Kolozsvári művészek díjazása - a díjazottak laudációja

Kolozsvári művészek díjazása - a díjazottak laudációja
Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjban részesítettek Kolozsváron három jeles erdélyi magyar művészt, a Magyar Kultúra Napja alkalmából vasárnap, a sétatéri Kaszinóban. A díjakat Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke adta át, Bréda Ferenc írónak, Betuker István festőművésznek és Kele Brigitta szoprán énekesnőnek.

(Korábbi beszámolónk)

Kelemen Hunor: A kultúra múlt, jelen és jövő

Az alkotó, a teremtő ember ünnepének is nevezte a Magyar Kultúra Napját Kelemen Hunor RMDSZ elnök a vasárnap esti ünnepi gálán a sétatéri Kaszinóban. Alkotó nélkül nincs kulturális érték, kultúra nélkül pedig nincs emberi lét – a világban is csak aszerint tudunk eligazodni, hogy mikor és milyen mértékben áll készen a kulturális fegyverzetünk, páncélunk, amely biztonságot nyújt, világítótorony és útjelző cölöp egyszerre – fejtette ki.

A kultúra múlt, jelen és jövő, olyan rejtett tudás, amelyet őrzünk, újraértelmezzük, és támaszkodunk rá. Mindennél azonban több is, jelen, amelyben élünk. De a kultúrát nem elég megőrizni, élni benne és használni, hanem jövőként kell rá tekinteni, mint amelyet mindig építeni kell, megalkotni. Éppen ezért a magyar kultúra ünnepéhez a felszabadultság mellett a szorongás is társul – mondta. Kiemelte, hogy lehetetlen lenne egy olyan katalógust összeállítani, amely tartalmazza mindazt, ami a magyar kultúra része, és ami az egyetemes kultúrában is helyet biztosított magának. Kulturális szempontból a tavalyi nagyon jó év volt, hiszen reggelig lehetne sorolni mindazokat az alkotásokat, amelyek bekerülhetnének az említett katalógusba, és gazdagították a magyar kultúrát, vagy akár részesei is az egyetemes kultúrának. Arra azonban nem talált választ, hogy a szép, jó és igaz alkotások, általában véve a kultúra jobbá teszi-e az embert – mondta Kelemen Hunor. Mert szétnézve a világban, szűkebb és tágabb környezetünkben felmerül a kérdés, hogy a sok remekműtől jobbak lettünk-e vagy sem, jobban ismerjük-e magunkat és világunkat, a kiváló művek révén inkább felismerjük a jót és helyes választást? De kérdéses az is, hogy egyáltalán a kultúra célja, feladata-e mindez. Ezért társul az ünnep felszabadultságához a szorongás, mivel az alkotás nem csak választ, kérdéseket is szül.

Kelemen Hunor megemlítette azt is, hogy 2018 érdekes évnek ígérkezik a romániai magyarok számára, hiszen száz év alatt többször célul tűzték ki a magyar kultúra eltörlését. Ebben az évben is büszkén kell vállalnunk azt, hogy kik vagyunk, mit akarunk, milyen jövőt szeretnénk magunknak – hangsúlyozta.

Kele Brigitta laudációja

A Kolozsvári Magyar Opera jelenkori történelmének egyik legkiemelkedőbb művésze kétségtelenül Kele Brigitta szoprán énekesnő. Zenei pályafutását szülővárosában, Nagyváradon kezdte, zongorista-orgonista testvére bíztatására templomokban. Igy győződött meg arról, hogy zenei tehetségét énekesként megéri fejleszteni, képezni. Felsőfokú tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd Kolozsváron mesterizett. Ebben az időszakban – 2005-2007 között – már tagja a magyar opera énekkarának. Gyönyörű hangja és impozáns megjelenése miatt , már énekkarosként felfigyeltek rá az intézmény művészeti vezetői, karmesterei, rendezői és kérték fel szóló szerepek eljátszására.

