Kolozs megye sem kivétel az országot sújtó aszály alól

Kolozs megye sem kivétel az országot sújtó aszály alól
Az utóbbi időszak csapadékhiányos időjárása miatt csökkent a Duna és a kisebb folyók vízhozama, következésképpen apadt az ország negyven tározójában a víz mennyisége. Mi több, az országos vízügyi főigazgatóság arra számít, hogy az ivóvíztározók telítettsége július közepére a jelenlegi 82 százalékról 62 százalékra csökken, ezért arra kérik a lakosságot, hogy fokozottan figyeljen oda a vízhasználatra. Jelenleg már az ország több térségében – a Mezőség bizonyos részein is – csak meghatározott órákban biztosított a vezetékes vízellátás. Kolozs megyében például Kajántó községben rendelték el az ivóvízzel való takarékoskodást – válaszolta a Szabadság érdeklődésére Vákár István megyei alelnök, aki szerint újabb nagy kapacitású víztartály beszerzése megoldást jelentene. Egy helyi kistermelő kérdésünkre elmondta: a telkükön levő kút vizét használják locsolásra, eddig nem voltak különösebb gondjaik.

Az ANAR és a vízi erőműveket működtető Hidroelectrica vállalat kezelésében lévő 40 víztározóban jelenleg 3,45 milliárd köbméter víztartalék áll rendelkezésre, ami elegendő az ügyfelek átlagos igényeinek kielégítésére. Júliusban azonban az előrejelzések szerint továbbra is alacsony (másodpercenként 3000 köbméter körüli) lesz a Duna vízhozama, és a kisebb folyók hozamán is meglátszik majd, hogy az utóbbi időszakban kevés csapadék hullott. Az ANAR ezért arra számít, hogy július folyamán a víztározók telítettsége a jelenlegi 82 százalékról 62 százalékra fog csökkenni.

Vízhiány a Tárnica-tó térségében is

Romániában jelenleg 115, Botoşani, Galac, Bákó, Neamt, Vrancea és Argeş megyei települést érint a szárazság. A vízügy felhívta a figyelmet, hogy Botoşani megyében – bár a víztározókban volna elég tartalék – a vezetékhálózat nem teszi lehetővé, hogy vizét mezőgazdasági öntözésre, locsolásra használják. Vízhiány alakult ki a Kolozsvár közelében található Tárnica-tó által ellátott térségben is, mivel a közbeeső tározókat 2700 lakosra méretezték, de a népszerű üdülőtérségben ma már 8000 lakos fogyasztását kell ebből fedezni.

A cernavodai atomerőmű vízellátásával egyelőre nincs gond, a vízszint több mint egy méterrel meghaladja a korlátozások bevezetését szükségessé tevő elsőfokú riasztási szintet. A román média az ország több térségéből jelezte, hogy a szárazság miatt a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják az ivóvízellátást.

A román közszolgálati rádió beszámolója szerint a Maros megyei Szászrégen térségében lévő falvakban naponta csak néhány órán át, egyes mezőségi településeken pedig csak háromnaponta folyik víz a csapból. A Digi24 hírtelevízió tudósítása szerint Máramaros megyei Miszbányán és Kupsafalván csak reggel 6-tól 10 óráig és délután néhány óráig folyik a vezetékes víz. Hasonló a helyzet a hírtelevízió Konstanca megyei tudósítója szerint a Fekete-tenger partján lévő Corbu községben is, ahol az ott nyaraló turistákat is kellemetlen meglepetésként érte a vízkorlátozás.

Újabb víztartályt szerezne be Kolozs megye

Kolozs megye sem kivétel sajnos a súlyos aszály alól, amely egész Romániát sújtja – jegyezte meg Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, akitől arról érdeklődtünk, a megyében mi a helyzet az ivóvíz ellátás terén, kellett-e korlátozást bevezetni valahol.

– Kajántó községben voltak például komoly gondok az elmúlt időszakban, ezért elrendelték az ivóvízzel való takarékoskodást, és vízhiánnyal szembesültek több településen is a lakosok. A megoldás egy azonnali újabb nagy kapacitású víztartály beszerzése, amelyet támogat a Kolozs Megyei Tanács a Szamos Vízügyi Rt.-vel együttműködve, továbbá egy második tartály, amely éppen engedélyeztetési fázisban van, valamint 2024-ig a Kolozs és Szilágy megyét összekötő fő vízvezeték megépítése, amely Kajántón fog áthaladni – sorolta a megyei alelnök a vízellátással kapcsolatos beruházásokat és terveket.

Vákár István szerint főleg azokon a településeken jelentkeznek vízhiánnyal kapcsolatos gondok, amelyek nincsenek rákötve a központi vízhálózatra.

- Ide sorolhatjuk Erdőfelek községet, Györgyfalva települést is beleértve, súlyos szárazság esetén voltak és vannak gondok idén is, de folyamatosan egyeztettek a Szamos Vízügyi Rt.-vel és keresik az optimális megoldást.  A prioritás a tényleges kivitelezési munkálatok elkezdése és vezetékes ivóvízhálózat kiépítése Györgyfalván és Bányabükkön, remélhetőleg az ebben a hónapban lejáró erre vonatkozó licit nyertest hirdethet. Úgy gondolom, hogy a globális felmelegedés hozadékai a gyakori nyári kánikulák, emiatt a gazdaságos vízhasználat szükségszerű és ugyanakkor felelős magatartás a lakosok részéről – vélekedett a megyei tanács alelnöke.

Szerencsés gazdálkodó kútból öntöz

Kolozsi családi vállalkozás A Doktor Kertje, amelynek kínálatát (háztáji készítményeket, továbbá saját termésből származó zöldségeket, gyümölcsöket) a Facebook-oldalukon lehet megtekinteni. A vállalkozást Nagy Zoltán és felesége, Nagy Csoltkó Kinga működteti.

– A telkünkön van egy kút, és az innen vett vízzel öntöztünk eddig is. Csapvízzel öntözni sokkal költségesebb lett volna.  Nincsenek melegházaink, ezért kevesebbet is kellett öntöznünk. Eddig mindig feltelt a kút, nem voltak vízgondjaink – mondta Csoltkó Kinga.

Továbbá arra is odafigyelnek, hogy öntözéskor ne egyszerre öntözzék az egész kertet, hanem csak részeket. Idén viszont úgy alakult, hogy családi kötöttségeik miatt már csak a kertjük felét dolgozzák meg, ezért nem befolyásolta tevékenységüket eddig a vízhiány.  

– A csapadékhiány mellett a  másik tényező, amely hátráltatja a zöldségtermesztőket, az az erős nap. Előfordulhat, hogy a kicsírázott magokat az erős napsütés kisüti, hiába volt öntözve.  A szerdai eső jól fogott, de sok mindennek már későn érkezett – magyarázta Csoltkó Kinga.

Borítókép: illusztráció