Kizárta Polanskit és több történelmi tagját a Francia Filmakadémia

Kizárta Polanskit és több történelmi tagját a Francia Filmakadémia
A legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő Francia Filmakadémia új vezetése kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból. A döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben.

A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, akik az elismeréseik alapján automatikusan helyet kaptak a közgyűlésében, ezentúl nem vehetnek részt a döntéshozatalban. Roman Polanski egyébként Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek.

A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén pedig egy tandem áll: a női elnök Véronique Cayla, az ARTE francia-német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, míg a férfi elnök Eric Toledano filmrendező.

A 18 történelmi tag kizárásáról szóló módosítását 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés azonnali hatállyal – derül ki a vezetőség közleményéből.

A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen, feminista szervezetek pedig elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta.

A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak.

A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerés is.

(Borítóképet készítette: Nicolas Guerin/Contour)