Kínai szerző kapta a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat

Kínai szerző kapta a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta az idén a magyarországi Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szombaton Pécsett.
A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított díjjal, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett alkotót Kemény Tamás költő, a nemzetközi zsűri tagja úgy méltatta: "Yang Liannak sikerült a klasszikus kínai versformákat a nyugati avantgárd kifejezésekkel összefűzni".
    A laudatio szerint a kínai szerző költeményeiben olyan szavakat használ, amelyek teremtő érzéseket ébresztenek az olvasókban. Kemény Tamás kiemelte azt is, hogy Yang Liant a Tienanmen téri tüntetéseken való részvétele miatt száműzetésbe kényszerítették.
    Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen. Nem kerüli meg a politizálást, állandó témái világirodalmi, politikai és művészeti kérdések. Egyik legismertebb munkája az önéletrajzi The Narrative Poem (Elbeszélő költemény). Vers- és prózakötetei mellett egy esszéválogatást is publikált, műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarra eddig még nem.
    Szőcs Géza a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában rendezett esemény helyszínére utalva azt mondta, hogy talán a eddigi díjazottak közül egyik alkotó világa sem állt olyan közel Csontváry Kosztka Tivadaréhoz, mint Yang Liané, "hiszen az érzelmeken és fantázián átszőtt szublimált valóság jelenik meg mindkettőjük művészetében".
    Yang Lian a díjat megköszönve kifejtette, hogy Kína és Európa is gyorsan változó, mozgó világban létezik, amelyben szükség van a becsületre, majd azt hangsúlyozta: "versei a legnagyobb lélekkel, lelkesedéssel és becsülettel íródnak". A verseink tartalma és mélysége köt össze bennünket - jegyezte meg, arra is kitérve, hogy a költészet ma a kísérleti poétika korszakát éli.  Megfogalmazása szerint "a költészet a tengerfenéken fekszik, ahonnan sötéten és szenvtelenül vizsgálja a felettünk zajló viharok világát".
    A Magyar PEN Club és a Janus Pannonius-díj jelentőségét életművében Yang Lian úgy érzékeltette, hogy az "megszilárdítja a költészettel és az élettel szembeni kötelezettségeit, túllép a földrajzon és a kultúrán, megerősíti a credót (.), hiszen a költészet egy és egyetlen anyanyelvünk".  Beszédét követően a szerző felolvasta Pillangó Berlin című opusát.
    Szőcs Géza az eseményen ismertette: ebben az évben Clive Wilmert és Pál Ferencet tüntették ki műfordítói díjakkal.
    Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Janus Pannonius-díj jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a kultúra városaként is emlegetett baranyai megyeszékhelyen immár sokadik alkalommal köszönthetik a világ költészetének nagyjait.