Klasszikus mesterek nyomában: Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik
Vissza

Klasszikus mesterek nyomában: Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik

Amint arról már lapunkban olvashattak, újabb nagykiállítást lehet látogatni a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. Május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című kiállítás, amelynek kurátora Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Az erre az alkalomra megjelentetett katalógusból olvashatnak részleteket, a Szücs György–Zsákovics Ferenc által jegyzett tanulmányt a Csíki Székely Múzeum engedélyével közöljük folytatásokban. (Folytatás lapunk június 29-i számából)

SZÜCS GYÖRGY–ZSÁKOVICS FERENC

 

Emblematikus aktkompozíciók

Az 1920-as évek sokalakos, mitológiai témájú akt­kompozíciói mellett számos olyan alkotás is szüle­tett, melyeken egyszerű környezetben, enteriőrben vagy műteremben ábrázolt jeleneteken a nőalakok hétköznapi szituációban tűnnek fel: fürdés, pi­henés, öltözködés vagy szépítkezés közben. Sok képen felismerhető Katónak, Aba-Novák élettár­sának, későbbi feleségének robusztus alakja, nem­csak a művész, hanem Patkó Károly, Fonó Lajos és Kelemen Emil alkotásain is, hiszen a szűk ba­ráti társaságnak állandó modellje volt. A meztelen modellt számtalan helyzetben, beállításban örökí­tették meg, Aba-Novák hagyatékában fennmaradt nagyobb mennyiségű rajzsorozat aktábrázolásai például jól illusztrálják a művész kísérletezéseinek főbb irányait, felfogásának változásait.

A klasszicizáló nemzedék – Korb Erzsébet, Szőnyi István, Aba-Novák, Patkó és követőik – művésze­te a szuggesztív erejű önarcképek és heroikus tájábrá­zolások mellett talán leginkább azokkal a monumen­tális aktokból épített, általában bibliai-mitológiai ke­retbe helyezett kompozíciókkal jellemezhető, melyek 1922–1923 folyamán készültek. E csoport számára az emberi test, elsősorban a női akt vált a formai és kompozíciós kísérleteik terepévé. A színpadszerű elő­térben pózoló vaskos, szoborszerű női aktok szerke­zeti sémája antik-reneszánsz alaptípusokra vezethetők vissza, amelyeket előbb a művészeti kiadványokban, a Szépművészeti Múzeum kiállításain, majd később tanulmányútjaik során ismerkedtek meg. Szívesen átvettek a régi mesterektől egyes alakokat, figurákat, beállításokat, néhány esetben teljes mozdulatsor felhasználására is sor kerülhetett.

Árkádikus képeik gyökerei közelebbről a 19. század utolsó harmadába nyúltak vissza, Hans von Marées szimbolikus képi világához és Puvis de Chavannes monumentális falképeihez. A századvég Aranykor-festészetét azonban elsősorban a Marées és Paul Cézanne nyomán az 1910-es években indu­ló avantgárd művészek – közülük is Kernstok Ká­roly, Pór Bertalan és Márffy Ödön, valamint Uitz Béla, Kmetty János és Dobrovics Péter – alkotásai közvetítették a fiatalabb generáció számára. Kompo­zícióik a nosztalgikus visszavágyódás helyett azonban egyfajta utópikus jövőképet testesítettek meg. Az 1920-as években a korábbi formabontó, analizáló tö­rekvések helyébe azonban a harmónia és egyensúly, az összegzés iránti vágy lépett. Szőnyi, Korb, Aba-Novák és Patkó bravúrosan szerkesztett képei, bibliai vagy mitológiai környezetbe helyezett sokalakos jele­netei az ember és táj idilli kapcsolatát, egy már letűnt, de visszasóvárgott Árkádiát idézték fel újra.18