Első szerepe éppen a Csárdáskirálynő Szilviája volt, amint az operett cselekményében, ahol a kis orfeumi sanzonett előtt megnyílnak a nagyvilág színpadai, ugyanúgy Kele Brigitta esetében is a Kolozsvári Magyar Operából indult el művészi útja a világ nagy operaszínpadai felé. Düsseldorf, Párizs, Peking, Tel Aviv, Strassburg, Budapest, és persze a legnagyobb kihívás a New York-i Metropolitan volt, ahol több sorozatban énekelte Puccini Bohéméletében Musette szerepét. De hangfajának megfelelően az egyetemes operajátszás legjelentősebb női főszerepeit is elénekelte már. Gianni Schicchi, Turandot, Álarcosbál, Traviata, Carmen, La finta Giardiniera, Don Giovanni, Bajazzók, Figaro házassága. A kortárs operák közül főszerepeket énekelt a Szirén, Bizánc, Gólyakalifa című operákban. Primadonna a Csárdáskirálynő, Cirkuszhercegnő, Bál a Savoyban és a Gül baba operettekben. Mesterei közül Selmeczi Györgyöt emeli ki, aki mint rendező és karmester is  irányította pályafutásának alakulását. Düsseldorfban Andreas Homokit emeli ki, akivel szívesen dolgozott. New Yorkban a Zefirelli-féle Bohéméletben szerepelt Marco Armiliato karmester irányítása mellett.

Amint látszik a világ különböző nagyvárosaiban látják szívesen, de ő csak odautazik, haza mindig Kolozsvárra, Erdélybe jön.

                                                                                                      Szép Gyula

Bréda Ferenc laudációja

Mivel a tavalyi év folyamán, amikor is Bréda Ferenc megkapta, kiérdemelte a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, már volt alkalmam méltatni életművét, ezt az életműre vonatkozóan, most nyilván nem ildomos megtennem. Beszélni fogok tehát arról a négy könyvéről, amely mind 2017-ben jelent meg, és amely így, számszerűen és önmagában is, bámulatos teljesítmény.

A Bab és babér, Theatrum epikum. Irodalmi Jelen könyvek, 2017. - egy szakrális iniciatorikus utazásfolyamatot mutat be. Az ember–emberek néha minden látható földi cél nélkül elindulnak valamerre. Életünk értelmének ilyetén keresése híres irodalmi toposz. Dante nyomában írónk is halad a rettenetesen behavazott erdélyi tájban egy kalotaszegi falu felé. A megfagyás réme kísérti a vonuló kis csapatot, de a hűséges barát, Boros Loránt végülis révbe juttatja a kis csapatot. Ezt a fagyos világot fogja fel hősünk Alvilágnak, amelyben a létezés az, hogy semmi sem létezik, maximum a megfagyás réme. Ebből a perspektívából a való világnak más jelentései bontakoznak ki, jelentések, amelyek abban a világban nem érzékelhetőek.  Olyan dimenziókban is létezünk, amelyekről nem is tudunk? Ez itt a kérdés, és az igenlő válasz a megtalálás, a rátalálás, nem kis szellemi erőfeszítést kíván. Ugyanilyen késztetés hatására indulnak el hőseink a messzi Babadagra, Dobrudzsába azért, hogy egy bizonyos sírt megtaláljanak. Ez az út önmagukhoz vezette el őket, és összesen négy megvilágosodással járt.  Bréda Ferenc szellemében bonthatjuk ki a szó mélyebb értelmét. A megvilágosodás azt jelenti, hogy egy más világ dimenziói érnek el bennünket, és e dimenziók ismét csak jelek formájában vannak meg evilágunkban. A legmagasabb rendű jeltudomány, szemiotika vezet ennek a nyomába, majd pedig a romantika és filozófia-teológia adja az új világok kapuinak a kulcsát. Jutalmunk az lehet, ami itt is volt, a Szent Rózsa, a titok szimbólumának a megtalálása, Umberto Eco híres példájának a nyomán. A rózsa itt törökrózsa, és a felismerés az, hogy a titok mindenhol ott lehet a hibiszkusz teljes neve Rosa Sinensis Syriacus. Keresnünk kell a titkot, életünk változó értelmeit, mert csak így teremtjük, teremthetjük újra magunkat. Csak így lehetünk szellemi emberek. Szeretett tanítómesterét, Gabriel Marcelt idézve fogalmazza meg Bréda Ferenc, hogy a szellemre azért van szükségünk, mert ez adja a reményt, és ez a viszony visszafelé is érvényes, a remény által az én megnyílik, és a kijelentő, prófétai tudat képességeihez juthat.

