Kijárási tilalom vasárnap este tíz órától, a bevásárlóközpontok nyitvatartása nem változik

Kijárási tilalom vasárnap este tíz órától, a bevásárlóközpontok nyitvatartása nem változik
Jóváhagyta szerdai ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) azt a határozatot, amely szerint március 14-étől újabb 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában. Ugyanakkor a 16-os számú határozatában a testület javaslatot tesz arra is, hogy a kijárási tilalom 22 órától 5 óráig legyen érvényben. Továbbá kezdeményezik, hogy a téli üdülőtelepeken működő kereskedelmi szálláshelyek legtöbb 70 százalékos kapacitással üzemelhessenek. Florin Cîţu szerdán bejelentette: az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül egyelőre nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket. László Attila kérdésünkre elmondta: a kijárási tilalom korábbi időpontra való hozatalával a hatóságok az esetszám csökkenését remélik. Az utóbbi napokban ugyanis megnőtt a fertőzöttségi arány, amely szerinte egyrészt az óvintézkedések mellőzésének, másrészt pedig az új vírustörzsek terjedésének tudható be.

A veszélyhelyzet március 14-étől újabb 30 nappal történő meghosszabbítását, valamint a kijárási tilalom 22 órától 5 óráig való bevezetését javasolta szerdán az országos vészhelyzeti bizottság. Azzal kapcsolatban, hogy veszélyhelyzet meghosszabbításával lehet-e újabb korlátozások bevezetésére számítani, Florin Cîţu kijelentette: a legjelentősebb változás az lesz, hogy az éjszakai kijárási tilalom nem 23 órától lép érvénybe, ahogyan eddig, hanem 22 órától. Az üzletek továbbra is 21 óráig tartanak majd nyitva, és más jelentős korlátozások sem várhatók.

Az epidemiológusok javasoltak ugyan néhány szigorúbb intézkedést – például hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat –, ezekhez azonban nem járult hozzá. Mint mondta, nem tartja indokoltnak a szigorításokat, tekintve, hogy jól halad az országban az oltáskampány.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, egyelőre nincsenek becslései arra vonatkozóan, hány új megbetegedésre számíthatunk a következő napokban.

„Voltak olyan becslések, amelyek szerint márciusban elérjük a napi 10 ezret, de nem tartunk ott. A becslések csak becslések, a valóság mindig megcáfolja ezeket” – fogalmazott.

Nő az intenzív terápiás betegek száma

Szerdára 4564 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, így az új esetekkel 840 116-ra nőtt az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma, míg 770 854 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak – tájékoztatott a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ugyanakkor 10 190 beteget kezeltek országszerte kórházban COVID-19-cel, 1140 páciens szorult intenzív terápiás ellátásra.

A GCS tájékoztatása szerint szerdán száz, koronavírussal diagnosztizált beteg elhalálozását jelentették, így 21 156-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma. Keddről szerdára 52 férfi és 48 nő elhalálozását jelentették. A halálos áldozatok közül egy személy a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, öt ember 40 és 49 év közötti, hét 50 és 59 év közötti, húsz 60 és 69 év közötti, harmincöt 70 és 79 év közötti volt, harminckét beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.

A száz elhunyt közül 94 más betegségben is szenvedett, ötnek nem voltak társbetegségei, egy esetben pedig nem volt egyértelmű, hogy volt-e egyéb egészségügyi problémája is.

Románia területén, szerdán 49 076 igazoltan koronavírus-fertőzött személy volt otthoni, 13 893 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 52 142 fertőzésgyanús személy tartózkodott házi, 137 pedig hatósági karanténban.

Bukarestben 3,16 az elmúlt 14 napban jegyzett koronavírusos megbetegedések ezer lakosra vetített száma, így a főváros továbbra is a piros zónához tartozik. Piros zónás még Temes (5,18), Ilfov (3,73), Kolozs (3,31) és Brassó (3,14) megye is. Tizennégy megye a sárga zónába tartozik, 23 pedig zöld zónás, a legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Buzău (0,69), Hargita (0,72) és Prahova (0,86) megyében jegyezték.

A legutóbbi jelentés óta Bukarestben regisztrálták a legtöbb megbetegedést (552). Kolozs megyében 254 új esetet jelentettek.

A halál oka nem köthető az oltáshoz

Az immunizálást követően elhalálozott személyeknél szív- és érrendszeri, illetve neurológiai rendellenességek léptek fel, és a halál oka nem köthető az oltáshoz – jelentette ki Valeriu Gheorghiţă, az országos oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője.

