Klasszikus mesterek nyomában: Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik
Vissza

Klasszikus mesterek nyomában: Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik

Amint arról már lapunkban olvashattak, újabb nagykiállítást lehet látogatni a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. Május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című kiállítás, amelynek kurátora Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Az erre az alkalomra megjelentetett katalógusból olvashatnak részleteket, a Szücs György–Zsákovics Ferenc által jegyzett tanulmányt a Csíki Székely Múzeum engedélyével közöljük folytatásokban. (Folytatás lapunk június 29-i számából)

SZÜCS GYÖRGY–ZSÁKOVICS FERENC

 

Emblematikus aktkompozíciók

Az 1920-as évek sokalakos, mitológiai témájú akt­kompozíciói mellett számos olyan alkotás is szüle­tett, melyeken egyszerű környezetben, enteriőrben vagy műteremben ábrázolt jeleneteken a nőalakok hétköznapi szituációban tűnnek fel: fürdés, pi­henés, öltözködés vagy szépítkezés közben. Sok képen felismerhető Katónak, Aba-Novák élettár­sának, későbbi feleségének robusztus alakja, nem­csak a művész, hanem Patkó Károly, Fonó Lajos és Kelemen Emil alkotásain is, hiszen a szűk ba­ráti társaságnak állandó modellje volt. A meztelen modellt számtalan helyzetben, beállításban örökí­tették meg, Aba-Novák hagyatékában fennmaradt nagyobb mennyiségű rajzsorozat aktábrázolásai például jól illusztrálják a művész kísérletezéseinek főbb irányait, felfogásának változásait.

A klasszicizáló nemzedék – Korb Erzsébet, Szőnyi István, Aba-Novák, Patkó és követőik – művésze­te a szuggesztív erejű önarcképek és heroikus tájábrá­zolások mellett talán leginkább azokkal a monumen­tális aktokból épített, általában bibliai-mitológiai ke­retbe helyezett kompozíciókkal jellemezhető, melyek 1922–1923 folyamán készültek. E csoport számára az emberi test, elsősorban a női akt vált a formai és kompozíciós kísérleteik terepévé. A színpadszerű elő­térben pózoló vaskos, szoborszerű női aktok szerke­zeti sémája antik-reneszánsz alaptípusokra vezethetők vissza, amelyeket előbb a művészeti kiadványokban, a Szépművészeti Múzeum kiállításain, majd később tanulmányútjaik során ismerkedtek meg. Szívesen átvettek a régi mesterektől egyes alakokat, figurákat, beállításokat, néhány esetben teljes mozdulatsor felhasználására is sor kerülhetett.

Árkádikus képeik gyökerei közelebbről a 19. század utolsó harmadába nyúltak vissza, Hans von Marées szimbolikus képi világához és Puvis de Chavannes monumentális falképeihez. A századvég Aranykor-festészetét azonban elsősorban a Marées és Paul Cézanne nyomán az 1910-es években indu­ló avantgárd művészek – közülük is Kernstok Ká­roly, Pór Bertalan és Márffy Ödön, valamint Uitz Béla, Kmetty János és Dobrovics Péter – alkotásai közvetítették a fiatalabb generáció számára. Kompo­zícióik a nosztalgikus visszavágyódás helyett azonban egyfajta utópikus jövőképet testesítettek meg. Az 1920-as években a korábbi formabontó, analizáló tö­rekvések helyébe azonban a harmónia és egyensúly, az összegzés iránti vágy lépett. Szőnyi, Korb, Aba-Novák és Patkó bravúrosan szerkesztett képei, bibliai vagy mitológiai környezetbe helyezett sokalakos jele­netei az ember és táj idilli kapcsolatát, egy már letűnt, de visszasóvárgott Árkádiát idézték fel újra.18

