Kézi BL: A Győri ETO és a Ferencváros legyőzésével megvédte címét a Vipers

Kézi BL: A Győri ETO és a Ferencváros legyőzésével megvédte címét a Vipers
A címvédő norvég Vipers Kristiansand lett a női kézilabda Bajnokok Ligájának a győztese, miután a budapesti négyes döntő szombati elődöntőjében legyőzte a Győri ETO-t, majd a vasárnap esti fináléban a 21 év után döntős Ferencvárost is. A két magyar együttes – fordított sorrendben – a dán Esbjergnél bizonyult jobbnak, így az ezüst- és a bronzéremmel vigasztalódhatott.

Borítókép: Kisfaludy Anett (balra) és Anna Vyakhireva (balról a második), az FTC–Kristiansand mérkőzésen – fotó: MTI/Illyés Tibor

A kétnapos budapesti sportesemény a tavalyi finálét játszó Győr és a Vipers elődöntőjével kezdődött szombaton; a két együttes hetedszer találkozott egymással a BL-ben, ezt megelőzően a magyar csapat négyszer, a norvég kétszer győzött, a tavalyi döntőben utóbbi 33–31-re kerekedett felül.

A négyes döntő első gólját Stine Oftedal révén a győriek szerezték. A szoros, egy-két gólos különbségről a Vipers tudott elmozdulni, a 11. percben négygólos előnyt alakított ki (9–5), majd héttel is vezetett (20–13). A fordulást követően lassult a játék, a határozottabban kézilabdázó ETO a második félidő derekára háromgólosra olvasztotta a különbséget (26–29). A záró öt perchez közeledve kettős emberhátrányban is betalált a Győr és nem engedte ellépni riválisát, így kiélezett végjáték következett. Az utolsó percben emberelőnyben egygólosra faragta lemaradását a magyar csapat, azonban a Vipers is be tudott találni, ezzel biztosította fináléba jutását.

*

A folytatásban az FTC – amelynek ez volt az első négyes fináléja, ám 1971 és 2002 után harmadik alkalommal került a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe (nyernie még nem sikerült) – és az előző idényben BL-negyedik dán Esbjerg került főszerepbe. A magyar csapat nagyon nehezen találta az ellenszert Nora Mörk, Vilde Ingstad, és a BL góllövőlistáját vezető Henny Reistad játékára, de a 26. percig remekül tartotta magát. Az FTC aztán az első félidő utolsó négy percét elrontotta – ekkor az Esbjerg egy 3–0-s sorozatot hozott össze –, és úgy tűnt, ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta magát.

A második felvonás elején egy hármas gólsorozattal visszazárkózott a magyar együttes, sőt a 43. percben kettős emberelőnyben egyenlített (21–21). A vezetést az 54. percben vette vissza (27–26), majd négy perccel a vége előtt – egy újabb 3–0-s sorozat végén – először vezetett kettővel a magyar csapat, amely a fantasztikus hangulatban végül győzni tudott: bár a dánok egyenlítettek, a meccs utolsó támadása a Ferencvárosé volt, a rendkívül taktikus akció végén pedig Emily Bölk megszerezte a győzelmet érő gólt.

A két szombati találkozó kapcsán érdemes még megjegyezni, hogy mindkettőn 20 022 volt a hivatalos nézőszám, amely új világcsúcs női kézilabdamérkőzésen.

*

A vasárnapi kisdöntőben nem született meglepetés: miután a csoportkörben mindkét találkozón győri sikert könyveltünk el (Dániában 31–29, hazai pályán 29–28-ra nyert) és a tavalyi elődöntőben is a Győr volt a jobb az Esbjergnél (32–27), Ambros Martín alakulata a hazai közönség előtt „hozta a kötelezőt”, így a spanyol edző bronzéremmel búcsúzhat – utolsó mérkőzésén irányította ugyanis az ETO-t, amellyel két mandátuma alatt a BL-t négyszer, a magyar bajnokságot hétszer, a Magyar Kupát hatszor nyerte meg...

A kisalföldi alakulat gyakorlatilag végig vezetett, az Esbjergből támadásban és védekezésben sem tudott senki vezérré előlépni – mentségükre legyen mondva: Jesper Jensen vezetőedzőjük előző este elárulta: az e heti dán bajnoki döntő sokkal fontosabb számukra, mint a BL bronzmérkőzése, így ennek megfelelően fogja beosztani a játékidőket...

