Kolozsvári U-BT: megvan az első idegenbeli győzelem

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga

Kolozsvári U-BT: megvan az első idegenbeli győzelem
Sikerrel vette a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság második fordulóját a Kolozsvári U-BT, amely első kiszállásán megszerezte első idegenbeli sikerét: fordulatos mérkőzés végén szombaton a Temesvári SK otthonában nyert. (Fotó: u-bt.ro/archív)

A kiélezett csatát jól tükrözi, hogy 14-szer mutatott egyenlő állást az eredményjelző, és 12-szer változott az éllovas. A legnagyobb előny 8 pont volt a vendégeknek – 54:46, a harmadik negyed elején –, míg a házigazdák legtöbb 4 ponttal vezettek, 81:77-re, már a hajrában, 3 és fél perccel a vége előtt. Ekkor úgy tűnt, a mérkőzés során gyakrabban vezető kolozsváriak kezéből kicsúszik a siker, de Mihai Silvăşan legénysége megrázta magát, és zsinórban dobott 10 ponttal 81:77-ről 81:87-re fordított, a hátralévő mintegy 40 másodpercben pedig a Temesvárnak már nem maradt ideje arra, hogy ismét ledolgozza a hátrányt.

A mérkőzést az döntötte el, hogy a kolozsváriak sokkal pontosabbak dobtak: míg a házigazdáknak 73 kísérletük volt, az U-nak csak 62, ám mind a kétpontosoknál (55%–53%), mind a tripláknál (45%–25%) jobb arányban ültek a dobásaik, így például 10 triplát szórtak be, szemben a házigazdák 5 sikeres távoli dobásával.

Mihai Silvăşan a mérkőzés utáni nyilatkozatában is azt fejtegette, hogy a támadójátékkal, a ritmussal elégedett, másfelől aggasztja, hogy a lepattanók tekintetében az utóbbi időben szinte minden találkozón az ellenfél volt jobb, különösen az U-BT palánkja alatt, így erősíteni kell a védekező játékot, hiszen nem lehet a végtelenségig egyes játékosok támadóerejére alapozni.    

Végeredmény: Temesvári SK–Kolozsvári U-BT 86:90 (22:25, 24:27, 21:19, 19:19), a kolozsvári pontszerzők: Dykes 20, Kuti 16, Rasic 15, Marinov 13, Easley 8, Stamenkovic, Washburn és Moldoveanu 6-6.

Az A-csoport további mérkőzésein: Nagyszebeni ESK–Piteşti-i Argeş KK 95:69, Bukaresti Steaua–Nagyváradi ESK 81:74, Bukaresti Dinamó–Krajovai SK 89:95. A sorrend: 1. Nagyszeben 4 pont/2 mérkőzés (191:161), 2. Kolozsvári U-BT 4/2 (170:162), 3. Nagyvárad 3/2, 4. Steaua 2/1, 5. Krajova 2/1, 6. Dinamó 2/2, 7. Temesvár 2/2, 8. Piteşti-i Argeş          2/2.

*

A C-csoportban a Kolozsvári U továbbra is nyeretlen, Florin Covaciu legénysége ezúttal hazai pályán, a Horia Demian Sportcsarnokban szenvedett újabb súlyos vereséget: a Bukaresti Agronómia 77:49-cel bizonyult jobbnak, miután a házigazdák a második negyedben mindössze 4, az utolsóban pedig csupán 6 pontot „dobtak össze”.

A következő fordulóban, október 20-án az U-BT a Bukaresti Steauát fogadja, míg a Kolozsvári U a Focşani-i SK otthonába látogat.

Érdemes még megjegyezni a bajnoki rendszer kapcsán, hogy, miután a szakszervezet 24 csapattal, s így egyaránt nyolc-nyolc fős A, B, és C-csoporttal számolt, végül csak 22 gárda iratkozott be a bajnokságba, így az a döntés született, hogy a B csoport csak 4 csapatos lesz – így abban duplán találkoznak az ellenfelek, vagyis két körben játszanak oda-vissza alapon –, a C csoport pedig 10 fős. A bajnokság első szakasza után a csapatokat négy csoportba osztják újra: a Piros csoportban kap helyet az A-csoport első hat helyezettje, a Sárga csoportban az A-csoport utolsó két, a B-csoport első három és a C csoport első helyezettje, a Kék csoportban a B-csoport utolsó helyezettje és a C-csoport 2–6. helyén végző csapatok, míg a Zöld csoportban a C-csoport utolsó 4 helyezettje folytatja a küzdelmeket.

Az újabb csoportokban mindenki mindenkivel oda-vissza alapon játszik, majd az így kialakult sorrend szerint kezdődnek az osztályozók, vagyis alakulnak ki az 1–8., 9–16. és 17–22. értékcsoportok. A play-off kiesés szakaszában a párharcok „öt találkozóból a legjobb” alapon, három nyert mérkőzésig tartanak.

*

A női bajnokságban a Kolozsvári U még mindig nem kezdte meg szereplését – második fordulóbeli, a Târgovişte-i Municipal elleni találkozóját november 6-ára halasztották. A kolozsvári lányok az első fordulóból elmaradt mérkőzést október 6-án 18 órától pótolják – akkor a Horia Demian Sportcsarnokban a Brassói Olimpiát fogadják –, majd 20-án a Szatmárnémeti Municipal otthonába látogatnak, a 3. forduló keretében.