Mindenképpen nyilvános megmérettetésnek és egyéni számvetésnek számít az 1925-ös, Műcsarnok­ban megrendezett nagyszabású Aktkiállítás. Együtt láthatta a közönség a régi mesterek, Lotz Károly, Szé­kely Bertalan, Borsos József, Molnár József, Benczúr Gyula, Zichy Mihály képeit olyan kortárs „műcsar­noki" festőkkel, mint Mihalovits Miklós, Éder Gyula vagy Szánthó Mária, a korszak sokat foglalkoztatott köztéri szobrászaival, Pásztor János, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Bory Jenő és a nagy­bányai mesterek közül Ferenczy Károly, Iványi Grün-wald Béla, Csók István, a modern felfogást képviselő Gulácsy Lajossal, Vaszary Jánossal és Rippl-Rónai Józsefiel. A régi Nyolcak művészcsoport tagjai közül Kernstok Károly és Czigány Dezső szerepelt, a „klasszicizáló" nemzedéket többek között Korb Erzsébet (Kinyilatkoztatás), Aba-Novák Vilmos (Fésülködés), Patkó Károly (Szüretipihenő) és Szőnyi István (Hegytetőn) képviselték Medgyessy Ferenc és Beck Ö. Fü­löp szobrász társaságában.19

Patkó Károly: Vázlat a Niobé-hoz, 1923

A Kálmán utcában és a Zugligetben 

Aba-Novák Vilmos és Kató 1923-ban költöztek első önálló otthonukba, egy igen szűkös mosókonyhá­ba, amelyet a Kálmán utcában béreltek. Ezt a sze­rényen berendezett, a művész korai festményeivel és grafikáival díszített kicsiny helyiséget, illetve az Aba-Novákékhoz időről időre ellátogató baráti tár­saságot – főként a költő Kraszna-Kulcsár Józsefet, a festő Czumpf Imrét, a mecénás Szekeres Jánost és feleségét – a körhöz tartozó, később világhírűvé vált André Kertész is megörökítette egy egész fotó-sorozaton.20 A Kálmán utcában, majd 1925–1927 között a Zugligetben – ahol Aba-Novákék később letelepedtek – tartott baráti összejövetelek vendé­gei között találjuk Bársony István írót és feleségét, Dajbukát Ilona színésznőt. A társaság több tagjáról Aba-Novák festményt vagy grafikai munkákat is készített.

A kellemes fekvésű és éghajlatú budai hegyvidék kedvelt kiránduló- és üdülőhelye volt a fővárosiaknak. Feltehetően egy hétvégi barangolás után határozta el Aba-Novák és élettársa, hogy kiköltöznek a Zugligetbe. A Csillagvölgyi úti vendéglő melléképülete adott nekik otthont 1924-től egészen 1928-ig. Itt kötöttek házas­ságot 1925-ben. Szűkös körülményeiket feledtette a vadregényes környezet és az inspiráló festői motívumok sokasága. Aba-Novákék nyitott házat tartottak, számos művész fordult meg náluk, a táj szépsége mellett igen vonzóak lehettek számukra a környék zöldvendéglői és kiskocsmái. A hangos összejöveteleken, mulatságokon Patkó Károly, Fonó Lajos, Czumpf Imre, Bánk Ernő és Nagy Imre, illetve a Kelemen és a Mattioni házaspár állandó, kedves vendégeknek számítottak.

Kató a legkorábbi, monumentális felfogású, szobrászi képzésű akttanulmányok, illetve a nagy­szabású aktkompozíciók modellje, majd az 1920-as évek közepétől fokozatosan portrék, bensőséges, anyát és gyermekeit hétköznapi szituációban áb­rázoló „családképek" fontos szereplője lett. Aba-Nováknak ezek az elsősorban Zugligetben és Fel­sőbányán, majd később Somogy vidékén született, néhány szereplőre, elsősorban a közvetlen család­tagokra, néha egy-egy közeli barátra koncentráló, egészen személyes jellegű festményei a pályatársak közül talán leginkább az 1924-ben Zebegényben le­telepedő, családját sokszor képeinek tárgyául válasz­tó Szőnyi István lírai ihletésű alkotásaihoz állnak a legközelebb.

Zugligetben tehát egy egész kis művészkolónia tevékenykedett, szinte mindegyikük kötődik néhány alkotással, tájképpel, illetve figurális kompozícióval ehhez a vidékhez, amelyek igen gyakran szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon termeiben. Aba-Novák sajátos, szivárványos színekben tobzódó festészete itt bon­takozott ki, a testek plasztikája, a szobrászi formálás fokozatosan vált egyre festőibbé, a monokróm alap újabb és újabb színekkel bővült, a mindent átjáró napfény hatására a formák fellazultak, egyre inkább elvesztették testiségüket. Az ekkoriban született festménysorozat darabjai megelőlegezik a következő esztendőkben Igalon és környékén készített képeit, amelyeknek főszereplőivé a formákat szinte teljesen feloldó fény és az irizáló színek váltak.