Mindenképpen nyilvános megmérettetésnek és egyéni számvetésnek számít az 1925-ös, Műcsarnok­ban megrendezett nagyszabású Aktkiállítás. Együtt láthatta a közönség a régi mesterek, Lotz Károly, Szé­kely Bertalan, Borsos József, Molnár József, Benczúr Gyula, Zichy Mihály képeit olyan kortárs „műcsar­noki" festőkkel, mint Mihalovits Miklós, Éder Gyula vagy Szánthó Mária, a korszak sokat foglalkoztatott köztéri szobrászaival, Pásztor János, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Bory Jenő és a nagy­bányai mesterek közül Ferenczy Károly, Iványi Grün-wald Béla, Csók István, a modern felfogást képviselő Gulácsy Lajossal, Vaszary Jánossal és Rippl-Rónai Józsefiel. A régi Nyolcak művészcsoport tagjai közül Kernstok Károly és Czigány Dezső szerepelt, a „klasszicizáló" nemzedéket többek között Korb Erzsébet (Kinyilatkoztatás), Aba-Novák Vilmos (Fésülködés), Patkó Károly (Szüretipihenő) és Szőnyi István (Hegytetőn) képviselték Medgyessy Ferenc és Beck Ö. Fü­löp szobrász társaságában.19

Patkó Károly: Vázlat a Niobé-hoz, 1923

A Kálmán utcában és a Zugligetben 

Aba-Novák Vilmos és Kató 1923-ban költöztek első önálló otthonukba, egy igen szűkös mosókonyhá­ba, amelyet a Kálmán utcában béreltek. Ezt a sze­rényen berendezett, a művész korai festményeivel és grafikáival díszített kicsiny helyiséget, illetve az Aba-Novákékhoz időről időre ellátogató baráti tár­saságot – főként a költő Kraszna-Kulcsár Józsefet, a festő Czumpf Imrét, a mecénás Szekeres Jánost és feleségét – a körhöz tartozó, később világhírűvé vált André Kertész is megörökítette egy egész fotó-sorozaton.20 A Kálmán utcában, majd 1925–1927 között a Zugligetben – ahol Aba-Novákék később letelepedtek – tartott baráti összejövetelek vendé­gei között találjuk Bársony István írót és feleségét, Dajbukát Ilona színésznőt. A társaság több tagjáról Aba-Novák festményt vagy grafikai munkákat is készített.

A kellemes fekvésű és éghajlatú budai hegyvidék kedvelt kiránduló- és üdülőhelye volt a fővárosiaknak. Feltehetően egy hétvégi barangolás után határozta el Aba-Novák és élettársa, hogy kiköltöznek a Zugligetbe. A Csillagvölgyi úti vendéglő melléképülete adott nekik otthont 1924-től egészen 1928-ig. Itt kötöttek házas­ságot 1925-ben. Szűkös körülményeiket feledtette a vadregényes környezet és az inspiráló festői motívumok sokasága. Aba-Novákék nyitott házat tartottak, számos művész fordult meg náluk, a táj szépsége mellett igen vonzóak lehettek számukra a környék zöldvendéglői és kiskocsmái. A hangos összejöveteleken, mulatságokon Patkó Károly, Fonó Lajos, Czumpf Imre, Bánk Ernő és Nagy Imre, illetve a Kelemen és a Mattioni házaspár állandó, kedves vendégeknek számítottak.

Kató a legkorábbi, monumentális felfogású, szobrászi képzésű akttanulmányok, illetve a nagy­szabású aktkompozíciók modellje, majd az 1920-as évek közepétől fokozatosan portrék, bensőséges, anyát és gyermekeit hétköznapi szituációban áb­rázoló „családképek" fontos szereplője lett. Aba-Nováknak ezek az elsősorban Zugligetben és Fel­sőbányán, majd később Somogy vidékén született, néhány szereplőre, elsősorban a közvetlen család­tagokra, néha egy-egy közeli barátra koncentráló, egészen személyes jellegű festményei a pályatársak közül talán leginkább az 1924-ben Zebegényben le­telepedő, családját sokszor képeinek tárgyául válasz­tó Szőnyi István lírai ihletésű alkotásaihoz állnak a legközelebb.

Zugligetben tehát egy egész kis művészkolónia tevékenykedett, szinte mindegyikük kötődik néhány alkotással, tájképpel, illetve figurális kompozícióval ehhez a vidékhez, amelyek igen gyakran szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon termeiben. Aba-Novák sajátos, szivárványos színekben tobzódó festészete itt bon­takozott ki, a testek plasztikája, a szobrászi formálás fokozatosan vált egyre festőibbé, a monokróm alap újabb és újabb színekkel bővült, a mindent átjáró napfény hatására a formák fellazultak, egyre inkább elvesztették testiségüket. Az ekkoriban született festménysorozat darabjai megelőlegezik a következő esztendőkben Igalon és környékén készített képeit, amelyeknek főszereplőivé a formákat szinte teljesen feloldó fény és az irizáló színek váltak.

