Két hét az égig érő pálmafák, gyümölcsöző óriáskaktuszok, a frutti di mare és orecchiette hazájában

A Jón-tengertől az Adriáig 4.

Két hét az égig érő pálmafák, gyümölcsöző óriáskaktuszok,  a frutti di mare és orecchiette hazájában
A Via Umbertón a Santa Croce-bazilika a leccei barokk (barocco leccese) egyik legcsodálatosabb építménye több mint 100 év alatt készült el, az építkezés 1549 és 1695 között zajlott. A székesegyház barokk homlokzatát Lo Zingarello (A kis cigány) néven ismert Giuseppe Zimbalo híres építész és szobrász tervezte. A Santa Croce homlokzata állatokkal, groteszk figurákkal és virágfűzérekkel gazdagon díszített, koronapárkányzata hat oszlopon fekszik, középen hatalmas rózsaablakkal, amelynek bal oldalán, az egyik levélkarika mellett nagy orrú alak, a hagyomány szerint a szobrász domborműönarcképe látható.

A Lecceről szóló beszámoló első része itt olvasható. 

A bazilika főbejáratát két korinthoszi oszlop fogja közre. A zsúfoltan díszített homlokzat után a 16 pompás márványoszlopra támaszkodó tágas templombelső nyugodtságot, kiegyensúlyozottságot, biztonságot sugall. A kazettás mennyezet arannyal festett részleteit a templom hatalmas rozettáján beáradó napsugár ragyogóvá varázsolja, és amint hét oldalsó kápolnájának oltárfestményeit és a mennyezet közepén Giovanni Grassi Szentháromság-festményét csodálod, a meghitt csendben egyszer csak úgy érzed, nincs mitől félned, van ki vigyázzon rád.

A Santa Croce bazilika rózsaablaka

Lecce barokk gyönyörűségeit csodálva, egyszer csak a korgó gyomrunk figyelmeztetett, hogy enni kéne valamit. Köztudott, hogy az olaszok számára minden délben néhány órára megáll az élet, az utcák elnéptelenednek, bezárnak a boltok és a szegény turista, aki ebédelni szeretne, felejtse el, mert az éttermek estig zárva vannak. Már mindenhol húzták le a rolót, amikor egyik zsákutca teraszán még két asztalnál ültek vendégek, de már minden jel arra mutatott, hogy csak percek kérdése, és kezdődik a szieszta.

Szerencsénkre, megesett rajtunk a tulajdonos szíve, s látván a fáradtságtól és éhségtől elkínzott arcunkat, széles mosollyal hellyel kínált. Főtt ételt ugyan nem hozhatott, mert a konyha már zárva volt, de bőven megrakott sajttállal, paradicsommal, ízletes olívabogyóval és egy-egy korsó hideg sörrel kínált. A fincsiségek éppen elfogytak a tálról, amikor a főnök szeretetteljes mosollyal átnyújtotta a számlát, közben nyugtatgatott, hogy ugyan a személyzet azonnal sziesztázni megy, de mi maradhatunk nyugodtan, ameddig elfogy a sörünk, csak arra kért, hagyjuk a poharakat az ajtó sarkában. Azzal további szép napot kívánt, és eltűnt a bezárt ajtó mögött. Hát, ezt csinálja utána valaki! Tanulhatnánk tőle vendégszeretetet.

A jóllakottság érzésével, kicsit ugyan lustábban, de nyugodtan indultunk tovább, hiszen még hátra volt a Dóm tér épületegyüttesének felfedezése.

A négyzet alakú Piazza del Duomo – amely a térre nyíló egyetlen kapujával a 17. századig teljesen zárt püspöki udvar volt – három oldalról zárt tér, itt található a város egyik legszebb barokk épülete, a Santa Maria Assunta-katedrális, vagyis a Duomo di Lecce. A dóm bal oldalán helyezkedik el az ötemeletnyi magas, majolikával burkolt kupolás Il Campanile del Duomo. A négyzet alapú harangtorony felfelé egyre keskenyedő emeletein díszes korlátok nyújtanak biztonságot. A dóm jobb oldalára épült az Episcopio, avagy a püspöki palota, a leccei főegyházmegye érsekeinek (régebben püspökeinek) székhelye. Az épületet a 15. században kezdték el építeni, majd a 16–17. században újraépítették, végül Emanuele Manieri leccei barokk építésznek köszönhetően a 18. században nyerte el ma is látható homlokzatát. A püspöki palota kapujához díszlépcső vezet, fölötte Sozy Carafa egykori püspök címere látszik, az emeleti szinten három fülkében szentek szobrai állnak. Az épületegyüttest bezáró, egykoron katolikus iskolaként, jelenleg múzeumként és könyvtárként működő háromszintes szemináriumi palota – a homlokzatra nyíló virágmotívumos fafaragásokkal díszített ablakkereteivel – a leccei barokk egyik legimpozánsabb épülete.