A Levelek az utókornak. Theatrum temporis. Erdélyi Hiradó Kiadó, Kolozsvár 2017. - filozófia traktátusban, 18 levélbe tagolva ad a látványszínháznak lételméleti, ontológiai értelmet. E minden elemében abszolút eredeti koncepció szerint a színház nem csupán játék, értelme az, hogy új tér-idő kereteket generál, megvalósul benne egy más tér, és létrejön egy sajátos idő. Ennek az értelme az, hogy a jövőt megláthatjuk a mi időnkön kívül, az új – reális jövő fluxus formájában jő felénk. Természetesen ez a viszony megfordítva is érvényes. Világunk, a színház, amelyben eljátsszuk hús-vér szerepünket, kiszolgáltatva testünk és lelkünk fizikájának. Mely fizika aztán önmaga is kegyetlen pusztítóként, Vég-ként lép fel velünk szembe. Mimetikus és mentális zarándokokként vonulunk a vég-úton is, amelyet halál-halmok és Kharón ladikja határolnak. Ebben a könyvben mutatkozik meg leginkább a nyelvteremtő Bréda Ferenc kivételes képessége, amellyel a különböző nyelvek (magyar, román, görög, latin, francia) szótöveinek egymásra rímeltetésével egy új világot hoznak létre.

Szerzőnk megfogadja, követi az ezotéra útmutatását, a nyelv megteremt minket, ha teremtő módon olvassuk - közelítünk hozzá. Ugyanakkor megteremtett nyelvében Bréda Ferenc szerepe, sorsa is feltűnik, az alanyi - a személyes, aki átadja saját üzeneteit arról, hogy mit tart rövid földi zarándok-utunkról, a Homo Viator lényegéről.

A következő két munka ég és föld egymásra mutató értelmezési viszonyában fogant.

A Genius loci, Editura Scoala Ardeleana, 2017. - a kutató filológus, egyben történetmesélő erényeit mutatja meg. Hosszas francia nyelvű tanulmányt szentelt Bréda Ferenc Shawkat Seif Eddine, az Erdélyben versekkel debütáló, későbbi világhírű filmrendező, színész életpályájának. Széfeddin Sefket bej édesanyja a kolozsvári magyar színház korán elhunyt színésznője, Incze Gabriella volt, édesapja pedig a török főkonzul, aki albán-török családját Köprülü Mehmed nagyvezérig vezette vissza. Ugye, milyen csodálatos föld is lehet, egzotikus tartomány ez a mi Erdélyünk, ha jól odafigyelünk, hagyni kell, hogy ez a hagyomány is megérintsen. Mindenki, aki idejön, az is csak úgy tudja felfogni a mély üzenetet, ha azonosul a hely szellemével, megértvén azt. Az anygalok költőjének, Dsida Jenőnek valamint a jeles román zeneszerzőnek, George Sbarceának kortársa és barátja, Shawkat Seif  Eddine élete és sorsa azt is példázza, hogy Erdély valóban lehetett volna, és még lehetne az etnikumok és kultúrák békés együttélésének, teremtő egymásra hatásának a földje, szelemi tartomány, ha mindenki odafigyelt volna erre az értékre. Bréda Ferenc egész életével és munkásságával, ismereteivel, nyelveivel, ezt a helyi hagyományt élesztette, táplálta. Ez a béke és az univerzalitás útja, ezen bontakozhatott volna és bontakozhatna szellemi képességeink minden oldalú képe és fénye, ha… ha a Gonosz talán nagyobb mértékben jelen nem lenne ebben a világban. Mit tehetünk még ez ellen, foglalkozzunk az Éggel, merthogy ott más üzenetek és más dimenziók várnak. Másképpen fogalmazva: a földünk véges, földi tudásunk is az, nem sokban segít hozzá ahhoz, hogy ne pusztítsuk el ezt a Földet. Platón óta a középkori esztétikákon át Leibnizig és Bergsonon át a XX. század nagy fizikusaiig sokan gondolták úgy, hogy az isteni mozgástörvények ismerete segíthet.

