Kevesebb csapat jelentkezett az Örökségünk Őrei vetélkedőre

Sorshúzással választottak örökbe fogadható műemléket

Kevesebb csapat jelentkezett  az Örökségünk Őrei vetélkedőre
Öt csapat, azaz öt tanintézet vesz részt idén az RMDSZ kulturális főosztálya által meghirdetett Örökségünk Őrei Kolozs megyei vetélkedőn, amelynek első programpontja, azaz a műemlékek kijelölése tegnap zajlott a Bánffy-palota udvarán. A csapatok végül maguk döntötték el, hogy a közel nyolcvan kolozsvári műemlék közül melyiket fogadják örökbe. A Kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai a Báthory-Apor szemináriumot, az Apáczai-líceum csapata a Széki-palotát, a Báthory-líceum diákjai a Jósika-palotát, a Brassai-líceum tanulói a volt pénzverde épületét, míg a Donát negyedi Ghibu-líceum diákjai a Horea úti Zsinagógát veszik majd örökbe jelképesen. Sem a tavalyi, sem a tavalyelőtti nyertes tanintézmény nem indult ezen a vetélkedőn. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főosztályának ügyvezető alelnöke biztosította a résztvevőket, hogy a testület és a média most is minden támogatást megad a tanulóknak.

– Tavaly a Státus-palotákat fogadtuk örökbe, és idén is hasonló műemlékre pályáztunk. Tanulmányoztuk több műemlék épület történetét, így esett a választásunk a Széki-palotára – mondta el Kerekes Ákos, az Apáczai-líceum tizedikes diákja, akitől azt is megtudtuk, hogy a 14 tagú csapat már ma, világításkor elkezdené a munkát, és rendbe tenné Széki Miklós házsongárdi sírját.

– Az elmúlt időszakban sok érdekes régészeti lelet került elő a Jósika-palotából, csapatunk ezért választotta ezt a műemléket – közölte Kovács Dávid, a Báthory-líceum tizedikes diákja, a 13 tagú csapat tagja. 

– Szeretjük a kihívásokat, ezért esett a választásunk a volt pénzverde épületére – tudtuk meg Farkas Boglárka tizenegyedikes diáktól, a Brassai-líceum 15 személyt számláló csapatának egyik tagjától. 

–  Mi a Báthory-Apor szeminárium épületében tanulunk, lenyűgözött minket az épület múltja, sok híres ember tanult ott – támasztotta alá választásukat a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolája integrált osztályának tanulója, Horváth Pál, aki szintén egy 13 tagú csapat tagja. 

A Ghibu-líceum diákjai más programjuk miatt nem jelenhettek meg az eseményen, de tolmácsolták azon szándékukat, hogy a Horea úti Zsinagóga épületét kívánják örökbe fogadni, mivel érdekesnek tartják a történetét, és a város magyar és román közössége egyaránt magáénak érzi ezt a műemléket.