Kettős vereség az U-s lányoknak a brassói turnén

Kosárlabda Nemzeti Liga

Kettős vereség az U-s lányoknak a brassói turnén
Mindkét mérkőzésüket elvesztették a Kolozsvári U lányai a női kosárlabda bajnokság középszakaszának első tornáján, Brassóban. Dragan Petricevic tanítványainak mentségére legyen mondva, ellenfeleik a tabella első és második helyezettjei voltak, akiket időnként parádés játékkal uraltak, de a hullámzó teljesítmény végül az ellenfél javára billentette a mérleg nyelvét.

A kolozsvári csapat a torna első mérkőzésén – azaz a bajnokság 19. fordulójában – állt közelebb a győzelemhez: a Szatmárnémeti Municipal ellen vívott csatában 9 alkalommal mutatott egyenlőséget az eredményjelző, 9-szer változott az éllovas, ennek során az U maximálisan 6 ponttal, míg a szatmárnémeti gárda legtöbb 11 ponttal vezetett. A fekete-fehérek legjobb sorozata egy 8-as volt, ellenfeleiké egy 7:0-s, végül utóbbiak mindössze két ponttal jobbnak bizonyultak.

A találkozót egyébként a kolozsváriak kezdték jobban, rögtön az elején – két és fél perc alatt – 7:1-re megléptek, ám innen kezdve a szatmárnémetiek fokozatosan játékba lendültek és elkezdték a felzárkózást, mígnem 20 másodperccel a negyed vége előtt sikerült kiegyenlíteniük.

A második negyed ismét a kolozsváriak irányításával kezdődött zsinórban dobott 6 ponttal (21:15), ám ezúttal ellenfeleik hamarabb „ébredtek”, ennek eredményeként a 14. percben a mérkőzés során először átvették a vezetést (23:24).  A két gárda ezt követően fej-fej mellett haladt a szünetig (bár az U-nak Olena Samburska triplája révén volt egy „szökési kísérlete” – 32:27).

A térfélcsere a szatmáriakat találta jobb passzban, 38:38 után a harmadik negyed derekára 40:51-re elléptek. A kétperces kosárcsend után az U-sok Taylor kétpontosával jelentkeztek be ismét a játékba, és a következő két percben nekik jött össze minden, míg az ellenfélnek semmi, így azok előnye a negyed végére 1 pontra csökkent (51:52).

Az utolsó 10 perc nyitányán Dragan Petricevic tanítványai mindössze 19 másodperc után Samburksa kétpontosával ismét átvették a vezetést. A pályán tovább folytatódott a két csapat közötti nagy küzdelem, amelyben, a negyed első felében az U-sok voltak enyhe lépéselőnyben. 59:58-ról azonban a 36. percben 60:66-ra módosult az eredményjelző, ami nyomás alá helyezte a kolozsvári csapatot. Samburksa és Thompson kosaraival hamar korrigáltak, de erre az ellenfél is két kosárral válaszolt, ráadásul köztük egy triplával (64:71). És már csak kevesebb 1 mint perc és 20 másodperc volt hátra az utolsó sípszóig…

A végjáték taktikai csatáját egyértelműen az U nyerte, hiszen egy 7:0-as sorozattal 71:71-re kiegyenlített, ám a mérkőzés megnyeréséhez ez még nem volt elegendő. Az utolsó 30 másodperc kezdete ugyanis a szatmáriakat találta támadásban, s miután Harrison közeli dobása nem ült, sajnos Green szedte össze a lepattanót, és ő már bedobta a kétpontost. 23 másodperc volt még hátra, azaz szinte pontosan egy támadásnyi idő, amelyben azonban az U-soknak nem sikerült dobóhelyzetbe kerülniük, de még büntetődobást sem kiharcolniuk, így a végeredmény: Kolozsvári U–Szatmárnémeti Municipal 71:73 (15:15, 17:17, 19:20, 20:21). A kolozsvári pontszerzők: Samburska és Kalusic 16–16, Vorpahl 13, Taylor 10, Thompson 6, Părău 5, Voica 4, Ghizilă 1.

Másnap, szombaton az U-s lányok a tabella éllovasával, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC-kel mérték össze erejüket, vagyis azzal a csapattal, amelyet nemrég meglepetésre legyőztek az alapszakaszban – ez egyetlen más csapatnak sem sikerült –, de amelytől aztán a Román Kupában, Sepsiszentgyörgyön vereséget szenvedtek. Ilyenformán izgalmas, kétesélyes mérkőzésre volt kilátás a brassói semleges pályán, csakhogy a szentgyörgyiek ezt kicsit másképp gondolták, rögtön elléptek ugyanis 2:8-ra. Az 5. percben azonban már egyenlő volt az állás, sőt két perc múlva már a kolozsváriak vezettek 5 ponttal (13:8), s ebből 3 pontot megtartottak a negyed végéig (15:12). A második játékrész pedig Ghizilă gyors, a 8. másodpercben elért triplájával indult (18:12), majd 3 perc múlva a kolozsváriak előnye már-már elérte a 10 pontot (24:16). Ekkor azonban megállt a tudomány: jött egy 0:10-es sorozat, és máris a szentgyörgyiek vezettek (24:26). A következő percek kiegyenlített csatát hoztak, majd a végére a Sepsi ismét rálépett a gázpedálra, és egy újabb nyolcpontos sorozatnak köszönhetően kétszámjegyű előnyben vonult öltözőbe (31:41).

Térfélcsere után a kolozsvári csapat végig futott az ellenfél után, amely azonban sohasem került lőtávon belül. Az utolsó játékrész elején 19 pontos különbséget mutatott a tabella, s ugyan a hajrában, 3 perccel a játék vége előtt ez 5-re (!) csökkent (68:73, majd 73:78), a tapasztalt ellenfél probléma nélkül seperte be a győzelmet.

Végeredmény: Kolozsvári U–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 77:86 (15:12, 16:29, 17:20, 29:25); a kolozsvári pontszerzők: Kalusic 22, Samburska és Vorpahl 15-15, Taylor és Thompson 6-6, Voica 5, Maxim és Ghizilă 4-4.

A turné másik két mérkőzésén: Szatmárnémeti Municipal–Brassói Olimpia 62:54, Brassói Olimpia–Alexandriai SK 79:69. Ezzel a felsőházi tabella: 1. Sepsiszentgyörgy 33 pont/17 mérkőzés, 2. Szatmárnémet 31/18, 3. Brassó 28/18, 4. Kolozsvár 26/18, 5. Alexandria 25/17. Az U-sok a március 16–18-i második tornán – Alexandriában – a Brassói Olimpia ellen kezdenek, majd egy szabadnap után a 22. fordulóban a torna házigazdájával játszanak.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A kosárlabda nemzeti liga hétvégi fordulójában mind Kolozsvár férfi, mind pedig női csapata szombaton játszott, további hasonlóság, hogy mindkét gárda idegenben szerepelt és egyformán egypontos vereséget szenvedett, miután az utolsó percben volt esélye a győzelemre is.
Sport