Kolozsváron ünnepel a magyar kormányfő

Kolozsváron ünnepel a magyar kormányfő

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is jelen lesz a reformáció 500. évfordulóját ünneplő erdélyi protestáns egyházak központi rendezvényén szeptember 30-án Kolozsváron, október elsején pedig részt vesz Szászfenes új református templomának felszentelésén – tájékoztatta lapunkat Kiss Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóreferense. Megtudtuk, a rendezvénysorozatot mintegy megelőlegezi a Generális Konvent elnökségének szeptember 29-én, pénteken tartott ülése, amelyen a Magyar Református Egyház képviselői is részt vesznek.

A kolozsvári ünnepségsorozat szeptember 30-án, szombaton 11 órakor a Farkas utcai templomban tartott istentisztelettel kezdődik. Déli 13 órától a Protestáns Teológiai Intézet udvarán leleplezik Szász Domokos egykori neves református püspök mellszobrát, 14 órakor pedig ünnepélyesen megnyitják a Bocskai tér 14. szám alatti épületben kialakított Erdélyi Református Múzeumot, és felavatják a Teológiai Intézet új sportpályáját.