Kolozsvár fizeti a Vasutaspark felújítását
Vissza

Kolozsvár fizeti a Vasutaspark felújítását

Saját költségvetéséből biztosítja a Vasutaspark évek óta kispadra került, közel 10 millió eurós felújítási projektjének elkezdését a kolozsvári önkormányzat, amely a folytatáshoz vissza nem térítendő támogatásra, európai pályázatokra és a környezetvédelmi minisztériumtól származó forrásokra is számít.

Egy éven belül elkészül a Farmec park és a nemzeti színház mögötti park, mondta Emil Boc polgármester a Napoca FM rádióban értékelve, hogy nagyon jó ütemben haladnak a parképítési munkálatok. Miután a Vasutaspark felújítási tervezetét elkészítő Vlad Rusu építész korábban arról beszélt, pénzhiány miatt bizonytalan ideig késik a munkálatok elkezdése, most a városvezető bejelentette, hogy napokon belül aláírják a több mint 43 millió lej értékű kivitelezési szerződést és saját forrásokból fedezik a felújítás elkezdését. A Vasutaspark korszerűsítése az egyik legtekintélyesebb helyi projekt a Szamos-partok rehabilitációja mellett, amelyek jelentősen javítják majd az életminőséget a kincses városban – fejtette ki Boc, aki azért vállalta, hogy önerőből belevágnak a parképítésbe, mert ellenkező esetben le kellett volna mondani a kivitelezési pályázat meghirdetéséről és mindent elölről kellett volna kezdeni. A projektet 2017-ben vette át az önkormányzat, egy évvel később ötletbörzét hirdettek a felújítására, majd 2020-ban továbbadták a műszaki tervet, azóta pedig további lépések történtek, például kiválasztották a kivitelezőt a Nord Conforest részvénytársaságot, amely a Postakert/Caragiale park felújítását is elnyerte. A kivitelezési időszak közel két év lesz.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emil Boc: Kolozsváron 56 százalékos az ...
Árkossy István kapta a Magyar ...
Elhunyt Venczel Vera színművész

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Io rëggëlt, Iohannis!
  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd ...
  • A bili esete a Hóstáttal
  • Arábia Európában: egy hét a napsütötte ...
  • Tíz év tükre