Kijózanodás

Ha valaki azt hitte, hogy angyalok és démonok folytatnak nyílt hatalmi harcot egymással immár csaknem egy hónapja, akkor a tegnapi fejleményeknek mindenképpen kijózanító hatásuk van. Egyfelől az igazságszolgáltatás, ezen belül főleg a korrupcióellenes ügyészség, másfelől a kormány és a parlament folytat élet-halál harcot egymással, miután a kormány által vitatható eljárás révén elfogadott hírhedt 13-as rendelettel aktivizálódott az évek óta lappangó, de igazán most akuttá vált kegyetlen harc, ami az erőforrások fölötti ellenőrzésről és a hatalom birtoklásáról szól.

A korrupcióellenes ügyészség tegnapi közleménye kijózanító volt abban az értelemben, hogy a vitatott Btk.-módosító rendeletet improvizatív módon, szemmel láthatóan nem tiszta lelkiismerettel, sunyi módon fogadta el a kormány. Tipikus balkáni toldozási-foldozási gyakorlat, amiért ez az ország ott tart, ahol tart. Sejtettük eddig is, hogy nem volt rendben, amit a kormány tett azon a bizonyos január végi napon, és ezzel súlyos csapást mért azokra, akik joggal teszik szóvá az igazságszolgáltatás visszaéléseit. Ugyanakkor azoknak is csalódniuk kellett, akik az igazságszolgáltatás, főleg a vádhatóság feltétel nélküli hívei, és úgy gondolják, az ügyészség feddhetetlen lovagok táborozóhelye, ahol aranyos kis Dávidok tanyáznak és állnak készen harcba szállni a politika korrupt Góliátjaival. Nem lehet ilyen meseszerűen értelmezni a valóságot, ha reális diagnózist akarunk felállítani a hatalmi kulisszákban történő küzdelmekről, hiszen rossz Góliátok bőven akadnak a vádhatóság háza táján is.

 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Súlyos vereséget szenvedett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az alkotmánybíróságon azt követően, hogy a vádhatóság eljárást indított a hírhedt, Btk.-módosító 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében. A taláros testület kimondta, hogy a DNA túllépte hatáskörét és alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a kormány és a vádhatóság között.
Belpol
Több okból is sürgősé vált a büntetőtörvénykönyv módosítása. Tegnap megszületett premierben az első olyan bírósági döntés, amely eltörölt egy hivatali visszaélés bűncselekménye miatt három év szabadságvesztést kiszabó korábbi ítéletet, amelyet a Hunyad megyei tanács volt jegyzőjére róttak ki. Mint ismert, az alkotmánybíróság tavaly júniusban részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a Btk.-nak a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyét, amely túl laza keretek közé helyezte ezt a típusú bűncselekményt. Lehetőséget teremtett az ügyészeknek, hogy visszaéljenek hatalmukkal és ráhúzzák olyan esetekre is ezt a vádat, amikor egy hivatalnok nem sértett meg konkrétan törvényes előírást. A börtönbüntetésről szóló ítélet törlését a gyulafehérvári ítélőtábla mondta ki tegnap.
Máskép(p)
Nem a kormány menesztése, hanem egy új parlamenti többség kialakítása jelentheti a kimozdulást abból a patthelyzetből, amiben jelenleg Románia toporog. Erre pedig kevés az esély – a demokrácia játékszabályai szerint legalábbis. A PSD túlnyerte magát az őszi választásokon, az ALDE-val kialakított szövetsége akkora többséget biztosít neki a parlamentben, hogy az ellenzéknek esélye sincs elmozdítására például bizalmatlansági indítvány útján. A tegnap szavazásra bocsátott kezdeményezés ezért csak gesztusértékű, és sokkal inkább az ellenzék tehetetlenségét, szűk mozgásterét engedte láttatni, nem pedig erejét, vagy a válságból kivezető utat.
Máskép(p)
Klaus Johannis államfő keddi parlamenti felszólalásától valószínűleg sokan többet vártak volna, azt, hogy valamilyen megoldás ötlettel helyére teszi a dolgokat, vagy legalább felvillantja egyfajta lehetséges lezárását az elmúlt időszak eseményeinek. Ehelyett egy „talányos” megfogalmazásra tellett, miszerint a hatalmas közfelháborodást és tiltakozást kiváltott 13-as sürgősségi kormányrendelet hatálytalanítása, meg a kijelentéseiben és intézkedéseiben félelmesen csetlő-botló és ezzel hozzá nem értését bizonyító igazságügyi miniszter lemondása nem elegendő a kialakult helyzet feloldására. És akkor mi legyen?
Máskép(p)