Két órát tárgyalt az amerikai nagykövet az igazságügy-miniszterrel

Két órát tárgyalt az amerikai nagykövet az igazságügy-miniszterrel
Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete ma kétórás megbeszélést folytatott Tudorel Toader igazságügy-miniszterrel a tárca székhelyén, ezt követően pedig úgy nyilatkozott, hogy a párbeszéd az együttműködés jegyében zajlott, és hatékony volt.

„Nagyon hatékony beszélgetést folytattam Toader miniszter úrral ma reggel, pozitív szellemben, amilyennek lennie kell a stratégiai partnerségünk keretében. A nap folyamán kiadunk egy közös nyilatkozatot. A párbeszéd az együttműködés szellemében zajlott. Információt és véleményt váltottunk, és alig várom a további együttműködést a miniszterrel és a kormánnyal” – fogalmazott a nagykövet.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfő este, Hans Klemm kijelentései kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagykövete lehet, azért aggódik az igazságügyi törvények módosítása miatt, mivel nem javasolta, hogy a legfőbb ügyészt a szenátus jelölje.

„Talán azért aggódik, mert az igazságügyi törvények módosítására irányuló jogszabályjavaslatban nem a legdemokratikusabb, USA-ban alkalmazott rendszert javasoltam, hogy a legfőbb ügyészt a szenátus jelölje. Gondolkodom ezen a változatom, ugyanis mi is hasonló demokráciára törekedjünk” – fogalmazott az igazságügyi tárca vezetője az Antena 3 hírcsatorna műsorában.

Közölte ugyanakkor, hogy a keddi nagy folyamán találkozik Hans Klemm nagykövettel, s akkor majd kiderül, hogy az amerikai diplomata mivel indokolja az aggodalmát.

„Láttam a sajtó sajátságosnak nevezte azt a fajta hozzáállást, hogy a nagykövet párbeszédre hívta az igazságügyi minisztert. Elviekben nem hívhat be engem az irodámba. Az még elment volna, ha a nagykövetségre hív. Ez a harmadik alkalom, hogy találkozom a nagykövettel. Az igazságügyi minisztériumban több nagykövetet fogadtam, valamennyi esetben az ők kezdeményezésére. Több találkozási alternatívát ajánlott fel, megmondtam az én opciómat, amit azonnal elfogadott. Szerettem volna, ha közli az aggodalom okát is. Az üzenet a sajtón keresztül érkezett. Holnap (kedden – szerk. megj.) majd megtudom, megkérdezem valószínűleg, vagy elmondja ő maga. Bár előfordulhat, hogy nem az igazságügyi törvényekről fogunk beszélgetni, mivel az előző találkozókon meghívott, hogy látogassak el az USA-ba. Meglátjuk holnap” – fejtette ki Toader azt követően, hogy a nagykövetség aggodalmát fejezte ki az igazságügyi törvények módosítására irányuló jogszabályjavaslatok kapcsán. Mint fogalmaztak, az Egyesült Államok aggódik az igazságszolgáltatás függetlensége miatt, mivel a jogállamnak erős és független igazságügyi rendszerre van szüksége.