A katonaorvos hangsúlyozta, a CNCAV hivatalos tájékoztatást adott ki minden ilyen eset után. Összesen hét-nyolc személyről számoltak be, és az ez idáig kiadott törvényszéki orvosi jelentések eredménye csaknem minden esetben mást jelölt meg a halál okaként.

Gheorghiţă ugyanakkor közölte: az a személy, aki már mindkét dózis vakcinát megkapta, néhány biztonsági adat beírása után letöltheti a saját oltási igazolványát az oltások országos elektronikai jegyzékéből (Registrul Electronic Naţional al Vaccinărilor - renv.ro).

Sokkoló helyzet Nagyszebenben

Botrány tört ki a nagyszebeni megyei kórháznál azt követően, hogy az intenzív osztály egyik volt alkalmazottja nyilvánosságra hozta a részlegnél történt súlyos rendellenességeket: egyes koronavírusos betegeknek érzéstelenítőket és erős nyugtatókat adtak, s az ágyhoz kötötték őket. A névtelenséget kérő dolgozó kijelentette: az eljárás következtében egy személy életét vesztette. Az ügyben a nagyszebeni ügyészség vizsgálódik. Ion Veşteman vezető ügyész elmondta: emberölés vádjával büntetőeljárás indul. A nyilvánosságra hozott rendellenességek az egészségügyi miniszterhez is eljutottak. Vlad Voiculescu a sajtónak nyilatkozva kijelentette: sokkolta az ügy. A tárcavezető ugyanakkor belső vizsgálatot rendelt el. Mihai Sava, az intenzív osztály vezetője azt nyilatkozta: a nyugtalan, hánykolódó páciensek esetében az ágyhoz kötés módszerét és a nyugtatók beadását más kórházak ilyen jellegű részlegein is alkalmazzák annak érdekében, hogy a páciensek ne okozzanak sérüléseket maguknak.

László Attila: még nem jutottuk el a megfelelő oltottsági szintig

Hogy mi indokolja a kijárási tilalmat előre hozni egy órával, László Attila kérdésünkre elmondta: reménykednek abban, hogy ez által csökkenni fog az esetszám. Az RMDSZ-es orvos-szenátor kifejtette, ez azért szükséges, mert az eddigi intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Az új esetek többségét a nagyvárosokban jegyezték, ahol több kereskedelmi központ található – tette hozzá. László Attila úgy véli, az esetszám hirtelen növekedése először is a fegyelmezetlenségnek tudható be. Ugyanakkor a járványügyi szakemberek valószínűleg tartják, hogy az új vírustörzsek fertőzési képessége magasabb, például a brit változatról azt mondják, hogy ez 70 százalékkal fertőzőbb.

Folyamatosan felmerül a kérdés: ha nő a beoltottak száma, miért nem csökken az esetszám, hanem ellenkezőleg, növekszik? – tettük fel a kérdést az RMDSZ szakpolitikusának. László Attila szerint ez azzal magyarázható, hogy még mindig nem jutottunk el addig az beoltottsági szintig, ami védelmet biztosít. Kiemelte, a jelenlegi oltási infrastruktúra jóval több oltás beadását tenné lehetővé, mint amennyi a rendelkezésünkre áll.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a beoltottak az oltást követő hányadik napon érezhetik úgy, hogy biztonságban vannak, illetve azt már lehet-e tudni: a beoltottak terjesztik-e a vírust?  

„Már az első oltás beadását követő 7-10 nap után jelentkeznek az antitestek, de a teljes védettséget a második adag utáni 10-14. napon érjük el.  Mivel a klinikai tesztek tavaly júliusban kezdődtek, csak annyi biztos, hogy több mint egyéves védelmet biztosít a vakcina.  Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a beoltott személyek, akik immunitással rendelkeznek, nem terjesztik a vírust”- mondta a szakember.

Ami a gyermekek iskolai biztonságát illeti, László Attila úgy vélte: az iskola ellenőrzött környezetet biztosít számukra. Minden oktatási intézmény betartja a rendelkezéseket, naponta van szűrővizsgálat, és ha fertőzésgyanús esettekkel találkoznak, akkor az oktatási személyzet a beteg tanulót az iskola- vagy a háziorvoshoz tudja irányítani. Már csak napok kérdése, hogy előjegyeztethetik magukat a 18. évet betöltöttek is.  Úgyszintén a 16 év fölöttieknek is ajánlják az oltóanyag használatát, de ezzel kapcsolatosan az RMDSZ szakpolitikusa még nem tudott részleteket mondani.