilatkozatokat. Popa Ioan elítélt azt nyilatkozta: „szeptember 28-án 12 óra 05 perckor ebédeltünk, ezután pedig [Moyses] az ablak melletti ágyán foglalt helyet, mellette Todoran elítélt a zubbonyát mosta, Jakab elítélt pedig a padon ült. Én felmásztam az ágyra, lévén engedélyem erre, hiszen szívbeteg vagyok. Miután Todoran Gh. elítélt befejezte a zubbonymosást, leült az ajtó melletti ágyra, és enni kezdett. Ezalatt Mozes (sic!) M.[árton] elítélt felmászott az ágy szélére, ezt látva Jakab és Todoran elítéltekhez kiáltottam, hogy mit csinál ez a bolond Mozes (sic!) M.[árton]. Ebben a pillanatban nevezett elítéltek nekiszöktek, de addigra ő[29] a zsineget a nyelvéhez és az ágy széléhez kötözte.”[30]

A kolozsvári börtön parancsnoka, valamint Dr. Ionescu Ileana börtönorvos még aznap, szeptember 28-án a kolozsvári I. számú sebészeti klinikára utalta be Moysest. A küldő cédula szerint „a cérnaszál a sebben található, kérjük, varrják be a sebet”.[31] A kórlap szerint szeptember 29. és október 6. között Moyses antibiotikumokat, azaz összesen nyolc adag, egyenként 400–400 ezer egységes penicillint és négy adag, egyenként egy-egy grammnyi sztreptomicint, valamint egy-egy fiola algosedin fájdalomcsillapítót-nyugtatót és K-vitamint, azaz vérzéscsillapítót kapott a kezelés során, október 6-án pedig a sebre kamillateát írtak fel.[32]

Máig tisztázatlan, hogy mi késztette Moysest az öncsonkításra. Mindenesetre a kolozsvári börtön napos fegyőrei és a szolgálatos tiszt, Socaciu Traian százados 1962. október 13-án este fél tízkor felvett jegyzőkönyve szerint be kellett hatolniuk a 10-es számú cellába, mert „arról értesítettek, hogy Moyses Márton elítélt megint öngyilkos akar lenni”. A jegyzőkönyv szerint Moysest „biztonsága érdekében” éjszakára megbilincselték, reggelig, amikor a többi elítélt figyelemmel kísérheti.[33]

A belügyminisztérium Börtön- és Munkatábor-igazgatósága 1962. november 13-án írásban értesítette a kolozsvári börtönt: „Moyses Martin ellenforradalmár elítéltet (…) büntetésének lejártával 1962. 11. 21-én szabadon engedhetik”.[34]  

Moyses Márton napra letöltötte büntetését.

A nagyajtai milíciaőrs akkori parancsnoka, Marosi Imre őrmester elmondása szerint Moyses Márton a Securitate felügyelete alá került, és mint politikai elítélt folyamatos megfigyelés alatt állt. Őrsparancsnokként nagyon ritkán kellett Moysesről jelentést adnia, de „ami hozzám eljutott, mindabból Mártonról kevés negatívumot lehetett hallani és mondani. Összehozni sem lehetett róla rosszat, mert ő nagyon-nagyon vigyázott magára. Márton olyan magaviseletű ember volt, hogy nem lehetett rosszat mondani róla.”[35]

Szabadulása után Moyses Márton jártatta a Matematikai Lapokat, atomfizikai problémákkal, kérdésekkel foglalkozott, az őselemekkel is foglalkozott, erről írt egy dolgozatot, s egy nyolcoldalas levelet küldött a dubnai[36] atomkutató intézetben dolgozó tudósoknak. Azt kérte tőlük, hogy bírálják el elméletét, helyes úton jár-e vagy sem, ezen az úton mehet-e tovább. Azt válaszolták levelére, hogy forduljon a román atomkutató intézethez.[37] 1967 augusztusában Románia Szocialista Köztársaság Matematikatudományi Társasága levélben közölte Moyses Mártonnal: „A Matematikai Lapok kolozsvári szerkesztőségének leírása alapján közöljük, hogy az ön írása a Gazeta matematică[38] lapban nem közölhető.” Értesítették Moysest, hogy kézirata a Társaság székházában van, s amennyiben Kolozsvárra jár, forduljon a Matematikai Lapok szerkesztőségéhez, ahol dolgozatát illetően tájékozódhat a részletek felől.[39]