A szünet után kilencgólosra növelte előnyét az ETO (18–9), emiatt kissé kiengedett, a rivális pedig zárkózásba kezdett, és a nézők megdöbbenésére a 48. perc végén 22–22-nél utol is érte a megtorpanó Győrt. A lelátón helyet foglalók jelentős részének támogatását élvező ETO 25–25 után egymás után kétszer talált be, az utolsó öt percnek így 27–25-ös állásról vágtak neki a felek, előnyéből pedig egy gólt meg tudott őrizni a magyar csapat, amely így százszázalékos maradt az Esbjerg ellen: hatból hat...

Az ötszörös győztes ETO 2021 után másodszor zárt a dobogó alsó fokán a BL-ben; az elődöntőben 15. alkalommal, a négyes döntőben – ezeket 2014 óta rendezik (eddig minden tornának a magyar főváros adott otthont) – pedig nyolcadszor szerepelt.

*

A négyes döntő utolsó mérkőzésén csaknem 11 perc után, 5–1-es norvég vezetésnél született meg az FTC első akciógólja, mert a címvédő remekül védekezett és pontosan támadott. Elek Gábor időkérése és kapuscseréje után (9–4-nél) a Ferencváros előbb felzárkózott 12–10-re, majd Szöllősi-Zácsik Szandra bombagóljaival már csak egy találat volt a hátránya a szünetben (14–13).

A második félidő nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból, ugyanis a Vipers 18–14-re ellépett, ráadásul Tomori Zsuzsanna piros lapot kapott. A Ferencvárost szintén utolsó alkalommal irányító Elek Gábor 20–14-nél ismét időt kért, de a másik oldalon Katrine Lunde bravúrosan védett, így szinte folyamatosan nőtt a különbség (24–16), és innen már nem volt visszaút az FTC számára: úgy tűnt, a szombati elődöntő sokkal többet vett ki a ferencvárosi játékosokból, mint ellenfelükből, így a finálé utolsó harmadában már nem volt elég erejük visszazárkózni.

A két csapat kilencedik egymás elleni mérkőzésén három ferencvárosi siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Vipers.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során átadták a szezon gólkirályának járó díjat az Esbjerget erősítő Henny Reistadnak, aki 142 alkalommal volt eredményes. Az idény legjobb játékosa a Vipers orosz irányítója, Anna Vjahirjeva lett.

Ami a további statisztikákat illeti, a szovjet Szpartak Kijev, az osztrák Hypo Niederösterreich és a Győri Audi ETO KC után a Vipers a negyedik csapat, amely sorozatban háromszor BL-t – korábbi nevén BEK – tudott nyerni. A Vipers Kristiansand három végső győzelmével (ugyanannyi döntős szereplésből) immár a hatodik legeredményesebb klub a női kézilabda BL történetében, az első három helyet a még szovjet Szpartak Kijev – 13 győzelem és további 2 döntős szereplés –, az osztrák Hypo Niederösterreich 8/5 és a Győri Audi ETO 5/4 foglalja el.

A két magyar edző a négyes döntő után csalódottan nyialtkozott. „Az aranyért jöttünk erre a hétvégére” – kezdte értékelését Ambros Martín, majd hozzátette: „Most egy kicsit hátralépek, követni foglak benneteket, de nem közelről, csupán a televízión keresztül és igyekszem minél többet tanulni otthonról a női kézilabdáról”. Elek Gábor pedig úgy fogalmazott: csak néhány nap múlva tud majd örülni a Bajnokok Ligájában nyert ezüstéremnek. Ugyanakkor hozzátette, ha valaki azt mondta volna, hogy itt lesznek a négyes döntőben, és még a fináléba is bekerülnek, azt valószínűleg kinevette volna az utolsó két hónap kivételével. Mint elmondta, most biztosan nincs folytatás számára, és jelenleg nem tud válaszolni arra, hol folytatja, illetve egyáltalán folytatja-e az edzősködést.

Eredmények: elődöntők: Vipers Kristiansand (norvég)–Győri Audi ETO KC 37–35 (23–18), FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 30–29 (13–17); bronzmérkőzés: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg 28–27 (16–9); döntő: Vipers Kristiansand–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–24 (14–13).