Kiskorúval külföldre: kell a szülői meghatalmazás
Fuccsba mehet a családi nyaralás egy olcsó papír miatt
Fuccsba mehet a családi nyaralás egy olcsó papír miatt
Vissza

Kiskorúval külföldre: kell a szülői meghatalmazás

Több mint ötezer kiskorút fordított vissza a román határrendőrség tavaly, mert kísérőik határátlépéskor nem tudták felmutatni a gyermek kiutazására feljogosító szülői meghatalmazást. Tették ezt akkor is, ha a gyermekek egyik szülője jelen volt, akár elváltak, akár házasok a szülők. A kettős állampolgárság sokáig menedéket nyújtott, hiszen például magyar útlevél vagy személyi igazolvány felmutatásakor nem kérték a román hatóságok által előírt meghatalmazást. Ez a megoldás azonban ma már nem működik, illetve nem minden esetben működik. A korábban ködös szabályok mára világosan kimondják: határátlépéskor egy román állampolgársággal rendelkező kiskorúnak akkor is szükséges ilyen papírt felmutatni, ha magyar okmányokkal utazik. Mégis volt rá példa, hogy nem kérték, ugyanakkor most is van kivétel a szabály alól. Jó hír, hogy ez az irat már nem csak egyetlen utazásra szól, hanem akár három évre is kiváltható.

Átengedték, nem engedték

Sok történet keringett az elmúlt években a kiskorúak külföldre történő kiutazásáról. Hallottunk osztálykirándulásról, amikor a kolozsvári reptéren nem fogadták el a társaság vegyes – román és magyar – igazolványokkal való kiutazását, és kérték a szülői meghatalmazást. Megtapasztaltuk, hogy a látszatra sem nagykorú gyermek az eltérő családnevű nagyszüleivel gond nélkül lépte át az ártándi határt magyar útlevéllel. Azt is, amint nagykorúnak tűnő kiskorú magyar személyi igazolvány felmutatásával egyedül utazott buszjárattal Budapestre, meghatalmazások és szülők nélkül, és nem fordították vissza a határon. Sokak életét megkeserítette már néhányszor az a román törvény, amely a gyermekkereskedelem megakadályozásának címszava alatt elrendelte, hogy egy kiskorú román állampolgár csak mindkét szülőjével együtt utazhat külföldre, ellenkező esetben a hiányzó szülő részéről a kísérő nevére kiállított közjegyzői meghatalmazást kell beszerezni. Eleinte ezeket az okmányokat csak egyetlen utazásra állították ki, tehát minden egyes további kiutazáskor újabb papírra volt szükség, újabb közjegyzői látogatás, újabb közjegyzői illeték – akkor is, ha ugyanaz a személy volt a kiskorú kísérője. Később már akár egy egész évre is ki lehetett állítani egy ilyen okmányt, és meg lehetett jelölni benne például minden uniós országot. Ezzel együtt a meghatalmazás kötelezettsége sok gondot okozott, hiszen ma már nem ritka, hogy hirtelen ötlettől vezérelve induljon útnak mondjuk egy apa a kiskorú gyermekével, s ha péntek este jut eszükbe utazni másnap, akkor nincs nyitva közjegyzői iroda, ahol kiállíthatnák a meghatalmazást. 

– Családi utazást terveztünk, de kislányunk péntek este belázasodott. Úgy döntöttünk, én itthon maradok vele, az apjuk a nagyfiunkkal elutazik. Fiunknak jutott eszébe: hogyan fogja átlépni a határt az én jegyzői meghatalmazásom nélkül? Szerencsénkre kedves jegyző ismerősünk feláldozta szabadnapját, és szombaton kiállította a papírt, ellenkező esetben mindenki itthon marad – meséli egy ismerősünk.

Nem elég a magyar útlevél

A romániai gyermekek külföldi utaztatása sokakat foglalkoztat, hiszen több százezer román állampolgár dolgozik külföldön. De a gyermek és anyja nem utazhat a Spanyolországban dolgozó édesapához az éppen hazalátogató nagynénivel, ha nincs meghatalmazás az apától az anya nevére. Ennek beszerzése külföl­dön konzulátusoknál, nagykövetségeknél több száz lejes költséget és utánajárást jelent, esetleg hosszabb utazást az adott ország fővárosába.

Nem véletlen, hogy amióta az erdélyi magyarok magyar állampolgárságot kérhettek, megnőtt azoknak a száma, akik úgy igyekeztek kikerülni a közjegyzői papír beszerzésével járó hercehurcát, hogy magyar útlevelet váltottak ki kiskorú gyermekük számára, illetve ma már személyi igazolvány is kérhető. (Ezt Magyarországon nem 14 éves korban adják, hanem születéskor.) Ezzel az Európai Unió tagállamaiba szabadon lehet utazni.  Sokáig ez a megoldás működött is, azonban a határrendőrség honlapján is fellelhető részletes tájékoztatás szerint: „A román állampolgárságú kiskorúak a román állam védelme alatt állnak, esetükben érvényesek a román állampolgárokra vonatkozó törvények előírásai – beleértve a kiskorú román állampolgárok külföldre való utazását szabályozó rendelkezéseket, akkor is, ha ezek a kiskorúak másik állampolgársággal is rendelkeznek, és a határátlépéskor csak a külföldi hatóságok által kibocsátott okmányokat mutatják fel.” Megjegyzendő, hogy a hivatalos honlap nem közli ennek a szabálynak a forrását, és ezt sem a kiskorúak utazását szabályozó 2005-ös törvény, sem a román állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről rendelkező 1991-es törvény nem tartalmazza.

http://szabadsag.ro/-/papirkalvaria-kiskoruval-kulfoldre-szulo-nelkul

{Tovább olvasható még 452 szó.}
Fontos tisztázni, hogy ki számít román állampolgárnak. Ugyancsak a határrendőrség tájékoztatása szerint születése helyétől függetlenül román állampolgárnak számít minden gyermek, akinek legalább az egyik szülője román állampolgár. Tehát a törvény szerint román állampolgár az a gyermek is, aki Romániából külföldre telepedett szülőtől született, amen
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közúti baleset Szilágy megyében: egy ...
Augusztus 5-ig lehet nevezni a IX. ...
Felix Bănilă a DIICOT új főügyésze

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