Kirabolták a kolozsvári magyar színház pénztárát

Kirabolták a kolozsvári magyar színház pénztárát
Ismeretlen tettesek hatoltak be a hétfőre virradó éjszaka a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületébe és pénzt loptak el egy fémszekrényből.

- A betörés vélhetően hétfő hajnali 3 óra körül történt, egyelőre nem világos, hogy egy vagy több személy vett részt a rablásban – nyilatkozta lapunknak Csép Zoltán, a kolozsvári magyar színház programigazgatója. A betörő vagy betörök a Szamos felől hatoltak be az adminisztrációs épületbe, vasvágó fűrésszel szétvágták az ablakrácsokat, így jutottak be abba az irodába, ahol a páncélszekrény van elhelyezve, amit szintén felfeszítették. A betörést az őrjáratát végző tűzoltó fedezte fel.

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfő reggel 6 óra körül jelentették a betörést a 112-es számon. A kár mértéke pontosan még nem ismert, a nyomozó hatóságok vizsgálják, hogy tűntek-e el más javak is. Az ügyben minősített lopás gyanújával indult kivizsgálás. 

Értesüléseink szerint a pénzszekrényben őrzött 9-10 ezer lej körüli összegen kívül más javak – iratok, számítógépek – nem hiányoznak.