Kilakoltatási veszély fenyeget közel száz kolozsvári személyt

Patthelyzetbe kerültek a kiköltözést nem vállaló lakók

Kilakoltatási veszély fenyeget közel száz kolozsvári személyt
Közel száz embert fenyeget a kiköltöztetés veszélye a kolozsvári Fagului utca 1. szám alatti lakóházban. A Kolozs Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságnak alárendelt, a szomszédságban található Agronómus Háza tulajdonában volt régi ingatlannak a külseje viharvertebb, mint a belseje, hátsó udvarán pedig térdig ér, mondhatni kisebb dzsungellel vetekszik a burján. A mostani tulajdonos felszólítást küldött ki minden lakrész bérlőjének, hagyják el otthonaikat, mert a ház állapota miatt az lakhatatlanná vált, és nem fogja meghosszabbítani a szerződéseket, jóllehet nincsenek tartozásaik. A kiszolgáltatottságukban felháborodott emberek a helyi hatóságokhoz fordultak orvoslásért, de senki hivatalosság nem mutat hajlandóságot az ügy rendezésére. Minden érintett személy fél, hogy valóban utcára kerül, mert nem ajánlanak nekik alternatív megoldást. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: tanácstalan az ügyben.

A lakók többsége idős, beteg vagy fogyatékos ember. A hosszú emeleti folyósón egyikük, a hatvannyolc éves Hoka Tibor kalauzol el, miközben sorra elpanaszolja sirámait.

„Negyven lakrész van itt, egyesekben ketten-hárman, gyermekkel laknak. Láthatja, hogy tisztaság uralkodik a lakásokban, aki tudott, meszelt. Sokan termopán ablakokat és ajtókat szereltek be, amit kellett, a saját költségünkre javítottunk. Még a tető cserepeit is kicseréltük. Eddig minden évben meghosszabbították a lakószerződést, most azonban megtagadták. A földgázcsapot elzárták, mindent villanyárammal kell megoldanunk. Vizünk még van” – mondja  „idegenvezetőnk”, hozzátéve: hetvenéves feleségével egy hat négyzetméteres szobában húzódik meg hosszú évek óta, havi százötven lejes házbérért. De vannak, akik három-négyszáz lejt fizetnek, a házban egyébként nincsenek elmaradások a lakbérrel – tájékoztatott. Elmondása szerint valamelyik nap a mezőgazdasági igazgatóság emberei bontórúddal estek neki a vakolatnak, hogy a ház még szánalmasabb képet nyújtson.

Egy középkorú nő azon dühöng, hogy ki fogja megtéríteni nekik a házjavításokra költött pénzt. 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!