Aba-Novák Vilmos: Zugligeti részlet (Kocsmaudvar), 1926 körül

Zebegény igézetében 

Szőnyi István életének alapvető döntése volt házas­ságkötése Bartóky Melindával, és letelepedésük a Duna talán legszebb kanyarulatában fekvő Zebegényben. 1924-ben választották állandó otthonukká a Bartóky család parasztházból átalakított, tornácos-verandás nyaralóját, majd a következő évtizedtől is ott töltötték a nyári hónapokat. „Életem alakulására és munkásságom kifejlődésére elhatározó és döntő je­lentőségű esemény volt, hogy 1924-ben megnősülve, kikerültem Zebegénybe, ahol azután megtaláltam a művészetem kibontakozásához szükséges minden él­ményt. A táj és az emberek összefüggő és elválasztha­tatlan egységét láttam itt meg olyan miliőben, mely nagyon megfelelt elgondolásaimnak" — emlékezett vissza a művész több évtizeddel később.21

Szőnyiéket azután folyamatosan látogatták a barátok és pályatársak, akik számára feledhetetlen élményt jelentett a Dunakanyar, többen letelepedtek vagy csak nyaraltak Zebegényben. Erdélyi hangulatot idézett az 1910-ben felavatott, Kós Károly és Jánszky Béla tervezte római katolikus templom, amelynek belső díszítését Körösfői-Kriesch Aladár és tanítvá­nyai készítették el. 1926-ban egyik magántulajdon­ban lévő, rálátásos tájképén Szőnyi is megörökítette.

A vidék atmoszférája, festőisége szinte rabul ej­tette a művészeket. A klasszicizáló mesterek közül Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Jeges Ernő, Kor­da Vince fordult meg a festői településen, az 1930-as évekre pedig Szőnyi körül a Gresham asztaltársaság tagjaiból egész kis művészkolónia alakult ki, többek között Bernáth Aurél, Berény Róbert, Dombrovszky László, Ducsay Béla, Elekfy Jenő, Pohárnok Zoltán, Szobotka Imre és Vass Elemér nevét említhetjük.22 A zebegényi nyarakról, a hangulatos, vidám összejö­vetelekről élményszerűen számolt be Elekfy Jenőné visszaemlékezéseiben.23

Az 1920-as évek közepétől pályatársaihoz ha­sonlóan Szőnyi alkotásai között egyre kevesebb bibliai-mitológiai témájú aktkompozíciót találunk, képeinek elsődleges szereplői családjának, valamint legszűkebb baráti társaságának tagjai voltak. Emel­lett az évtized végére a falu és az ott élő emberek mindennapjai kerültek alkotásainak középpontjába, de a közvetlen tárgyi környezet, a dombra felfutó hatalmas kert kies részletei is megjelentek képein. A művész az évtizedeken át szabadtéri műteremként szolgáló kertjéből vette szemügyre a tájat, bepillan­tást engedve a kerítéssel övezett, gazdasági eszkö­zökkel zsúfolt hátsóudvarokba, a konyhakertek és a fészerek, baromfiudvarok világába. Szőnyi talán leg­fontosabb motívumát a Dunakanyar hegyvonulattal övezett panorámájában találta meg. A folyamatosan változó, évszakonként, de a különböző napszakok is más-más arcát mutató táj tüneményes látványa, a méltóságteljesen hömpölygő vagy szelíden vonuló, kék-szürke folyó, a futó felhők fényjátéka a későbbi évtizedekben is számtalan, a művészek és a közönség által is elismert, egyéni védjegyévé váló zebegényi képének váltak az ihletőjévé.

Az évtized második fele Aba-Novákkal és Patkóval párhuzamosan változást hozott Szőnyi festészetében is. Az előbbiek a zugligeti és felsőbányai kezdetek után a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban alkották fénytől átitatott, prizmatikus színekben játszó képeiket, Szőnyi pedig Zebegényben kezdett művészi kísérletekbe.

