Klímacsúcs: korlátozni kell a globális felmelegedés mértékét

Klímacsúcs: korlátozni kell a globális felmelegedés mértékét
Csaknem kétszáz ország részvételével kezdődött meg vasárnap a skóciai Glasgowban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülése (Conference of the Parties, COP26).

A találkozón – amelynek helyszínén várhatóan 25 ezer politikus és szakértő fordul meg a következő 12 napban – olyan terveket terjesztenek elő és vitatnak meg, amelyekkel a modellszámítások alapján 1,5 fokra lehet korlátozni a globális felmelegedés mértékét. A szakértői számítások szerint az energiafelhasználás ehhez szükséges globális átalakításához a következő évtizedekben legalább százezer milliárd dollárra lesz szükség. A legnagyobb skóciai városban rendezett COP26-értekezletre – amelyet a koronavírus-járvány miatt tavaly novemberről halasztottak az idei évre – hivatalos mások mellett Joe Biden amerikai elnök. A szervezők meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, aki azonban a Downing Street tájékoztatása szerint  sajnálkozásának kifejezést adva közölte Boris Johnsonnal, a vendéglátó brit miniszterelnökkel, hogy az oroszországi koronavírus-helyzet miatt nem tud személyesen jelen lenni a glasgow-i klímacsúcson. Brit kormányforrások szerint hétfőn valószínűtlennek tűnt Hszi Csin-ping kínai elnök részvétele is, bár ezt hivatalosan a kínai fél nem zárta ki.A résztvevőket az eredeti tervek szerint II. Erzsébet királynő köszöntötte volna hétfőn. Az udvar azonban a héten bejelentette, hogy a 95 esztendős uralkodónak orvosai kétheti pihenést javasoltak, így ő sem lesz jelen az értekezleten, és köszöntőjét a vendégek előre rögzített videófelvételről hallgathatták meg.Ferenc pápa a BBC brit közszolgálati rádió számára rögzített felhívásában hangsúlyozta: a skóciai ENSZ-klímarendezvényen a világ sorsa iránti közös felelősségvállalás megújítására van szükség, tekintettel a klímaváltozás és „a közös otthonunk leépülése” jelentette példátlan fenyegetésre. Szerinte a klímaváltozás és a koronavírus-járvány megmutatta, hogy az emberiség mennyire sérülékeny, emellett számos kétséget, aggályt vetett fel a gazdasági rendszerekkel, az egyes társadalmak megszerveződésének módjával kapcsolatban.A helyzet sürgető mivoltát illusztrálandó a COP26-ülés helyszínéről, Glasgowról nevezték el az Antarktisz nyugati térségének egyik különösen gyors ütemben olvadó, eddig névtelen gleccserét. A 100 kilométer hosszúságú jégfolyamból és tágabb környezetéből a műholdas adatokra alapuló mérések szerint az utóbbi 25 évben 315 milliárd tonna jég olvadt bele a környező óceánba.