Román nyelvű monográfiájában (Cercetare in cer), Editura Scoala Ardeleana, 2017. - Bréda Ferenc nem kis mértékben Aranyszájú Szent János útmutatásai nyomán abból indul ki, hogy az égi tartomány mégiscsak a Titkok Titkainak a helye, ahol élet és halál, létrejövés és pusztulás, mintegy az ellentétek elképesztő kereskedelmében mutatkoznak meg. Rajok rajoznak a tiszta harmónia körpályáin, ahol a legfontosabb erények is lakoznak, melyeknek oly szerény lefordításai lehetünk csak. De abból, hogy ezek mégiscsak megvannak bennünk, következtethetünk arra, hogy valahol tiszta formában léteznek, ahonnan – Platón csodálatos leírása bizonyítja – a tiszta kutatás állapotában mi is visszapillanthatunk szerény Földünkre. Az embernek – és ez Bréda Ferenc biztató üzenete – az égi és földi között lehet némi szerepe, a közvetítés. Tehát mi is lehetünk üzenethordozók, szellemi emberekként van remény, de Nüsszai Szent Gergely tanácsa szerint az elmélet, theoria, nem lehetséges lelki gyakorlat és elmélyülés nélkül.

Eme adományok mindig is jellemezték az író, költő, egyetemi oktató és kutató Bréda Ferencet. De ennél jóval többről is szó van, amit nem győzünk mindig hangsúlyozni. A 70-es évektől kezdődően ő sokféle irodalmi és filozófiai kör, kezdeményezés fő indítója, résztvevője és animátora volt. De ennél több is – titkok tudója mellett a szó eredeti értelmében vett tanító és vitapartner is volt, útmutató több mint 40 éven át, tanítványok és vitapartnerek generációi számára. Kolozsvár szellemi rangját nem kis mértékben neki is, az ő kisugárzásának köszönheti. Ha Budapesten, Párizsban, Rómában jeles eszmetörténész-kutatókkal, a betű embereivel találkozom, első kérdésük: mit csinál, mit ír Bréda? De nemcsak írott, hanem kimondott, beszélt szavakról is szó van. Olvasom, megmérték, hogy a Földet behálózó internet digitális kvantumainak a súlya 465 gramm. Bréda szavai értői – hallgatói füleihez, értelméhez szóltak, de kvantum-valóságukban megvannak valahol az űrben is, feltételezem, hogy ez is lehet úgy 100 gramm körül, gyönyörű teljesítmény.

Gratulálunk ehhez a teljes mértékben megérdemelt, szép díjhoz, megbecsüléshez. További egészséget, alkotókedvet kívánunk baráti szeretettel.

                                                                                                      Egyed Péter

Betuker István laudációja

Beazonosíthatatlan térbe szorult a fájdalom. Valami borzasztó történhetett.  Az arcok egy helyre tartoznak, mégis különbözőképpen gyötri őket a kín. Torzult érthetetlenség, halált hordozó szürke beletörődés, magába roskadt férfi fejét kétségbeesett síró-sikoly öleli. Egy négytagú család „csoportképe”, életük egyik legszörnyűbb pillanatában.

