Kiírta a népszavazást az államfő. Melyek lesznek a kérdések? (FRISSÍTVE Kelemen Hunor nyilatkozatával)

Kiírta  a népszavazást  az államfő. Melyek lesznek a kérdések? (FRISSÍTVE Kelemen Hunor nyilatkozatával)
Hivatalosan is kiírta az igazságügyi témákról korábban beígért népszavazást május 26-ára, az európai parlamenti választások napjára Klaus Iohannis államfő - közölte ma Mădălina Dobrovolschi elnöki szóvivő.

A népszavazás kiírását a korrupció leküzdésére és a köztisztviselők feddhetetlenségére vonatkozó, élénk társadalmi érdeklődéssel és egy átgondolt, stabil törvényi keret szükségességével indokolta az államfő. Az államfő országos jelentőségű kérdésekben írhat ki véleménynyilvánító népszavazást, amelynek érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplők több mint 30 százalékának részvételére van szükség.

A referendum megszervezéséről szóló elnöki rendelet szerint két kérdésben lesz alkalmuk véleményt nyilvánítani az állampolgároknak. Egyrészt arról dönthetnek: Romániában tilos legyen-e amnesztiában vagy közkegyelemben részesíteni a korrupciós bűncselekmények elkövetőit, másrészt pedig arról kérdezik majd meg a választókat, egyetértenek-e azzal, hogy a kormány ne módosíthassa sürgősségi rendelettel a bűncselekmények meghatározását, a kiszabható büntetést, illetve az igazságszolgáltatás működését. A második kérdésben Iohannis ahhoz is támogatást vár a választóktól, hogy a sürgősségi kormányrendeletekkel szemben az ombudsmanon, az úgynevezett nép ügyvédjén kívül más intézmények is óvást emelhessenek az alkotmánybíróságon. A román jogban az amnesztia a büntetés és a büntetett előélet végleges eltörlését jelenti, míg a kegyelemnél csak a büntetés módosul, de a büntetett előélet megmarad.A népszavazásnak inkább politikai, mintsem jogi tétje van. Iohannis (képünkön) és a jobboldali ellenzék a civil tüntetőktől átvett korrupcióellenes jelszavakkal támadja immár két és fél éve a kormányon lévő szociáldemokratákat, azzal vádolva őket, hogy korrupt politikusaik megmentése érdekében próbálják politikai pórázra kötni az igazságszolgáltatást és enyhíteni a büntetőjog szigorát. A kormányoldal szerint a jobboldali elnök csak ürügyként akarja használni a referendumot arra, hogy beavatkozhasson az EP-választási kampányba, és fél évvel hamarabb megkezdhesse újraválasztását célzó elnökválasztási kampányát.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a referendumra kiírt kérdések egyszerűek, érthetőek, az RMDSZ-nek nincs kifogása ellenük. „Egyetértünk ezekkel a kérdésekkel, és azt javasoljuk az embereknek, menjenek el szavazni, és válaszoljanak igennel ezekre” – jelentette ki a politikus. Megjegyezte ugyanakkor, hogy amikor majd sor kerül az alkotmánymódosításra, az RMDSZ fel fog lépni azért, hogy a sürgősségi kormányrendeleteket kizárólag háborús vagy katasztrófahelyzetekben alkalmazhassák. A Szövetség szerint meg kell szüntetni a kormány törvényhozói szerepkörét, hogy a végrehajtó hatalmi testület csak a parlamenti szünet idején hozhasson egyszerű rendeleteket.

“Meggyőződésem, hogy az emberek nagy többsége, igennel szavaz majd a népszavazásra javasolt két kérdésre, az eredmény előrelátható, nem hiszem, hogy meglepetések lennének” – mondta Kelemen Hunor.