Kis vagy nagy siker?

Kis vagy nagy siker?
Bevallom, nemigen bíztam abban, hogy sikerül eltávolítani Kolozsvárról azokat az „emléktáblákat” és feliratokat, amelyek minket, kolozsvári magyarokat bántanak. Most mégis ez történt. Első lépésként a Szabók bástyája előtti Baba Novac-szoborról távolították el a magyarokra nézve sértő, és történelmileg megkérdőjelezhető kijelentést. (Mindössze néhány szóról van szó.) Voltaképpen „csak” annyi történt, hogy az új feliratról kimaradt a „magyarok által megkínozva” kifejezés. Kis vagy nagy siker ez? – tűnődtem magamban.

Felfrissítettem a szoborral kapcsolatos ismereteimet: az 1975-ben felállított szoborra Gheorghe Funar rossz emlékű polgármesterünk 1998-ban tétette fel azt a feliratot, miszerint a szerb katonát a magyarok ölték meg borzalmas kínok közepette. Nemrég román történész is elismerte, hogy ez az állítás hamis, hiszen Novacot nem „a magyarok” kollektíve, hanem az akkor hatalmon levő erdélyi magyar arisztokrácia végeztette ki. (Amint arról annak idején tudósítottunk, a „magyarok” szót ismeretlen tettesek már 2014-ben eltávolították a szobor talapzatáról.)

A mostani feliratcsere – szerencsére – nem kapott nagy visszhangot a helyi román sajtóban. Pontosabban: nem kavarta fel a magyarellenes érzelmek porát. Most már csak arra lennék kíváncsi: a kolozsvári többségiek tudatában egyáltalán hogyan él ez a szobor és felirata? Hányan emlékeznek, mi volt arra kiírva a 2022-es feliratcsere előtt? Hányan gondolták az évek során végig, hogy „a magyarok” nehezen végezhették ki a szerb katonát csak úgy… még a távoli tizenhetedik században sem. És hogy hányan kérnék számon rajtunk még mindig bármit, ami 1601-ben történt? A „kollektív bűn” jegyében…

Ha azt vesszük, hogy kétévi világjárvány és az azzal járó mindenféle korlátozás után, egy szomszédunkban zajló borzasztó háború alatt, továbbá olyan árdrágulások láttán, amitől nap mint nap görcsbe rándul a gyomrunk, most arról adunk hírt, hogy lekerült egyetlen gyalázkodó sor, akkor nem csodálkoznék, ha csak egy vállrándítással nyugtáznánk ezt a hosszú ideje húzódó feliratcserét.  Sokan vagyunk, hogy évek óta nem járunk arra, nem botlunk bele naponta, ezért kevésbé foglalkoztatott a felirat-ügy. Ha viszont arra gondolunk, hogy ez egy kezdet, amit akár az is követhet, hogy eltűnik például a Mátyás király szülőházára szintén az 1990-es években kihelyezett és ránk nézve ugyancsak sértő, megkérdőjelezhető állításokat tartalmazó emléktábla, akkor mindjárt másképp látjuk a mostani feliratcserét. Úgy látjuk azt, mint a múltbeli sérelmeket eltörlő, a normalizálódás irányába mutató újabb, méretét tekintve kicsi, de fontos lépést.