Kitüntetik a 25 éves Katolikus Egyetemi Lelkészséget

Kitüntetik a 25 éves Katolikus Egyetemi Lelkészséget
A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség részesül idén a Jakab Antal Keresztény Kör emlékdíjában – a kitüntetést vasárnap, október 21-én, a Piarista templomban 7 órakor kezdődő szentmisét követően adják át. Laudációt mond a csíkszeredai Domokos Zsófia, egykori egyetemi hallgató, doktorandusz; a díjat a tíz éve egyetemi lelkészként tevékenykedő Takó István plébános veszi át a Jakab Antal Keresztény Kör illetve a díj alapítóitól, Varga Gabriella budapesti újságírótól és az ausztriai Linzben szolgáló Vencser László volt gyulafehérvári teológiai tanártól.

Az esemény fővédnöke Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, védnöke Kémenes Lóránt-Zoltán kolozs-dobokai főesperes, a Szent Mihály egyházközség plébánosa. A rendezvényre szeretettel és tisztelettel várnak minden kedves hívőt és érdeklődőt – hangsúlyozta a házigazda szerepét is betöltő Takó István.

A Jakab Antal egykori gyulafehérvári püspök emlékére alapított Jakab Antal Keresztény Kört a püspök tisztelői és rokonai hozzák létre. Évente egy alkalommal, a néhai főpásztor életének valamely jelentős dátumához kapcsolódóan, egy papi és egy világi személynek vagy közösségnek adományoznak emlékdíjat – ebben a megtiszteltetésben részesül idén a Katolikus Egyetemi Lelkészség, amelynek múltja immár negyedszázados. Kolozsváron az egyetemisták éveken át a Szent Mihály plébánián gyűltek össze hittanórára, mígnem ’90-es évek elején felmerült az önállósulás igénye. Ezért a diákok kérést nyújtottak be a főpásztornak, amelyben egy független egyetemi lelkész kinevezését szorgalmazták. A főpásztor jóváhagyta a lelkészi állást, és 1993 őszén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) hivatalosan elkezdhette működését. Azóta az egyetemi (piarista) templom és a közvetlenül mellette lévő néhány helyiség ad otthont a lelkészségnek, amelynek első egyetemi lelkésze Nóda Mózes volt, majd őt követte Holló László, Balla Árpád, a tíz éve szeretetáldozatként életét adó Orbán László és végül a jelenlegi lelkész, Takó István. Mellette és a pasztorál asszisztens mellett nyolc egyetemista vesz részt önkéntesként a lelkészség vezetésében, amelynek vízióját kezdetben így fogalmazták meg: a Katolikus Egyetemi Lelkészség Isten felé induló szeretetközösség. Célja az egyetemisták és fiatal értelmiségiek közös útkeresése Isten kegyelmével a lelki, szellemi, kulturális fejlődés terén, valamint az, hogy lehetőséget nyújtson az igényszint kialakításával, az érdeklődés felkeltésével, a katolikus értelmiség nevelésével, a felelősségtudat erősítésével, a tanúságtevő nagykorúság elérésére. „Mindez felkészít arra, hogy a következő életszakaszban mindenki megtalálja hivatását és helyét, valamint arra, hogy szerepet vállaljon a közösségteremtésben.” Az állandóan cserélődő és megújuló közösség ma is ezen célok mentén igyekszik a lelkészségen második otthont teremteni az egyetemistáknak.