A Duomo di Lecce mennyezete és orgonája 

Amikor a Dóm térre értünk, a püspöki palota 1761-ben készült órája – amelyet Domenico Panico leccei órásmester készített – öt perc híján fél 3-at mutatott. Fáradtan ugyan, de annál nagyobb kíváncsisággal léptünk be a Duomo di Lecce kapuján. A katedrális a már említett Giuseppe Zimbalo építész és szobrász tervei alapján épült a 12. századi első katedrális helyére, homlokzatának központi eleme gazdagon díszített portál, amelynek a két oldalán San Giusto és San Fortunato fülkékben elhelyezett szobra áll. Lenyűgöző látvány vár a szemlélődőre: a szobrokkal díszített bejárat fölötti párkány, a katedrális kapuja fölött „őrködő” Szent Orontius szobra, és mindaz, ami a háromhajós templombelsőben látható. Az ember azt se tudja, merre kapkodja a fejét azon igyekezetében, nehogy valamit is kihagyjon. Szeretné a sok szépséget mind magába szívni, hogy a művészi részletekre (is) figyelő leccei barokk káprázatos alkotásait emlékeiben elraktározhassa, megőrizhesse: a kereszthajó Szent Orontius életének epizódjait ábrázoló festett kazettás mennyezetét, a tizenkét gazdag díszítésű oltárt, a bronzból öntött díszelemektől ékes márványból faragott főoltárt és a Szűzanyát ábrázoló oltárképet.

Másodszorra a Da Tonino vendéglőt vezető házaspárral, Luigival és Valentinával látogattunk Leccébe. Péntek este kérdezték, volna-e kedvünk velük tartani a szombati kirakodós piacra. Hát hogyne lett volna kedvünk. Hogy elkerüljük a hőséget, korán reggel indultunk útnak. A piac zsongó-bongó hangulatában volt mit bámulni a gyümölcsöktől roskadozó asztaloktól és az ismert és ismeretlen déli fűszeres standtól az ezerféle sajtos-húsos bódékon át, azt se tudtuk, hogy merre nézzünk. Mindenhol felaggatott ruhák, asztal- és ágyterítők, függönyök, napozókendők és törülközők lógtak, de volt ott száz meg százféle cipő, szandál, bőr- és műanyag táska, háztartási kellék, elektronika, illatszer és csecsebecse, egyszóval minden, amit el lehet képzelni, és amit nem is. Úgy eltátottuk a szánkat, hogy észre sem vettük és delet ütött az óra, indulhattunk vissza Porto Cesareóba. Olasz barátaink azt mondták, addig nem mehetünk „haza”, amíg meg nem kóstoltuk a pasticciottót, a leccei sütispecialitást a Piazza Sant’Oronzo közelében lévő Gelateria Pasticceria Natale, Lecce legnépszerűbb fagylalt-, kávé- és süteményboltjának teraszán. Szó, ami szó, nemhiába büszkék erre az omlós, porhanyós, mandulatejes-pudingos krémmel töltött sütire, hisz pusztán az illatától is csorog az ember nyála. A cukrászok pedig nem győznek annyit sütni belőle, hogy percek alatt ne maradna hűlt helye a leccei pasticciottónak.

Lecce ugyan kicsi város, de annál fontosabb szerepet tölt be a régió művészi, tudományos és kulturális életében. A művészet terén Isaia Zilli 35 éves tehetséges leccei szobrász évek óta viszi a városka hírnevét a nagyvilágban, műveivel már számtalan európai kiállításon vett részt. Fémből készült szobrai legtöbbször az állatvilágból merített ihlet alapján készültek, de a kígyók, békák, szöcskék, a fújó- és kagylóhal, polip, tengeri csikó, cápa és kajmán mellett munkái között tengelicét, sellőt, lovat, bikát és tigrist is találunk. Kortárs víziójú, nagy méretű fémmunkái Salento városainak köztereit díszítik. Az 1955-ben alapított Università del Salento (2007-ig Università degli Studi di Lecce) nevű egyetemének humán és reál fakultásain diákok százai tanulnak, kutatnak.

Lecce a kulturális és sporteseményekben is a régió egyik leggazdagabb városkája. Van saját focicsapata – az 1908-ban alakult Unione Sportiva Lecce klub (röviden US) „Lupi” beceneve és a labdarúgócsapat címerének farkasa valószínűleg a város római kori nevére utal –, és a Via del Mare nevű, több mint 30 000 férőhelyes sportstadionjában – ahol más labdarúgóklubok is működnek – rendszeres mérkőzések zajlanak. Minden évben augusztus 25–27. között Szent Orontius, a város védőszentjének emlékére háromnapos fesztivált rendeznek, amelyen a szentmisék és a hívek körmenete után, a város apraja-nagyja a vidámpark élményeiben osztozhat, különböző műsorokon és koncerteken vehet részt.

A Salentói-félsziget egyik augusztusi attrakciója a Notte della Taranta (A tarantella éjszakája) nevű vándor-zenefesztivál, amely Salentóban és Lecce tartomány különböző településein népszerű. Bár az 1998-ban elindított fesztivál magját a helyi folklór képezi, nem zárja ki a más népek zenéjével való kapcsolatot sem. Tematikus megjelölései révén évről évre különböző művészetekkel és irodalmi vonatkozásokkal gazdagodva több salentói várost, köztük Leccét is érintő, nagyszabású vándorfesztivállá nőtte ki magát. A zenét, táncot és különböző művészeteket felölelő nyári fesztivál mellett legtöbbször a tavaszi szezonban, esetenként az ősziben, Lecce a filmművészet otthonává válik, ugyanis 2000-től itt rendezik a Festival del Cinema Europeót. A fesztiválokra Európa minden sarkából vendégek százai érkeznek, így az olasz csizma sarkának kisvárosa minden évben néhány napra nagyvárossá változik.

Harmadszorra csupán röpke átutazókként voltunk Leccében. Eljött a nap, amikor búcsút intve a napsütötte Porto Cesareónak a városközi busszal éppen csak átrobogtunk a barokk pompájú templomok városán, hisz sietnünk kellett, hogy bőröndjeinkkel felszerelkezve elérjük a Bariba tartó vonatot, ahol újabb élmények vártak ránk.

FOLYTATJUK

(A fotók a szerző felvételei)