De Moyses Mártont nem csak ezek a kérdések, hanem a világpolitika is foglalkoztatta, és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Vezetőségéhez Moszkvába szánt levelében az erdélyi magyarság kérdését is felvetette. 1969. október 4-i keltezésű levelében[40] Moyses Márton egyebek mellett a szovjet kommunista párt figyelmébe ajánlotta Erdélynek a második világháború utáni kérdését. Arról írt, hogy az erdélyi magyarság Romániától való idegenkedése összefüggésben áll azzal a romániai nemzetiségi politikával, amely révén megnyirbálták a magyarság jogait. Azt írta: „Erdély történelmét, mely mind a magyar, mind a román történelemnek része, [a] Magyar N[ép]K[öztársaság]-beli és romániai történészek együttes munkával írják meg, és mindkét  államban a tanuló ifjúságot annak szellemében neveljék”, s hogy „mindkét állam kommunista vezetőségének oda kell hatnia, hogy a megkülönböztetett barátság alakuljon ki közöttük, hogy a két állam között levő határ váljon adminisztratív határrá, ne legyen politikai határ.” Majd így folytatta: „A román és magyar nép európai sorsa közös. Megeshet, hogy a történelmi események konföderáció létrehozására kényszerítik a két népet.”

Szédületes, amit Moyses 1969-ben papírra vetett! Evvel a felvetésével, felfogásával jócskán megelőzte korát, hiszen akkori meglátása tágabb értelemben véve az Európai Unió légiesült országhatárai révén ma már kézzelfogható valóság.

Nem tudni, hogy a vázlatos, piszkozatban készült levélnek készült-e tisztázata, s ha igen, azt Moyses Márton elküldte-e Moszkvába. Hátrahagyott leveleiben, feljegyzéseiben semmilyen utalást vagy feljegyzést nem találtam erre vonatkozóan.

Moyses Márton folklórgyűjtéssel is foglalkozott. Hagyatékából előkerült egy tanulmányrészlet, amelynek függelékeként saját gyűjteményéből közöl néhány mesét, balladát, szólásmondást.[41] Néprajzgyűjtésével, illetve annak legalább egy részének közlésével Moyses újabb akadályba ütközött, a Korunk folyóirat ugyanis nem közölte az 1969-ben beküldött anyagot. A folyóirat akkori főszerkesztő-helyettese, Balogh Edgár két év múlva, 1971-ben válaszolt Moysesnek, amikor utóbbi már halott volt.[42] Moyses 1969-ben megpályázta a nagyajtai iskola titkári állását, itt is elutasították.[43]

A sok mellőzöttség után a 29 éves Moyses Márton zsákutcába került. Azt szerette volna, ha állami munkahelyet kap, beiratkozik az esti egyetemre, hogy elvégezze a matematika szakot. Éppen ezért több beadvánnyal fordult a Kovászna Megyei Törvényszékhez rehabilitálásért. Azt szerette volna elérni, hogy visszahelyezzék jogaiba, állami munkahelyen dolgozhasson, és közben esti tagozaton végezze el az egyetemet. A Kovászna Megyei Törvényszék 1970. február 4-i nyilvános tárgyalásán elfogadta Moyses Márton bírósági rehabilitációs kérelmét, és a Kolozsvári Katonai Törvényszéknek kétévi szabadságvesztést és háromévi jogfosztást kihirdető ítélete hatásai alól jogaiba visszahelyezettnek nyilvánította.[44] Az 1970. február 14-én hatályba lépett rehabilitációs határozatot 1970. február 25-én vetették papírra, a postabélyegző szerint az írásbeli értesítést 1970. február 27-én postázták Sepsiszentgyörgyön. Egy, azaz egyetlen nappal a határozat hatályba lépése előtt Moyses Márton Brassóban felgyújtotta magát… Úgy tudta, hogy nem rehabilitálták.

Egy 1970. február 11-én kelt okmány szerint papíron már felvették Moysest a brassói téglagyárba, csupán a szükséges egészségügyi vizsgálatok voltak hátra, amelyek szokás szerint néhány napot vettek igénybe.[45] Aztán mégis történt valami, aminek következményeként a két lap immáron végleg kitöltetlen maradt… A Moyses Éva által őrzött családi levelekből, feljegyzésekből ugyanis előkerült egy eddig ismeretlen boríték. A datálás nélküli levelet Moyses Márton postázta Brassóból Nagyajtára Léta (Kún) Idának, annak a távoli rokonnak, aki annak idején az árván maradt, még kiskorú Moyses-gyermekeket, Évát és Mártont segítette, ahogy tudta, és aki a mindössze 16 éves Moyses Évát rendre elkísérte a Márton marosvásárhelyi és kolozsvári tárgyalásaira. A brassói postabélyegző dátuma nagyon halvány, szinte lehetetlen eldönteni, hogy 1970. február 12. vagy 13. szerepel-e rajta. Talán február 12. A levél mindössze pár, sietve papírra vetett mondatból áll. Ez Moyses Márton búcsúlevele. A Moyses Éva lánya, Pap Mária által közlésre engedélyezett levéltöredékben ez áll: „Bevégeztetett. Nem kívánok élni egy percet is abban az országban, ahol a Securitatea emberei bűncselekmények sorát követik el, s ahol a párt vezetősége tehetetlen a visszaélésekkel szemben. (…) Márton”.[46]

Moyses Márton február 13-án Brassóban a Román Kommunista Párt megyei székháza előtt benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. 1970. május 15-én halt bele sebeibe.

