Kerek évforduló a kolozsvári hallássérültek iskolájában
Aáry-Tamás Lajos: A méltóság ünnepe a mai
Aáry-Tamás Lajos: A méltóság ünnepe a mai
Vissza

Kerek évforduló a kolozsvári hallássérültek iskolájában

Létesítésének 130. évfordulóját ünnepelte a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Péntek délben a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt tanintézményben megható és felemelő ünnepséget szerveztek, délután pedig a Főtéren lépett fel az iskola jelölőkórusa. Vákár István a Kolozs Megyei Tanács alelnöke az iskolát betöltő lélek fontosságáról értekezett. Az eseményen részt vett a szintén hallássérültekkel foglalkozó szegedi Klúg Péter Iskola küldöttsége is: Horváth Norbert igazgató és egy hallássérült gyerekekből álló csoport. Az iskola udvarán előadott rövid műsor után az egyik földszinti teremben nyitották meg azt az emlékkiállítást, ami az iskola 130 éves történetébe nyújtott betekintést. Aáry-Tamás Lajos magyar oktatási biztos a méltóság ünnepének nevezte az évfordulós eseményt, mivel ily módon lehetővé vált, hogy a hallássérült gyermekek egészséges társaikhoz hasonló életet éljenek, tanulhassanak.

 

– Szerény körülmények között jött létre egy családi ház első emeletén 1888 szeptemberében, azaz 130 évvel ezelőtt, az első ilyen iskola nyolc halláskárosult gyermekkel. Rövid idő alatt felépült a mai tanintézet. Ma elmondhatjuk: az elmúlt 130 évben több mint ezer gyermek tanulta meg itt a jelölő beszédet. Az évfordulós ünnepségen elődeink előtt tisztelgünk – fogalmazott Kiss Csilla, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája igazgatója.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes kiválósági oklevelet adott át a megyei tanfelügyelőség részéről az iskola igazgatójának, és kifejtette: a tanfelügyelőség értékeli az itt zajló oktatási-nevelési tevékenységet.
– Ez az iskola nemcsak kőből és téglából, hanem lélekből épült. Az iskola azért maradhatott meg az elmúlt százharminc évben, mert a lélek éltette. Kívánom, hogy ugyanez a lélek éltesse a tanintézetet az elkövetkező százharminc évben is – tolmácsolta jókívánságait Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, majd megemlítette azt a megyei tanács által nyert uniós pályázatot, amelynek köszönhetően ez az iskola is meg fog újulni.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szakfelügyelője, Laura Crina Ionescu az itt dolgozó pedagógusok odaadó munkáját értékelte, majd arra buzdította a jelenlevőket, hogy maradjanak a speciális oktatás nagy családjának tagjai.

Régi tankönyvek, szakkönyvek, képek is láthatók a tárlaton

– A mi iskolánk, a szegedi Klúg Péter Iskola csak 117 éve létezik. Soha nem fogunk benneteket utolérni. Iskoláink erős magyar hálózat tagjai, egységet alkotunk – közölte Horváth Norbert, a hasonló profilú szegedi tanintézet igazgatója.
A kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája új hagyományt kíván teremteni, ezért Kiss Csilla egy-egy oklevelet nyújtott át volt és jelenlegi pedagóguskollégáknak, akik több évtizeden át lelkiismeretesen dolgoztak a tanintézetben.
A beszédeket követő műsorban a kolozsvári hallássérült gyerekek kalotaszegi táncokat adtak elő, egy kislány pedig mérai népdalt énekelt kis segítséggel. Először a szegedi Klúg Péter Iskola tanulóinak jelölőkórusa lépett fel, majd a kolozsvári tanintézménybe járó gyermekek. Szavalt Marosán Csaba színművész, aki az egyik hallássérült kislány versét is előadta.
Ezt követően nyitották meg az iskola történetét felelevenítő emlékkiállítást. Megtekinthettük a régi tankönyveket, szakkönyveket, az 1911-ben kiadott vezérkönyvet a siketnémák beszédtanításához, és számos képet. Kiss Csilla igazgatónő szerint a kiállítás még két hétig lesz látogatható.
– A méltóság ünnepe a mai. Százharminc évvel ezelőtt egy hallássérült gyermeknek nem sok választása volt, ám a kolozsvári szakintézmény megalakulása óta sikerült megfelelő oktatásban részesíteni őket, sikerült méltó életet biztosítani. Szükségünk van ezekre a gyerekekre. A műsor egyik dalának szövegében az szerepelt, hogy „mutasd meg a szíved”, most a Kozmutza Flóra iskola is megmutatta a szívét – összegzett Aáry-Tamás Lajos magyar oktatási biztos.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓINTERJÚ – Horea Benea: ...
Aláírta Johannis Ecaterina Andronescu ...
Tíz meg tíz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