Készítsétek a cipőket, sétára fel!

Készítsétek a cipőket, sétára fel!
Félrevezetéssel indítjuk a 2017-es sétaidényt: a nyári és koraőszi hónapokban minden hétvégén tematikus sétára várjuk az érdeklődőket. Kiderül majd, hogy hol működtek az első mozik Kolozsváron, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek a reformáció városi lenyomatát mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyedek szocmodern épített örökségét.

Elsőként tehát ezen a héten a Kiváltság teszi a várost? – Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című tematikus sétán lehet részt venni május 6-án, szombaton, amely a középkori, koraújkori városi életet eleveníti fel, bevonva a közönséget is. Találkozzunk szombaton, s ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A séta után megvásárolható lesz A 700 éves város című családi munkafüzet is, amely ugyanezt a korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára. A séta találkozási pontja a Karolina tér, a ferences templom előtt. Kezdési időpontja 17 óra, időtartama 2 óra. Jegyárak: 12 lej, 8 lej (diákok, nyugdíjasok).

Bővebb információ az egyesület sétáiról, programjairól: www.korzo.org.ro.

Májusi séták:

Május 13.: Acélabroncs, bricsesznadrág – a mulató város ükapáink korában

Találkozási pont: a Deák Ferenc utcai szökőkút előtt.

Kezdési időpont: 17 óra. Időtartam: 1,5 óra.

Május 20.: A király (ál)ruhái: Mátyás kultusz Kolozsváron

Találkozási pont: Mátyás király szülőháza

Kezdési időpont: 16 óra. Időtartam: 1,5 óra.

Május 27–28.: Lombok közé rejtett pompa: a gyalui várkastély története – Várkert fesztivál. Találkozási pont: Gyalu, kastélypark.

A rovat cikkei

A VÁROSRÓL LESZ SZÓ A SZOMBATI KORZÓS FOGLALKOZÁSON                                                              A harmadik Lépésben foglalkozást szervezi a Korzo Egyesület november 23-án, szombaton 14.30 órakor a Vallásszabadság házában. A műemlékpedagógiai foglalkozás központi témája ezúttal a város lesz.  A korzós lányok arra keresik a választ a kisebbekkel, hogy mit jelent a város, hogyan alakult ki, mik alkotják, hol a helyünk az utak, terek és épületek között, azaz hogyan élünk benne.

Közhír