Kistermelők karanténban: megéri társulni
Vissza

Kistermelők karanténban: megéri társulni

Németi József 2017-ben csatlakozott a Kis-Szamos Menti Mezőgazdasági Szövetkezethez, amikor – miután megnyerte a Fiatal Gazdálkodó Európai Uniós pályázatot – megalapította saját kisvállalkozását. A társulat néhány éve az erdélyi Lidl, Profi és Kaufland áruházaknak szállít friss zöldségeket, ám Németi József ennél jóval régebb, immár 20 esztendeje foglalkozik mezőgazdasággal Aranyosgyéres és Aranyosegerbegy mellett található mezőkön. Tőle kérdeztük: milyen is volt az elmúlt időszak számára, illetve a szövetkezetnek.

NAGYOSY GERŐ

– Az új koronavírus miatti korlátozások idején volt valami változás a keresletben?

– Az eladások nőttek. Jelen pillanatban nem tudunk annyi árut termelni, mint amennyit a megrendelők szeretnének, de igyekszünk minden lehetőt megtenni, hogy mindenkinek minőségi termékeket tudjunk biztosítani.

– Van olyan termék, amelynek az ára csökkent a tavalyihoz képest?

– Igen, például a káposzta ára a tavalyihoz képest több mint 40%-kal kisebb. Akkor valamivel 3 lej fölött volt kilója, idén csak 1,5 lej. De az is igaz, hogy idén olcsóbban tudtam megvenni a szükséges magokat, mint tavaly.

– Volt a valamilyen változás a termelői piacokon az elmúlt időszakban?

– A szabadpiaci árakat minden nap figyelemmel kísérjük. Szerintem a piacon egyre nehezebb lesz az eladás, mivel az árak folyamatosan csökkennek a vevők számával együtt. Vannak jó napok, de vannak rosszak is.

– A járványhelyzet hogyan befolyásolta a munkátokat?

– Amikor érvénybe léptek a különféle szigorítások, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság kétszer is járt nálunk, és ellenőrizte, hogy betartjuk-e a szabályokat. A termékeket nem volt szabad elküldeni, amíg meg nem kaptuk tőlük erre az engedélyt. A társulaton belül próbáltuk kerülni a „felesleges” találkozásokat, mert csak mi ügyelhetünk a saját egészségünkre. Próbáltam mindig ugyanazokkal a személyekkel dolgozni; a kötelező távolságot mindig betartottuk, illetve végig kesztyűben és maszkban dolgoztunk.

– Voltak valamiféle problémák az elmúlt hetekben?

– Az eladásokkal nem voltak gondok. Viszont a társulaton belül volt, amikor nem értettünk egyet valamilyen kérdésben. De végül csak közös nevezőre jutottunk, s mindent úgy csináltunk, hogy mindenkinek jó legyen. Másfelől, a mezőgazdaság három legnagyobb ellensége az a jég, a sok eső illetve a szárazság. A május végi jég váratlanul ért, a káposztát csúnyán elverte.

– Valamilyen tanácsot tudsz-e adni a termelőknek?

– Én csak azt tudom ajánlani, hogy társuljanak, mert jobb és biztonságosabb, mint a piac. Az én helyzetem is 2017 óta változott jó irányba: több az eladásom, kevesebb a fáradozás. Nem kell folyamatosan éjszakázni, megvannak a biztos megrendelők, s már az év elején tudod, hogy abban az évben mire lesz szükség, mit fognak felvásárolni tőled, és úgy végzed a dolgod.

– Változhat a különféle termékek ára a jövőben? Lesz drágulás?

– A szabadpiacon az árak változhatnak, akár drasztikusan is. De a nagyáruházak az árakat akár 1–2 évre előre is kiszámítják, leszögezik. Megvannak a termelők, tudják, kitől mit vesznek és milyen árban. Így az árak csak az év periódusától függenek, azaz attól, hogy épp minek van az idénye.

– Vannak olyan termékek, amelyeket a piacon el tudsz adni, de a nagyáruházak nem kérnek belőle?

– Igen, például a piros hosszú retek és a fehér retek. A piacon megbolondultak az emberek értük, de a nagyáruházaknak nem kell belőle. Utóbbiaknál a káposzta, krumpli, saláta illetve sütőtök megy a legjobban, amire viszont nagyon ügyelni kell, az a csomagolás, illetve, hogy pontosan le kell mérni mindent. A nagyáruház nem nézi el, ha nem csomagolod be a terméket úgy, ahogy kéri, illetve ha nincs lemérve minden pontosan. Néha ez a legnehezebb munka…

Fotók: Németi József illetve a Kis-Szamos Menti Mezőgazdasági Szövetkezet Facebook-oldala


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Másodfokú viharriasztás harminc megyében
Fesztiválról fesztiválra hívják Horvát ...
Margó Irodalmi Fesztivál októberben, ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