Aba-Novák Vilmos: Zugligeti részlet (Kocsmaudvar), 1926 körül

Zebegény igézetében 

Szőnyi István életének alapvető döntése volt házas­ságkötése Bartóky Melindával, és letelepedésük a Duna talán legszebb kanyarulatában fekvő Zebegényben. 1924-ben választották állandó otthonukká a Bartóky család parasztházból átalakított, tornácos-verandás nyaralóját, majd a következő évtizedtől is ott töltötték a nyári hónapokat. „Életem alakulására és munkásságom kifejlődésére elhatározó és döntő je­lentőségű esemény volt, hogy 1924-ben megnősülve, kikerültem Zebegénybe, ahol azután megtaláltam a művészetem kibontakozásához szükséges minden él­ményt. A táj és az emberek összefüggő és elválasztha­tatlan egységét láttam itt meg olyan miliőben, mely nagyon megfelelt elgondolásaimnak" — emlékezett vissza a művész több évtizeddel később.21

Szőnyiéket azután folyamatosan látogatták a barátok és pályatársak, akik számára feledhetetlen élményt jelentett a Dunakanyar, többen letelepedtek vagy csak nyaraltak Zebegényben. Erdélyi hangulatot idézett az 1910-ben felavatott, Kós Károly és Jánszky Béla tervezte római katolikus templom, amelynek belső díszítését Körösfői-Kriesch Aladár és tanítvá­nyai készítették el. 1926-ban egyik magántulajdon­ban lévő, rálátásos tájképén Szőnyi is megörökítette.

A vidék atmoszférája, festőisége szinte rabul ej­tette a művészeket. A klasszicizáló mesterek közül Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Jeges Ernő, Kor­da Vince fordult meg a festői településen, az 1930-as évekre pedig Szőnyi körül a Gresham asztaltársaság tagjaiból egész kis művészkolónia alakult ki, többek között Bernáth Aurél, Berény Róbert, Dombrovszky László, Ducsay Béla, Elekfy Jenő, Pohárnok Zoltán, Szobotka Imre és Vass Elemér nevét említhetjük.22 A zebegényi nyarakról, a hangulatos, vidám összejö­vetelekről élményszerűen számolt be Elekfy Jenőné visszaemlékezéseiben.23

Az 1920-as évek közepétől pályatársaihoz ha­sonlóan Szőnyi alkotásai között egyre kevesebb bibliai-mitológiai témájú aktkompozíciót találunk, képeinek elsődleges szereplői családjának, valamint legszűkebb baráti társaságának tagjai voltak. Emel­lett az évtized végére a falu és az ott élő emberek mindennapjai kerültek alkotásainak középpontjába, de a közvetlen tárgyi környezet, a dombra felfutó hatalmas kert kies részletei is megjelentek képein. A művész az évtizedeken át szabadtéri műteremként szolgáló kertjéből vette szemügyre a tájat, bepillan­tást engedve a kerítéssel övezett, gazdasági eszkö­zökkel zsúfolt hátsóudvarokba, a konyhakertek és a fészerek, baromfiudvarok világába. Szőnyi talán leg­fontosabb motívumát a Dunakanyar hegyvonulattal övezett panorámájában találta meg. A folyamatosan változó, évszakonként, de a különböző napszakok is más-más arcát mutató táj tüneményes látványa, a méltóságteljesen hömpölygő vagy szelíden vonuló, kék-szürke folyó, a futó felhők fényjátéka a későbbi évtizedekben is számtalan, a művészek és a közönség által is elismert, egyéni védjegyévé váló zebegényi képének váltak az ihletőjévé.

Az évtized második fele Aba-Novákkal és Patkóval párhuzamosan változást hozott Szőnyi festészetében is. Az előbbiek a zugligeti és felsőbányai kezdetek után a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban alkották fénytől átitatott, prizmatikus színekben játszó képeiket, Szőnyi pedig Zebegényben kezdett művészi kísérletekbe.