Korábbi, egységes tónusban tartott, szinte monokróm jellegű alkotá­saival szemben újabb képein a kompozíció szilárd szerkezetének megtartása mellett a formákat felol­dották a színek és legfőképpen a fény, amelyek festőisége egyre inkább győzedelmeskedett a tömegek felett. Az ekkor született olajfestményeivel, légiesen oldott lavírozott tusfestményeivel és hangulatos akvarelltanulmányaival, vázlataival alapozta meg az 1930-as évek közepére beérő, újabb, már tem­peratechnikával festett képeinek hosszú sorozatát.24

Szőnyi István: Zebegényi temetés, 1928

Útkeresések Nagybányán 

A békeszerződés megkötése előtt bekövetkezett román katonai megszállás válaszút elé állította a nagybányai művésztelepet. A helyben maradt Thorma végül a folytatás mellett döntött, s 1919 nyarán a bukaresti akadémia egy csoportja már meg is érkezett a bányavárosba. A szabadiskola működése – az új államkereten belül – lassanként felvette régi ritmusát, a következő években a tanít­ványok létszáma majdnem elérte a háború előtti­eket. „Az iskola épülete impozáns. Bent a magas falakon nagymesterek, Velazquez, Rembrandt, Vermeer van Delft stb. reprodukciói függenek. Finom olajfesték kellemes szaga érzik a levegőben. [...] A szünetekben német szó is hallatszik meg orosz is. Hiszen nyaranta négy főiskola – Kolozs­vár, Bukarest, Iaşi és Kisinyov – kiválóbb növendé­kei fogják körül a modelleket" – emlékezett vissza a húszas évek közepi időszakra az akkor ott tanuló Mohy Sándor.25

A kezdeti években a művésztelep és iskola mű­ködtetésének puszta fenntartása volt a cél, tehát csak óvatosan beszélhetünk újabb stílusalakulatok­ról, a hasonló szemléletű művészek csoportosulá­sáról annak ellenére, hogy például 1920–1921-ben az iskolában dolgozott Klein József, az akkor még szobrásznak készülő Pászk Jenő, 1921 és 1924 között pedig Szolnay Sándor. Inkább az év végi, sajnos újságcikkek alapján csak alig rekonstruál­ható műtermi kiállításokból lehetne valamiféle összképet alkotni: a növendékek tanulmányi rajzai közül melyek azok, amelyek már önállóan értel­mezhető – nem feltétlenül klasszicizáló – műnek tekinthetők. Jobban mérhető az a hatás, amely a befutott művészek kiállításain érhette a látoga­tókat: Thorma impresszionisztikus hangulatképei és hűséges követői, Krizsán János, Mikola András és Börtsök Samu alkotásai egyfelől, Ziffer Sándor expresszív, posztimpresszionista festészete másfe­lől. E tengely mentén rendeződtek el a fiatalok mű­vei, mint az 1921-es őszi kiállításon Pászk Jenőé. „Külön kell megemlékezni Pascu Eugen szobrász­ról, kinek reliefjei és női mellszobra keltettek fel­tűnést. Tusrajzaiban plaszticitásra törekszik teljes sikerrel."26

Úgy tűnik azonban, hogy 1924-re valamelyest kialakult az a laza szerveződésű, néhány idősebb mesterrel megerősített trónkövetelő csapat, amely az izmusok eredményeit feldolgozva képes volt elszakadni Thormáék alapvetően plein air natu­ralista művészetszemléletétől. „Új irányok köve­tői Kádár Géza, aki régi, elaprózott képei után nagyvonalúbb és őszintébb; Jándi Dávid, aki fiatal kora dacára kész kompozitőr; Deli Antal, tiszta, ragyogó színeivel, aquarelljei frissességével egyéni stílusával tűnik fel; Bacher Rózsi képeiben semmi feminin lágyság, női szentimentalizmus sincs, és szinte robusztus erővel, megdöbbentő vonalritmikával bámulatba ejt; Pászk Jenő szobrai vetekednek festményeivel; Mund Hugó és felesége, Dömötör Gizella kompozitőrök, s kubista képeik nagyon érdekesek; Perlrott Csaba Vilmos neve ma már Párizstól Moszkváig ismert, s pasztellképei nemes egyszerűségükkel lebilincselők. Patkó Károly és

