Kihívást jelent a metropolisz övezetek felzárkóztatása

Kihívást jelent a metropolisz  övezetek felzárkóztatása
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) nagy-britanniai részlegének közreműködésével szervezett konferenciát szeptember 10–13. között Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában. Területalapú innovatív politika kihívásai címmel Kolozsváron. A konferencián számos romániai és külföldi kutató tartott előadást a témában arról, hogyan lehetne csökkenteni a különböző régiók közötti gazdasági különbségeket, milyen technikákkal, politikával lehet felzárkóztatni a falvakat, de bemutatták azt is, hogyan működik egy okos város, vagy hogyan üzemel a japán tömegközlekedés. A Kolozsvár fejlesztése címet viselő előadástömbben olyan kutatások eredményeit mutatták be kolozsvári és bukaresti doktoranduszok, amelyek a város fellendülését járták körül, illetve reflektáltak a fejlődés következményeire, amelyekhez a város eddig képtelen volt alkalmazkodni.

Sorra buknak meg a metropolisz övezet fejlesztését célzó tervek

Radu-Matei Cocheci a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktorandusza Csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket: rés Kolozsvár metropolisz övezetének stratégiai tervei és kivitelezési eredményei között címmel tartott előadást a konferencián. A kolozsvári metropolisz övezetét érintő változásokat és az övezet fejlesztését célzó projektet felmérő kutatást Radu-Matei Cocheci Sabina Dimitriuval a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktoranduszával és az Urbasofia cég ügyvezető igazgatójával közösen készítette.

A kutató röviden vázolta az Európai Unió kohéziós politikáját, amely megoldást keres a régiók, térségek közötti egyenlőtlenségek eltüntetésére, és amelynek célja a rurális övezetek felzárkóztatása. Az EU kohéziós politikáját Romániában is alkalmazni kéne, ám ennek bevezetését itt számos dolog akadályozza, mint a centralizáltság, a bürokrácia, vagy a menedzselésbeli tapasztalatok hiánya. Az előadó kiemelte: a gazdasági egyenlőtlenség, a régiók közti különbségek eltüntetését a 2007-ben kezdődő gazdasági válság még nehezebbé tette, de legalábbis nem segítette a politika életbe ültetését.

A doktorandusz elmondta: Romániában jelenleg nyolc fontos régió van, mindegyiknek van egy-egy pólusa, az észak-nyugati régió központja Kolozsvár. A kincses város a második legnagyobb és legfontosabb város Romániában, amelynek fejlődését, átalakulását mérték fel a kutatók a 2007 és 2015 közötti időszakban több szemszögből: népességnövekedés, lakások, turistaforgalom stb.

A kutatók adatai szerint a lakások száma az elemzett időszakban 27%-al nőtt Kolozsváron és környékén, a leglátványosabb mértékben Szászfenes fejlődött. A metropolisz övetezhez tartozó településen 418%-al nőtt a lakások száma, a második helyen Bács áll 75%-al, ezt követi Apahida 59%-al. A turistaszálláshelyek száma is megugrott az elemzett időszakban, 2007 és 2015 között ezek száma 47%-al gyarapodott.

A robbanásszerű fejlődéshez nem tudott minden téren felzárkózni a város, a kutatók számos problémára hívták fel a figyelmet. A dolgozó lakosság még mindig a városban, és nem a metropolisz övetezben lakik: 2015-ös adatok szerint a munkavállalók 92,6%-a Kolozsváron élt, igaz az arány pár százalékkal csökkent 2007-hez képest. A közszolgáltatások sem tudtak ehhez alkalmazkodni: a tanárok és orvosok száma nem fedi a lakosság igényeit.

A robbanásszerű fejlődéshez nem tudott minden téren felzárkózni a város

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy a probléma a város- és metropoliszövezeti fejlesztési projektek körül. Ilyen a városi mobilitási, vagy a szociális intézmények fejlesztését, vagy a gazdasági versenyképesség növelését célzó projekt. Az ilyen fejlesztési projektek a városra, és nem a környező falvakra, metropolisz övezetre koncentrálnak, így ezek nem segítik elő azt, hogy csökkenjen, vagy eltűnjön az ezek közötti különbség. A metropolisz övezet fejlesztését célzó projekteket az elmúlt években nem sikerült megvalósítani.

A kutatók szerint a metroplisz övezetet csak akkor lehet fejleszteni, ha az adminisztrációs egységek partnerségeket tudnak kötni, és együtt tudnak működni. A jelenleg érvényben levő szabályozások miatt Kolozsvár és Kolozs megye elnyomja a falvakat, és ameddig az adminisztrációs problémákra nem találnak megoldást, a metroplisz övezet nem tud felzárkózni a városhoz – összegezte előadása végén a kutató.

