Későbbi időpontra halasztódik a Tóték-turné

Későbbi időpontra halasztódik a Tóték-turné
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház felhívja kedves nézői figyelmét, hogy a Tóték című előadásuk december 6-ára tervezett kolozsvári vendégjátéka koronavírus miatt későbbi időpontra halasztódik, amiért a színház az érintettek megértését kéri.

A Bocsárdi László által rendezett Tóték című produkcióval két állomásos turnéra készült a sepsiszentgyörgyi társulat, amely során Kolozsváron és Szatmárnémetiben játszották volna az előadást december első felében, a színház vezetősége azonban ésszerűbbnek látta elhalasztani a turnét a vendégfogadó színházak biztonsága, a kór terjedésének megakadályozása érdekében.

„Az elmúlt időszak keserű tapasztalatai nyomán ésszerűbbnek láttuk meghozni ezt a döntést, kollégáink és nézőink biztonsága mindennél fontosabb számunkra” – nyilatkozta Bocsárdi László rendező, hangsúlyozva, hogy a vendégjátékok nem maradnak el, azok új időpontjáról a továbbiakban tájékoztatja nézőit a színház, miután sikerül egyezségre jutniuk ezzel kapcsolatosan a szervezőknek.

A helyszínen vásárolt jegyek a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztárában válthatók vissza hétköznap 10 és 14 óra között, az online vásárolt jegyek értékét pedig az eventbook.ro jegyértékesítő rendszer automatikusan visszautalja a vevők számlájára.

Borítókép: jelenet az előadásból. Fotó: Tamási Áron Színház. Az előadásról itt írtunk korábban.