Kmetty János grafikában produkálnak kiválót" – számolt be a Brassói Lapok tudósítója 1924 őszén egy riportban.27 A rokon gondolkodású művészek egymásra találásának és a közös megnyilvánulási igényének egyedi dokumentuma az az 1924–1925-ben készült asztallap, amelyet a nagybányai Berger cukrászdában csodálhattak meg a látogatók. A gondosan megtervezett, 16 képmezőre osztott fe­lületen Bacher Rózsi (Deli Antalné), Váradi Albert, Barta László, Korda Vince, Kmetty János, Schiller Géza, Dömötör Gizella, Perlrott-Csaba Vilmos, Jándi Dávid, Mund Hugó, Klein József, Gráber Margit, Deli Antal, Szolnay Sándor, Boldizsár István és Hofman Elemér osztozott. A jellegze­tes nagybányai motívumok között a klasszicizáló megközelítéshez és kedvelt témaválasztáshoz Jándi Dávid Önarcképe, Mund Hugó Alakok, Klein Jó­zsef Nők, Gráber Margit Gyümölcsszedők, Deli An­tal Szüret és Boldizsár István Akt című rajzai illesz­kednek leginkább.28

Az egyéni bemutatkozások mellett a különfé­le variációkban megszervezett csoportos tárlatok tanúsítják, hogy a nagybányai érintettségű har­madik nemzedék immár helyet követelt magának az erdélyi-romániai művészeti közéletben. Nagy Imre az 1920-as években inkább az egyéni kiállí­tásokat részesítette előnyben, Jándi Dávid viszont 1923 novemberében Korda Vincével állított ki a festőiskola nagytermében, a következő évben már Deli Antallal kiegészülve hármasban szerepeltek a nagyváradi és kolozsvári fórumokon.

Lábjegyzetek:

18 Zwickl András: Neoklasszicizmus a 20-as évek magyar festészetében. Ars Hungarica, 1993. 2. sz. 203–211.

19 Az 1925–26. évi akt-kiállítás katalógusa. Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Műcsarnok, 1925 december, 1926 január.

20 A. Kertesz 1894–1985–1994. A magyar fotográfia történetéből 5. Szerk.: Kolta Magdolna. Magyar Fotográfiai Múzeum – Pelikán Kiadó, Budapest, 1994. 130–131.

21 Tóbiás Áron: Szőnyi műterme. [Emlékezések] Látóhatár, 1964. április, 327–334.

22 Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között. Kat. Szerk.: Klemmné Németh Zsuzsa. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003.

23 Elekfy Jenőné: Tizennégy nyár Zebegényben. Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Köre, Zebegény, 1990.

24 Fenyő Iván: Szőnyi István. Ars Hungarica 3. Bisztrai Farkas Ferencz kiadása, Budapest, 1934.

25 Mohy Sándor: Emlékezés Nagybányára. Utunk, 1972. novenber 17. In: Uő: Műhelynapló, Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1972. 102–103.

26 Őszi tárlat Nagybányán. Keleti Újság, 1921. november 11. 5. In: A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1919–1944. Szerk.: Murádin Jenő. MissionArt Galéria, Miskolc, 1999. 21.

27 H. Ö. [Huzella Ödön]: Becsurog az eső a nagybányai művésztelep műtermeibe. Egy délután Nagybányán a művészek között. Brassói Lapok, 1924. szeptember 6. 6. In: A nagybányai művészet… i. m. 87.

28 Ld. ehhez: Sümegi György: A nagybányai Bergercukrászda asztallapja. In: Nagybánya művészete. Kat. Szerk.: Imre Györgyi. MNG, Budapest, 1996. 357–366. Az asztallap a BTM Fővárosi Képtát tulajdon, ltsz.: KM. 94.4. 

FOLYTATJUK

A kiállítás augusztus 31-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban. További részletekről a +40 266 372 024 telefonszámon, az info@csikimuzeum.ro e-mail címen, vagy a www.csikimuzeum.ro honlapon lehet érdeklődni.

(Borítókép: Nagybányai csoportkép. Balról Deli Antal, Szolnay Sándor, mögötte ismeretlen, Mágori Vargha Béla, Román György, Korda Vince, Jándi Dávid, 1924)

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Európai Filmdíjak – Öt díjat ...
Győztek a kolozsvári fiúk! Megnyerte az ...
Pedro Almodóvar legújabb filmjét ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