A betelepülők egyenlítik ki a természetes szaporulat csökkenését

A második előadás szorosan kapcsolódott az elsőhöz: Vlad Cocheci, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza Kolozsvárra költözés című előadásában szintén a kincses város népességnövekedését vizsgálta, a Kolozsvárra betelepülőkre koncentrálva. A doktorandusz kutatását a Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanuló Andrei Mitreával készítette. Felmérték, hogyan változott Kolozsvár és a metropolisz övezet népessége 2002 és 2011 között: 2002-ben összesen 388 622 ember lakott Kolozsváron és vonzáskörzetében, ez a szám a szám 9 év alatt 413 041-re növekedett, ami 6%-os népességnövekedést jelent, nagyon eltérőt az országos adatoktól. A városban megközelítőleg 347 ezren laktak 2011-ben, ez a szám 2002-ben csak 317 ezer volt. A leglátványosabban, lakosság szempontjából is Szászfenes fejlődött: míg 2002-ben 7 ezer lakosa volt a településnek, ez a szám 2011-re megtriplázódott, ekkor már 22 ezer lakost számlált. Hasonló, de nem ekkora mértékű növekedés jellemzi a többi metropolisz övezethez tartozó települést is, mint Apahida vagy Bács.

A természetes szaporulat Kolozsváron, Apahidán, és természetesen Szászfenesen pozitív (ebből a szempontból is itt a legnagyobb), viszont több településen, amely a metropolisz övezethez tartozik, negatív a természetes szaporulat, köztük Bácsban. A teljes övezet adatait vizsgálva negatív értékeket jegyeztek. A kutató kiemelte: évente 2442 betelepülőre volt szükség ahhoz, hogy ellensúlyozza a népesség fogyását.

A doktorandusz szerint 2002 és 2011 között közel 79 ezer ember költözött a városba és vonzáskörzetébe, viszont több mint 50 ezer ember el is költözött onnan.

Ki fizet a kolozsvári felsőoktatásért?

Az előadás-sorozatot Andrei Chirca, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandu­szának előadása zárta. Dan Tudor Lazăr és Cristian Marius Litan, BBTE oktatók és a doktorandusz közös kutatási eredményeit bemutató előadás A diákok kiadásai és mire tanít meg ez bennünket az egyetemi oktatás alulfinanszírozásáról. Bizonyíték egy felső-közép-bevételű országból címet viselte. A kutatás eredményei meglepték a hallgatóság külföldi tagjait, németországi és japán előadók csodálkoztak rá a helyzetre: miért is fizet a diák az oktatásért, és miért nem oldja meg az állam ezeket a problémákat, miért nem nyújt megoldást az egyetem a kolozsvári lakhatási problémákra – tették fel a külföldiek a jogos kérdéseket.

A kutatók  2015-ben a BBTE-n tanuló, Kolozsváron tartózkodó diákok kiadásait mérték fel, online kérdőíves módszer használatával. Az BBTE-en 2015 végén megközelítőleg 50 ezer diák tanult, ezek közül a kolozsvári szakokra 27 754 egyetemista járt. A kérdőívet 1159 diák töltötte ki, alap, mesterképzéses diákok, és doktoranduszok egyaránt.

A kutatók felmérték a diákok bevételeit – az egyetemi ösztöndíjakat, fizetésből számrazó jövedelmüket –, illetve kiadásaikat, hogy mennyit költenek havonta lakásra, tandíjra, ételre, szórakozásra, utazásra stb.

A felmérésből kiderül: a válaszadók 58%-a nem dolgozik, nincs bevétele, így a kutatók arra következtetnek, ezeket a Kolozsváron tartozkodó diákokat a családjuk tartja fenn. Ők a családi kasszából fizetik a lakbért vagy a bentlakás árát, a szüleik pénzéből vesznek maguknak Kolozsváron ennivalót stb. A megkérdezettek csupán 20%-a dolgozik teljes munkaidőben, a válaszadók nagyrésze csak a magiszteri képzés alatt vállal munkát, az alapképzéses hallgatókra ez nem jellemző. A megkérdezettek kisebb része vállal részmunkaidős állást.

A kolozsvári egyetemisták helyzetét is górcső alá vették

A kutatók felmérték többek között azt, hogy a kolozsvári BBTE-s egyetemisták mennyit költenek évente lakbérre, ételre vagy szórakozásra, majd ezt összehasonlították az egyetem éves kiadásaival, illetve bevételével.

A doktorandusz elmondta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 2015-ben megközelítőleg 44 millió euró állami támogatásban részesült, ez a bevételeinek 54%-át tette ki.

Ezzel szemben az intézmény éves összkiadása megközelítőleg 77 millió euró volt, a BBTE diákjai viszont ugyanabban az évben 1,83-szor többet költöttek, hozzávetőlegesen 141 millió eurót kolozsvári tartózkodásuk idején. Ez az összeg megközelítőleg 100 millió euróval több, mint amennyit az állam fordít az oktatásukra.

Így jogosan tette fel a kérdést a kutató az előadása végén: végül is ki fizet a felsőoktatásért? A külföldről érkező hallgatóságot – szintén kutatók – a legjobban a kolozsvári lakhatási probléma lepte meg: nem értették, miért nem tesz semmit az állam a jobb és olcsóbb lakhatási körülmények megteremtéséért, miért nem fektet az egyetem új bentlakások építésébe, így mérsékelve ezzel a kolozsvári diákok egyik lakhatási kiadásait.