Két év „termésével” tért vissza Kolozsvárra a Miszla Art

Két év „termésével” tért vissza Kolozsvárra a Miszla Art
A magyarországi Miszla Art harmadszor állít ki Kolozsváron, most az elmúlt két évben, a Színdaráló művésztelepen született alkotásokat hozták el. A Reményik Sándor Galériában látogatható Színdaráló – 2017-2018 című tárlatot szerda délután Makay Tamás építészmérnök, a Miszla Art vezetője nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött a Flautino Kamaraegyüttes.

– Visszatérő alkalom, hogy a Miszla Art megálmodói elhozták a művészek által megalkotott termést Kolozsvárra is, aminek mi nagyon örülünk – köszöntötte az érdeklődőket a galéria részéről Fogarasi Szép Krisztina.

Makay Tamás a Miszla Art létrejöttéről is beszélt a megnyitón, mint mondta a kulturális központ alapgondolata rég megfogant benne, amelyet tíz éve sikerült valóra váltani, kilencedik éve pedig különböző rendezvényeket – barokk zenei kurzusokat és a Színdarálót – is sikerül megszervezni. A Színdarálórólmegjegyezte, a művésztelepre csak professzionális művészeket hívnak meg, olyan alkotókat, akik például a nyíregyházi vagy székesfehérvári egyetemeken tanítanak, de olyan is akad köztük, akinek a munkái épp Berlinben láthatók. Azt, hogy ki mehet a táborba, kit hívnak vissza, a két szakmai vezető, Tiry Péter és Könyv Kata kurátorok határozzák meg.

– A közel húsz művész ars poeticáját nehéz lenne megfogalmazni, ezért ahhoz, hogy valamilyen módon együtt tudjanak dolgozni, mindig kitalálunk hívószót. Ebben a két évben a párhuzamos horizontok és az eszmeidő hívószavakat adtuk meg a művészeknek. Ennek az a célja, valamiféle támpontot adni az alkotóknak – mondta Makay Tamás.

A mostani kiállítás a Miszla Art harmadik kolozsvári tárlata, idén a Színdaráló művésztelepen az elmúlt két évben született alkotásokból hoztak el néhányat, a két „végletet”, a fiatalabb, 35–40 közti korosztály és a 60 évnél idősebb művészek alkotásait, derült ki a megnyitón. A tárlat anyagában látható többek között Könyv Kata, Tiry Péter, Végh András, Márton Enikő, Lóczi Judit és Mayer Éva munkái.

(Borítókép: A kiállítást Fogarasi Szép Krisztina és Makay Tamás nyitotta meg. Fotó: Horváth László)