Kiesett Simona Halep

Kiesett Simona Halep
Nem jutott be Simona Halep a 2,9 millió dollár összdíjazású cincinnati (Ohio állam) keménypályás WTA-torna negyeddöntőjébe, mert csütörtökre virradóan 6:1, 3:6, 7:5 arányban vereséget szenvedett az amerikai Madison Keystől (WTA - 18.).

Halep, aki 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is döntőt játszott Cincinnatiben, 2 óra 3 perc alatt kapott ki jobb fizikai kondícióban lévő ellenfelétől.

Az első játszmát alig 24 perc alatt úgy nyerte meg a remekül adogató Keys, hogy 1:1 után zsinórban öt gémet nyert. Halep összesen hat pontot gyűjtött saját szervája után, és abból is csak kettőt az első labdából.

Halep 2:0-lal indította a második szettet, majd elvesztette adogatását, de brékelt, és 4:1-gyel ment, Keys 4:3-ra feljött, de Halep ismét brékelt, és 6:3-mal behúzta a szettet.

Simona katasztrofálisan kezdte a döntő játszmát, Keys 3:0-ra vezetett, és öt labdája volt a 4:0-hoz, azonban Halep hárított és 3:3-on egyenlített. Tovább fej fej mellett haladtak, Keys 6:5-re vezetett (előtte, 5:4-nél meccslabdája is volt), és hiába volt Halepnek 40–0-ja, elrontott néhány labdát, és az amerikai játékos 7:5-tel lezárta a meccset.

Keys 10 ász mellé 3 kettőshibát vétett, Halep 3 ászt és 5 duplahibát ütött. Keys bréklabdáinak 73%-át értékesítette, Halep csak 54%-át.

Halep teljesítményéért 30 330 dolláros csekket és 105 WTA-pontot kap.

A nyolcaddöntő eredményei:
Ashleigh Barty (Ausztrália)–Anett Kontaveit (Észtország) 4:6, 7:5, 7:5
Naomi Oszaka (Japán)–Szu-vej Hszie Su-vej (Tajvan) 7:6 (3), 5:7, 6:2
Karolína Plískova (Csehország) - Rebecca Peterson (Svédország) 7:5, 6:4
Madison Keys (Egyesült Államok) - Simona Halep (Románia) 6:1, 3:6, 7:5
María Szakkari (Görögország) - Arina Szabalenka (Fehéroroszország) 6:7 (7), 6:4, 6:4
Szvjetlána Kuznyecova (Oroszország) - Sloane Stephens (Egyesült Államok) 6:1, 6:2
Venus Williams (Egyesült Államok) - Donna Vekic (Horvátország) 2:6, 6:3, 6:3
Sofia Kenin (Egyesült Államok) - Elina Szvitolina (Ukrajna) 6:3, 7:6 (7).