Korábbi, egységes tónusban tartott, szinte monokróm jellegű alkotá­saival szemben újabb képein a kompozíció szilárd szerkezetének megtartása mellett a formákat felol­dották a színek és legfőképpen a fény, amelyek festőisége egyre inkább győzedelmeskedett a tömegek felett. Az ekkor született olajfestményeivel, légiesen oldott lavírozott tusfestményeivel és hangulatos akvarelltanulmányaival, vázlataival alapozta meg az 1930-as évek közepére beérő, újabb, már tem­peratechnikával festett képeinek hosszú sorozatát.24

Szőnyi István: Zebegényi temetés, 1928

Útkeresések Nagybányán 

A békeszerződés megkötése előtt bekövetkezett román katonai megszállás válaszút elé állította a nagybányai művésztelepet. A helyben maradt Thorma végül a folytatás mellett döntött, s 1919 nyarán a bukaresti akadémia egy csoportja már meg is érkezett a bányavárosba. A szabadiskola működése – az új államkereten belül – lassanként felvette régi ritmusát, a következő években a tanít­ványok létszáma majdnem elérte a háború előtti­eket. „Az iskola épülete impozáns. Bent a magas falakon nagymesterek, Velazquez, Rembrandt, Vermeer van Delft stb. reprodukciói függenek. Finom olajfesték kellemes szaga érzik a levegőben. [...] A szünetekben német szó is hallatszik meg orosz is. Hiszen nyaranta négy főiskola – Kolozs­vár, Bukarest, Iaşi és Kisinyov – kiválóbb növendé­kei fogják körül a modelleket" – emlékezett vissza a húszas évek közepi időszakra az akkor ott tanuló Mohy Sándor.25

A kezdeti években a művésztelep és iskola mű­ködtetésének puszta fenntartása volt a cél, tehát csak óvatosan beszélhetünk újabb stílusalakulatok­ról, a hasonló szemléletű művészek csoportosulá­sáról annak ellenére, hogy például 1920–1921-ben az iskolában dolgozott Klein József, az akkor még szobrásznak készülő Pászk Jenő, 1921 és 1924 között pedig Szolnay Sándor. Inkább az év végi, sajnos újságcikkek alapján csak alig rekonstruál­ható műtermi kiállításokból lehetne valamiféle összképet alkotni: a növendékek tanulmányi rajzai közül melyek azok, amelyek már önállóan értel­mezhető – nem feltétlenül klasszicizáló – műnek tekinthetők. Jobban mérhető az a hatás, amely a befutott művészek kiállításain érhette a látoga­tókat: Thorma impresszionisztikus hangulatképei és hűséges követői, Krizsán János, Mikola András és Börtsök Samu alkotásai egyfelől, Ziffer Sándor expresszív, posztimpresszionista festészete másfe­lől. E tengely mentén rendeződtek el a fiatalok mű­vei, mint az 1921-es őszi kiállításon Pászk Jenőé. „Külön kell megemlékezni Pascu Eugen szobrász­ról, kinek reliefjei és női mellszobra keltettek fel­tűnést. Tusrajzaiban plaszticitásra törekszik teljes sikerrel."26

Úgy tűnik azonban, hogy 1924-re valamelyest kialakult az a laza szerveződésű, néhány idősebb mesterrel megerősített trónkövetelő csapat, amely az izmusok eredményeit feldolgozva képes volt elszakadni Thormáék alapvetően plein air natu­ralista művészetszemléletétől. „Új irányok köve­tői Kádár Géza, aki régi, elaprózott képei után nagyvonalúbb és őszintébb; Jándi Dávid, aki fiatal kora dacára kész kompozitőr; Deli Antal, tiszta, ragyogó színeivel, aquarelljei frissességével egyéni stílusával tűnik fel; Bacher Rózsi képeiben semmi feminin lágyság, női szentimentalizmus sincs, és szinte robusztus erővel, megdöbbentő vonalritmikával bámulatba ejt; Pászk Jenő szobrai vetekednek festményeivel; Mund Hugó és felesége, Dömötör Gizella kompozitőrök, s kubista képeik nagyon érdekesek; Perlrott Csaba Vilmos neve ma már Párizstól Moszkváig ismert, s pasztellképei nemes egyszerűségükkel lebilincselők. Patkó Károly és