Szürke cica nyugodtságot dorombol meztelen felsőtestű gazdája oldalán. A fiú karjai kitárva, arca környezetébe beleolvad.

Cinkos, félkegyelmű mosoly alatt egymást szorító, összekulcsolt kezek. Az aprócska gnóm szoknyát visel, piros csizmája előtt vágókés hever.

Fal mellett lopózó kék alsóruha, ijedt-kíváncsi tekintet: Diána. Meztelen, húsos háta ragyog, kezeivel a falhoz simul, szeme titkot les.

Majd a fakó, elmosódott színek megélénkülnek, a lebegő, életnagyságú karakterek környezetüktől elhatárolódnak. A festmények egy mozdulatot, egy villanásig tartó gesztust, arckifejezést ragadnak meg.

A derűs, puffadt arcú férfi visszanéz, ajkai szót ejtenek. A következő pillanatban talán megfordul, maga elé néz és az ott fekvő kutyát figyeli.

A fuvolás arcán élete, személyiségének jegyei, tekintetében számonkérő szemrehányás. Csak egy pillanatra ült elénk.

Betuker István festményei mindig magukkal hordozzák a következő pillanatot is. Szereplői mind ismerős és barát. Nemcsak a festőnek, de a nézőnek is. Ismert, rokon, hús-vér emberek, életszagú karakterek, élethelyzetek, melyek legtöbbször szimpátiát, de olykor antipátiát váltanak ki. Nehéz, nyomott környezetben, hangulatban. Sötét tónusokban, alig megvilágítva. Nem haladhatunk el passzív szemlélőkként a képekből kitekintő emberek előtt. Velünk jönnek, már-már kísértenek, megfejteni ösztönöznek. A titkot. Titkukat. Titkunkat.

A tétlenség „Az alvók” sorozatban újraértelmeződik, helyenként az alvó már-már túlvilági lényként van jelen. Ez a test tétlensége, ahol a szellem valahol máshol jár. A karakterek nem egy bizonyos helyzet miatt, hanem az alvás aktusa által kiszolgáltatottak, melyben testükkel, gesztusaikkal szembeni tehetetlenségük jelenik meg.

A „Derives” sorozathoz tartozó festmények szereplői a modern technika eszközei –számítógép, mobiltelefon, tévé – fényében ragyognak. A plasztikus arcokat, testeket a gépekből előtörő fény (legtöbbször az egyetlen fényforrás) világítja meg. A karakterek személyiségjegyeiről még akkor is sok mindent megtudunk, ha csak háttal ülő, ellenfényben levő alakokat látunk. A néző kukkolóvá válik, épp egy intim pillanatot lesett meg. A karakterek, a festmények nyomasztó, keserédes hangulata ellenére, erőteljes, de szerethető figurák, akik empátiát váltanak ki és nyomot hagynak a szemlélőben.

Betuker István festészetének különböző korszakaiban, ha ugyan a stílus, anyag, színhasználat, kompozíció meg is változik, de a téma, a problematika megmarad: az ember és ennek környezetéhez való kapcsolódása, viszonya. Az ember helyzete egy elidegenedett világban. Az ember gyötrődése, tehetetlensége, önmaga keresése, magánya. Üres terei sem érintetlen, önmaguk valóságában létező terek, hiszen éppen az ember hiányáról árulkodnak. Aki épp most ment ki az ajtón, épp most szállt ki az ágyból, épp most olvadt bele a tájba.

Betuker István 1984-ben született Szatmárnémetiben. Kolozsváron végzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészet szakán. Kolozsváron él és alkot, a Bázis csoport tagja. Kiállított Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Dániában és Magyarországon. 2008-ban Louis Vuitton és Moet Hennesy díjban részesült. Szorgalmának és szakmája iránti elhivatottságának jutalma az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj.

                                                                                                            Bács Ildikó

Fotók: ROHONYI D. IVÁN