Hős volt Moyses Márton, vagy egyszerűen csak naiv? Ellenállt vagy hitt az eszmében? Lehet, hogy valamennyi feltevés áll, lehet, hogy egyik sem. Egy biztos, hogy sok szempontból áldozata volt a rendszernek. Az egykori barátok, Kisgyörgy László és Bartha Lajos szerint Moyses Márton zárkózott volt, de melegszívű, a végtelenségig jószívű, mindenét odaadta volna az embertársának, és nagyon hasznos embere lehetett volna a társadalomnak és a magyarságnak.

 

[1] Barót, románul: Baraolt. Közel 9000 lakosú kisváros Kovászna megyében, Erdélyben, Romániában.

[2] Sepsiszentgyörgy, románul: Sfântu Gheorghe, németul: Sankt Georg, 55 000 lakosú város, Kovászna megye székhelye Erdélyben, Romániában.

[3] Nagyajta, románul: Aita Mare. Közel 1000 lakosú falu Kovászna megyében, Erdélyben, Romániában.

[4] Benkő Levente interjúja Moyses Márton testvérével, Moyses Évával. A hangfelvétel a szerző tulajdonában.

[5] Benkő Levente interjúja Moyses Márton gyermekkori barátjával, Bartha Lajos zeneművésszel. A hangfelvétel a szerző tulajdonában.

[6] Bővebben lásd: Benkő, Levente (s. a. r., bev. tan., jegyz.): Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2007.

[7] Benkő Levente interjúja Moyses Márton egykori iskolatársával, Márton Györggyel. A hangfelvétel a szerző tulajdonában.

[8] Benkő Levente interjúja Józsa Árpád Csabával, a hangfelvétel a szerző tulajdonában.

[9] Nagyvárad, románul Oradea, németül Grosswardein, közel 200 000 lakosú város Erdélyben, Romániában, Bihar megye székhelye.

[10] Érkörtvélyes, románul: Curtuișeni, 2800 lelkes község Bihar megyében, Erdélyben, Romániában.

[11] Nyíregyháza, közel 120 000 lakosú város Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye.

[12] Debrecen, 202 000 lakosú város Magyarországon, Hajdú-Bihar megye székhelye.

[13] Marosvásárhely, románul: Târgu Mureș, németül: (Szekler) Neumarkt, 130 000 lakosú város Erdélyben, Romániában, Maros megye székhelye.

[14] Kolozsvár, románul: Cluj-Napoca (1974-ig: Cluj), németül: Klausenburg, közel 330 000 lakosú város Erdélyben, Romániában, Kolozs megye székhelye.

[15] Arhiva Consiliului Național pentru Studierea Arhivelor Securității, dosar I002497/1, f. 11-12. [A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács Levéltára, (a továbbiakban ACNSAS), I002496/1. csomó, 11-12. l.]

[16] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 50, 191.

[17] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 46, 198.

[18] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 45, 195.

[19] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 39, 202.

[20] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 41, 200.

[21] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 37, 206.

[22] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 9.

[23] ACNSAS, dosar I002496/1., f. 10.

[24] ACNSAS, dosar P000923/1., f. 25.

[25] ACNSAS, dosar P000923/1., f. 118-119.

[26] ACNSAS, dosar P000923/1., f. 131.

[27] ACNSAS, dosar P000923/1., f. 197.

[28] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 9.

[29] Moyses Márton.

[30] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 13.

[31] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 9.

[32] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 7.

[33] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 10.

[34] ACNSAS, dosar P000923/2., f. 6.

[35] Benkő Levente interjúja Marosi Imre nagyajtai volt milicista őrsparancsokkal, a hangfelvétel a szerző tulajdonában.

[36] Dubna, 70 000 lakosú város Oroszországban (a volt Szovjetunióban), a moszkvai járásban. Itt működik a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézet (angolul: Joint Institute for Nuclear Research, rövidítve: JINR).

[37] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[38] Ennek a román nyelvű szaklapnak volt a magyar kiadása a Matematikai Lapok.

[39] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[40] A kézzel írt levéltervezet Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon. Az irat digitális másolata a szerző birtokában.

[41] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[42] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[43] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[44] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[45] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

[46] Moyses Éva hátrahagyott irataiban, magántulajdon.

Moyses Márton történetéről bővebben Benkő Levente Bűn volt a szó című könyvében olvashatnak (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002.; második, javított, bővített kiadás 2016, Pongrátz Gergely Közhasznú Alapítvány, Kiskunmajsa)

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Spárgabizottság”: a német követségnél ...
Ludovic Orban: megtettük az ...
Hagyományosan kezdődik a megye ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