Kmetty János grafikában produkálnak kiválót" – számolt be a Brassói Lapok tudósítója 1924 őszén egy riportban.27 A rokon gondolkodású művészek egymásra találásának és a közös megnyilvánulási igényének egyedi dokumentuma az az 1924–1925-ben készült asztallap, amelyet a nagybányai Berger cukrászdában csodálhattak meg a látogatók. A gondosan megtervezett, 16 képmezőre osztott fe­lületen Bacher Rózsi (Deli Antalné), Váradi Albert, Barta László, Korda Vince, Kmetty János, Schiller Géza, Dömötör Gizella, Perlrott-Csaba Vilmos, Jándi Dávid, Mund Hugó, Klein József, Gráber Margit, Deli Antal, Szolnay Sándor, Boldizsár István és Hofman Elemér osztozott. A jellegze­tes nagybányai motívumok között a klasszicizáló megközelítéshez és kedvelt témaválasztáshoz Jándi Dávid Önarcképe, Mund Hugó Alakok, Klein Jó­zsef Nők, Gráber Margit Gyümölcsszedők, Deli An­tal Szüret és Boldizsár István Akt című rajzai illesz­kednek leginkább.28

Az egyéni bemutatkozások mellett a különfé­le variációkban megszervezett csoportos tárlatok tanúsítják, hogy a nagybányai érintettségű har­madik nemzedék immár helyet követelt magának az erdélyi-romániai művészeti közéletben. Nagy Imre az 1920-as években inkább az egyéni kiállí­tásokat részesítette előnyben, Jándi Dávid viszont 1923 novemberében Korda Vincével állított ki a festőiskola nagytermében, a következő évben már Deli Antallal kiegészülve hármasban szerepeltek a nagyváradi és kolozsvári fórumokon.

Lábjegyzetek:

18 Zwickl András: Neoklasszicizmus a 20-as évek magyar festészetében. Ars Hungarica, 1993. 2. sz. 203–211.

19 Az 1925–26. évi akt-kiállítás katalógusa. Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Műcsarnok, 1925 december, 1926 január.

20 A. Kertesz 1894–1985–1994. A magyar fotográfia történetéből 5. Szerk.: Kolta Magdolna. Magyar Fotográfiai Múzeum – Pelikán Kiadó, Budapest, 1994. 130–131.

21 Tóbiás Áron: Szőnyi műterme. [Emlékezések] Látóhatár, 1964. április, 327–334.

22 Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között. Kat. Szerk.: Klemmné Németh Zsuzsa. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003.

23 Elekfy Jenőné: Tizennégy nyár Zebegényben. Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Köre, Zebegény, 1990.

24 Fenyő Iván: Szőnyi István. Ars Hungarica 3. Bisztrai Farkas Ferencz kiadása, Budapest, 1934.

25 Mohy Sándor: Emlékezés Nagybányára. Utunk, 1972. novenber 17. In: Uő: Műhelynapló, Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1972. 102–103.

26 Őszi tárlat Nagybányán. Keleti Újság, 1921. november 11. 5. In: A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1919–1944. Szerk.: Murádin Jenő. MissionArt Galéria, Miskolc, 1999. 21.

27 H. Ö. [Huzella Ödön]: Becsurog az eső a nagybányai művésztelep műtermeibe. Egy délután Nagybányán a művészek között. Brassói Lapok, 1924. szeptember 6. 6. In: A nagybányai művészet… i. m. 87.

28 Ld. ehhez: Sümegi György: A nagybányai Bergercukrászda asztallapja. In: Nagybánya művészete. Kat. Szerk.: Imre Györgyi. MNG, Budapest, 1996. 357–366. Az asztallap a BTM Fővárosi Képtát tulajdon, ltsz.: KM. 94.4. 

FOLYTATJUK

A kiállítás augusztus 31-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban. További részletekről a +40 266 372 024 telefonszámon, az info@csikimuzeum.ro e-mail címen, vagy a www.csikimuzeum.ro honlapon lehet érdeklődni.

(Borítókép: Nagybányai csoportkép. Balról Deli Antal, Szolnay Sándor, mögötte ismeretlen, Mágori Vargha Béla, Román György, Korda Vince, Jándi Dávid, 1924)

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nemzetiségi viszály szítása miatt indul ...
Johannis konzultálni akar a pártokkal ...
Brüsszel felszólította a román kormányt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