Két „döntő” a negyeddöntőkben

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Két „döntő” a negyeddöntőkben
Kisorsolták ma délben Nyonban a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását – a sors úgy hozta, hogy a legjobb négy közé jutásért két, akár döntőnek is beillő összecsapást rendeznek.

Ezek egyike a Real Madrid és a Bayern München párharca, amelynek külön érdekessége, hogy a Bayern jelenlegi szakvezetője, Carlo Ancelotti korábban a királyi gárdát is edzette – így például akkor, amikor a 2013/14-es BL-idény elődöntőjének mindkét mérkőzésén a Real legyőzte a Bayernt.

Összességében a Real Madrid és a Bayern München már 22-szer találkozott egymással nemzetközi kupameccseken (ebből 16-szor a BL-ben), a spanyolok 9-szer, a németek 11-szer győztek, és mindössze két alkalommal mutatott döntetlent az eredményjelző a meccs végén.

A másik „döntő” a Juventus és a Barcelona közötti párharc – ilyet nemrég már a BL döntőjében is láthattunk, a 2015-ös fináléban a katalán gárda 3–1-gyel múlta felül a zebrákat. A két csapat a legrangosabb európai kupasorozatban eddig összesen kilencszer találkozott egymással, négyszer győztek az olaszok, háromszor a katalánok. 

Az első mérkőzéseket április 11–12-én, a visszavágókat április 18–19-én rendezik.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításai: Atlético Madrid (spanyol)–Leicester City (angol), Borussia Dortmund (német)–AS Monaco (francia), Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol), Juventus (olasz)–Barcelona (spanyol).

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport
Sport