Kétmilliárd euróba került a politikai válság?

Kétmilliárd euróba került a politikai válság?
A külföldi hitelek költségeinek növekedése, az importok drágulása és az uniós alapok lehívásának késlekedése kétmilliárd eurónál is többre növeli a politikai válság által az üzleti életben okozott kárt – derül ki a Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) mai becsléséből.

„Az év első három hónapjában 20,8 milliárd eurót tett ki az import, ha pedig figyelembe vesszük a hazai pénznem árfolyamának 4,55-ről 4, 59 lej/euróra való leértékelődését, arra a következtetésre juthatunk, hogy ezen a téren 20 milliárd euró vesződik el. Ráadásul már az év felénél járunk, és Románia szinte semmit nem hívott le a rendelkezésre álló 4,6 millió euróból. Nagyon valószínű, hogy az év végén 80 százalék marad lehívatlanul” – nyilatkozta Florin Jianu, a CNIPMMR elnöke, korábbi üzleti szféráért felelős miniszter.

A vállalkozói szervezet kutatása szerint 9, a KKV-k fejlesztését célzó intézkedés, aminek az első és a második negyedévben kellett volna megvalósulnia, késett vagy még megszerkesztésre sem került.

„Rendeletek elfogadása pedig már nem lehetséges, hiszen a kormány már csak a közügyek megfelelő lefolyásához alapvetően szükséges dokumentumokat fogadhatja el, amíg az új kabinet tagjai le nem teszik hivatali esküjüket” – írja a szervezet.